Századok – 1998
Közlemények - Tilkovszky Loránt: Budapesti szlovák és cseh egyesületek történetéhez. VI/1305
1306 TILKOVSZKY LÓRÁNT amelynek egy része — maga után hozatva családját, vagy itt házasodva — tartósan is megtelepedett Budapesten, megélhetést találva munkásként a szaporodó gyárakban, vagy — később gyakorta önállósodni is tudó — kisipari, illetve kereskedelmi és más alkalmazottak gyanánt. Bár több kerületben is (pl. Ferencvárosban, Kőbányán) számottevő volt jelenlétük, különös jelentőségre tett szert számukra Józsefváros,5 ahol a fővárosi szlovákok egynegyede élt: ennek pályaudvara jelentette a legfőbb — egy ideig az egyetlen — vasúti összeköttetést származási helyükkel, a Felvidékkel; többnyire e kerületben jutottak először fedél alá, - még ha később sokan más kerületekbe költöztek is; itt kereshettek legelőbb munkahelyet, munkaalkalmat; itteni óvodákba, iskolákba járathatták gyermekeiket, ahol azok a magyar nyelvet elsajátíthatták; itt találhattak ugyanakkor olyan katolikus, illetve evangélikus templomot, ahol anyanyelvükön imádkozhattak, énekelhettek, szentbeszédet, igehirdetést hallgathattak,6 s végül, de nem utolsó sorban itteni kocsmákban találkozhattak egymással rendszeresen, ezekben tarthatták összejöveteleiket. Józsefvárosban volt a központja a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, amely a szlovák anyanyelvű munkások szervezésére külön is gondot fordított; a Vígutcai Molnár-féle vendéglőben tartotta alakulóülését 1889-ben a Budapesti Szlovák Munkásegyesület, amelynek a következő évtől a Mária Terézia téri Blazsek-vendéglőben volt a helyisége.7 Ugyancsak szociáldemokrata irányítás alatt működött a Szlovák Kőmívesek Szervezete. Józsefvárosban lévén továbbá az egyetemi és klinikai negyed, a tanulmányaikat Budapesten folytató felvidéki származású szlovák egyetemi hallgatók — mint a mihamar nevezetessé vált Emil Stodola és Milan Hodza —,amellett, hogy a fővároshoz közeli szlovák településeken is (Cinkota, Ecser, Maglód stb.) nemzeti öntudatosító munkába kezdtek,8 elsősorban a józsefvárosi szlovákokkal léptek érintkezésbe. Az általuk létrehozott Szlovák Egyesület (Slovensky Spolok) otthona a Bérkocsis utcában volt.9 Akiket aggodalommal töltött el a szociáldemokrácia budapesti térhódítása éppúgy, mint szlovák nacionalista szervezkedés és agitáció jelentkezése Magyarország szívében, az 1900-ban 25 000 fős (3-4%-os) fővárosi szlovák lakosságrész körében, azok a józsefvárosi Szent József plébániának a — túlnyomó többségükben katolikus —budapesti szlovákokkal fennálló hagyományos kapcsolataira építve kívántak ezekkel szemben „vallásos és hazafias alapon" ellensúlyt teremteni. A józsefvárosi plébánia híve volt ugyan a magyarosodásnak, de távol állt tőle annak erőszakolása: gondoskodott arról, hogy a hívek lelki szükségleteit, ha úgy kívánják, anyanyelvükön elégíthesse ki. A páratlanul nagy számú katolikus hívet gondozó józsefvárosi plébánián tevékenykedő segédlelkészek (káplánok) egyike, aki mindig — többnyire felvidéki — szlovák származású volt, kötelességszerűen a szlovák hívek rendszeres lelki gondozását végezte: lelkivezetőjük, gyóntatójuk volt, szlovákul prédikált nekik minden vasárnap 5 Józsefvárosi Füzetek. A Józsefváros története I. (1718-1873) Bp. 1972. - Turányi Kornél П. (1873-1901) Bp. 1974. - Bogyirka Emil III. (1901-1917) Bp. 1975. - Turányi Kornél IV (1918-1919) Bp. 1975. - Tiszay Andor V (1919-1945) Bp. 1978. - Zachár Ottó 6 Nóvák Lajos: A régi Józsefvárosból. Egyházközségi Tudósító, I. évf. (1927), 4. sz. 59-61. 1. 7 Józsefvárosi Lexikon, Bp. 1970. XXXIII-XXXIV 1. 8 Tilkovszky Lóránt: A szlovákok történetéhez Magyarországon 1919-1945. Bp. 1989. 19, 55, 127. 1. 9 (Sz): A budapesti tótok. Pesti Hírlap, 1913. október 24. 12. 1.
