Századok – 1998

Történeti irodalom - Speer Albert: Hitler bizalmasa voltam (Ism.: Rozsnyai Jenő) VI/1382

TÖRTÉNETI IRODALOM 1383 Danzig főkormányzója a történelemben nem játszott fontos szerepet, mindenesetre végighallgatta Hitlert, és leírta a mondanivalóját. Albert Speer műve is ugyanezt a hangzatos címet viseli. Az érdeklődés felkeltése céljából, vagy a nagy sikerű Rauschhning mű újra felidézése volt a cél, nem tudni. Az eredeti Erinnerungen (.Emlékezések) pontosabb, szürkébb, de találóbb. Az egykori náci vezetők között Albert Speert háborús főbűnösként ítélték el a nürnbergi perben. Húsz évet töltött le Spandauban, az azóta már lebontott börtönben. Itt vetette papírra és csempészte ki az emlékeit; 1953 márciusában kezdte el és 1954 decemberében fejezte be. Tizenkét év múlva szabadult, 61 éves korában. Anyagilag gondtalan nyugdíjasként még 15 évet kapott a sorstól. Műve rendkívül sokrétű. Először is nem tagadta meg vonzódását Adolf Hitler iránt és később sem kent mindent a „vezér és kancellár"-ra, mint a többiek. A náci hatalom lélektani tényezőit kell hangsúlyozni, művét lapozgatva. Speer 1905-ben született Mannheimben, jómódú építész családból. Maga is megemlíti egy helyen, hogy 1931-ben, tehát 26 évesen lett tagja a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei-nak, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak, melyet még 1921-ben alapított Anton Dexler. Az akkoriban született számtalan zuglapocska és rövid életűnek tűnő párt közül a Völkischer Beobachter lett a fasiszták hírhedt orgánumává. Speer a 474481-es számú tagkönyv tulajdonosa így ír Hitlerről: „lénye már az első találkozáskor nem hagyott nyugodni. Rábeszélő ereje, semmiképp sem kellemes hangjának varázsereje, inkább banális gőgjének idegenszerűsége, a csábító egyszerűség, amivel bonyolult problémákat megközelítette, mind, mind összezavart és a bűvöletébe vont." Anyjáról írja, hogy Heidelbergben látott egy SA felvonulást. „A rend látványa a káosz idején, az erő élménye az általános reménytelenség atmoszférájában őt is meghódította." Tegyük még hozzá, a németek milliói gondolkodtak így. Sőt, nemcsak a győzelmek idején, hanem akkor is, amikor hullottak a szövetségesek bombái. A másik megemlíthető vonzerő a náciknál a karrier, mégpedig a látványos, gyors és jól fizetett emelkedés volt. A sort maga Hitler kezdte; 1934-ről jegyezte fel Speer, hogy a későbbi kancellár azért, hogy megkapja a német állampolgárságot, csendőrparancsnokká neveztette ki magát. Nem volt német állampolgár? Nem, ugyanis osztrák volt. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén, Braunau am Innben született 1889-ben. A bécsi mintarajziskola egykori növendéke az első világháborúban őrvezetői rangot és első osztályú vaskeresztet szerzett; ő, a káplár, később marsalloknak parancsolt. Albert Speer kivétel volt a náci vezetők között, belőle a Weimari Köztársaságban is lett volna valaki, nem úgy, mint a többiből. Az ellentmondás éppen abban van, hogy a mezőgazdasági iskolát végzett Himmler például békésen elvegetált volna, ha nincsenek a nácik, nem lett volna Reichsfíhrer der SS. Bormann, a párt második embere, mezőgazdász volt eredetileg. Ribbentrop külügyminiszter bor- és pezsgőügynök; jelentéktelen emberek egy óriási birodalomban, ahol nem számított más, csak a megbízhatóság. Speer kisebb jelentőségű feladatok után a fő megbízást Berlin („Germania") középületeinek megtervezésére és megépítésére kapta meg. „A neoklasszicista imperial"-nak nevezett náci stílus, amely kísértetiesen emlékeztet a harmincas évek moszkvai épületeire, ekkor volt kialakulóban. Speer műveiből szinte semmi sem maradt, főleg azért, mert a befejezés határideje 1949-1950 (!) volt. Legtöbbjük még a tervek szintjén sem készült el. Sem a 290 méter magas, óriási kupolás csarnok, sem a Diadalív 80 méter magas nyílással. Winston Churchill 1945 júniusában végigment a birodalmi kancellárián. Hosszú ideig sétálgatott a romos termekben. Volt hol gyalogolni. A teremsor 220 méter hosszú volt, csak ezután következett Hitler fogadóterme; 4500 munkás dolgozott rajta éjjel-nappal. A „Bölcsesség", a „Megfontoltság", a „Bátorság" és az „Igazságosság" allegóriái díszítették a falakat. Az „Igazságosság" mint díszítő elem a birodalmi kancelláriában. Az épületet elhordták. A kő és a márvány a Berlin-Treptow-i szovjet emlékmű anyagául szolgált. Ez a hatalmas, bombasztikus létesítmény Kelet-Berlin egyik nevezetessége lett. A már említett „neoklasszicista imperial", érdekes módon a Szovjetunióban talált követőkre. Pregnáns példa erre a Kultúra és Tudomány Palotája Varsóban, „Sztálin ajándéka a lengyel népnek." (harminchat emelet magas, tetején kilátóval), a Lomonoszov Egyetem Moszkvában vagy a Köztársaság Palotája Bukarestben. Ezek még felül is múlják Speer gigantomániáját. Hitler főépítésze emlékirataiban kevés helyen említi a háború eseményeit, Lengyelország megtámadása mégis kivétel. Hitler, aki a Saar vidék, a rajnai demilitarizált övezet, Ausztria „visz-