Századok – 1998

Történeti irodalom - Das Bild des Anderen in Siebenbürgen. Stereotype in einer multiethnischen Region (Ism.: Gángó Gábor) VI/1399

1400 TÖRTÉNETI IRODALOM ködésének vizsgálata állt, illetve annak nyomon követése, miképpen tükröződnek az egyes közösségek önmagukról és más etnikai csoportokról alkotott képei szépirodalmi szövegekben. Christoph Klein nagyszebeni evangélikus püspöknek a konferenciát köszöntő, az „Én" és a „Te" közötti lehetséges párbeszédekről elmélkedő sorai után bevezető tanulmányként Wolfgang Höpkennek a kelet-európai népekről alkotott megrögzött ítéletek jellegét és kialakulását tárgyaló írását olvashatjuk. Höpken, mintegy kiindulási pontként, példákkal szemlélteti, hogy az etnikai megfontolásokra is támaszkodó csoport-antagonizmusok az írott történelem folyamán szakadatlanul jelen vannak és voltak. Ezen áttekintésnek természetesen létjogosultsága van, mindazonáltal talán indokolt lett volna a háttérben álló közösségi tudatformák árnyaltabb megkülönböztetése a hellén/barbár szembeállítástól a keresztény/pogány ellentéten keresztül egészen a mai Jugoszlávia etnikai konfliktusaiig. Hiszen a fő kérdés esetünkben mégiscsak az: mennyiben más a 19. század elején kialakuló új csoport-preferencia, amely az így vagy úgy meghatározott nemzetre mint természettől fogva adott, legfontosabb közösségre hivatkozik? Höpken a legrosszabb fajta nacionalista forgatókönyvek 1990 utáni újrajátszását térségünkben Karl Deutsch modernizációs kríziselméletére támaszkodva magyarázza, azaz az etnikai villongásokat a politikai változásokkal együtt járó kollektív azonosságválság velejárójának tekinti. Menynyit köszönhet a nemzeti előítéletek kutatása a szociológiai, a pszichológiai vagy a társadalom- és mentalitástörténeti kutatások módszereinek? Erre vonatkozó kitekintésében a szerző a kurrens irodalom értékelő ismertetésén keresztül tesz tudománymetodológiai megjegyzéseket. Höpken az idegenekről illetve saját közösségünk tagjairól alkotott sommás ítéleteink (hetero- és autosztereotípiáink) kialakulását és megrögződését ugyancsak a modernizáció kísérőjelenségének fogja fel: olyan folyamatnak, melynek során az új jelenségek bonyolult komplexitása közérthető képletekre egyszerűsíthető le; ezek a modern kommunikációs csatornák és a tömegoktatás révén könnyen közvetíthetők. A történettudomány kitüntetett szerepe és felelőssége e folyamatban, mondja Höpken, nyilvánvaló. Klaus Heitmann Az erdélyi románok német szemmel a 19. században című tanulmányának bevezetőjében elbeszélő források adataival szemlélteti, a 19. század végéig mennyire kevés figyelmet szenteltek az erdélyi szászok a románoknak, a körülöttük lakó népek egyikének. írása tárgyául szolgáló esettanulmánynak Heitmann olyan művet választott ki, amelyet nem e közöny, hanem a románok iránti érdeklődés és rokonszenv jellemez: a lipcsei születésű Rudolf Bergner (1860-1899) Siebenbürgen. Eine Darstellung des Landes und der Leute (Lipcse, 1884) című munkáját. Heitmann vizsgálatainak körébe ekképpen szászországi német szerző művét vonja be. Amikor ezt szóvá teszem, a kötet több írására jellemző módszertani nagyvonalúságot emelek ki: havasalföldi és erdélyi románok, erdélyi és anyaországi magyarok, szászországi németek és erdélyi szászok akár mint elbeszélő források szerzői, akár mint az épp szóban forgó népcsoport, gyakran lépnek egymás helyébe a tanulmányok gondolatmenetében. Ennek eredményeként a kötet mint egész a szerkesztők fő célkitűzésétől távolodik el: annak megmutatásától, ami a Kárpát-medence össznépi masszájából egyedül és kizárólag az erdélyi etnikai kölcsönhatásokra jellemző. Bergner népismereti munkájának bemutatása során a tanulmány szerzője leghosszabban a román hölgyek szépségét festő részeknél időz, kevesebb teret engedve akár az egyéb adatoknak, akár az összehasonlító vagy kultúrtörténeti elemzésnek. E módszer, minden rokonszenves elevensége ellenére, számos kérdést vet fel. Egyfelől bele kell nyugodnunk: az utazásai során mindvégig nyitott szemmel járkáló Bergner egy nép nőtagjainak sem oly feltétlen hódolója, mint a románnak, jóllehet, visszafogottabban bár, de hajlandó a magyar, a zsidó és a cigánylányok szépségét is, a kritikát sem mellőzve, méltányolni. Vö.: Bergner, Rudolf, In der Marmaros. Ungarische Culturbilder, München und Leipzig, G. Franz'scher Verlag, 1885, 163. sk.; uő, Rumänien. Eine Darstellung des Landes und der Leute, Breslau, J. U. Kern, 1887, 51. sk.; uő, Ungarn, Land und Leute, Würzburg-Wien, Leo Woerl, 1888., „preisgekrönte Schönheiten" fényképeivel, 254. skk. oldalak között. E hosszú (és korántsem teljes) lista — másfelől — Bergner művének a tanulmányban betöltött helyét, szerzőjének úttörő fordulatot végrehajtó szerepét kérdőjelezi meg. Kiviláglik belőle: hivatásos utazóval és útikönyvszerzővel van dolgunk, aki nem feltétlenül a román nép iránti előszeretetből eredően utazta be Erdélyt, hanem sokkal inkább az utazás iránti előszeretetből járta be a szlovákok, a rutének, a magyarok, a románok földjét, mindeközben Erdélyt is, ahol a román nép bizonyult számára a legrokonszenvesebbnek. Mely nemzet hölgyeiért rajongunk: ez kizárólag ízlés kérdése. Ezzel a merőben szubjektív kiindulóponttal esetünkben nem az a probléma, hogy félrevezető volna a tanulmány szerzőjének általánosítása: Bergner rokonszenvezik az erdélyi románsággal. Nem: Bergner őszinte híve a román