Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
1282 MISKOLCZY AMBRUS amit ez utóbbi ismertetett. A francia szellem alighanem tetszett Szekfűnek. Talán éppen az tetszett, ahogy a francia küldetéstudatot magasztalta, bemutatva, hogy a francia messianizmus milyen más emberi értékek védelmével fonódott össze. Ha Eckhardt azonban a francia terepen érvényesített szemléletét magyar témában is kifejezésre juttatta volna, akkor a konfliktus elkerülhetetlennek bizonyult volna. Csak egy példa, egy részlet Eckhardt könyvéből, amelyben Zolnai Béla — a saját példányában — húzta alá, amit fontosnak tartott: „A félművelt magyart visszariasztja, sőt súlyosan elítélő ítéletre ragadja olykor a francia élet felszínén látszó rendetlensége, fegyelmetlensége, higiénikus igénytelensége. E jelenségek magyarázata részint a francia ember individualizmusában, részint demokratikus berendezkedésében rejlik. A politikai élet nem kívánatos irányainak újabb előretörése is ezzel magyarázható, s ha a szélsőbaloldali pártok túltengése kínos érzést kelt is a konzervatív magyar szemlélőben, gondoljon arra is, hogy a vallás sehol Európában nem él oly emberileg és istenileg kimélyített formák között, mint éppen Franciaországban, hol a vallásos ihletű irodalom, a misztika és maga a vallásos élet — főleg a karitatív — az egész keresztény világ lelkét felemelő formák között jelentkezik. Mindez: a szélsőbal túltengése és a kimélyült vallási élet az intellektuális jellegű szellemi élet végső ellentétes értékei, az igazságot fürkésző francia lélek ellentmondó megoldásai. De nem is annyira a francia szellem tartalma, konkrét megnyilatkozásai jelentenek a magyar ember számára élményt és termékenyítő ösztönzést, mint ennek a szellemiségnek belső, elragadó lendülete, a szellemi »erosz«, mely mint Plátó heve, magával ragadja azt, aki elmélyed benne és szükségszerűen a szellemiség felé irányítja. Aki a magyar életet ismeri, tudja, hogy a kényszerű életproblémák között vergődő magyarnak milyen szükséglete ez a szellemi oxigén. Az anyaggal küzdő intelligenciánk, gazdáink, technikusaink, katonáink talán kevésbé érzik azt, hogy a német kultúra szomszédsága és mindent beárnyékoló áthajlása milyen fullasztó légkört teremtett a magyar szellemi életben, míg a szellemiség munkásai, művészeink, íróink, humanista tudósaink, kik nem csupán az alaposság vagy a rendszeresség kritériuma után indulnak, hanem az élet mélységeibe látnak, ösztönösen vágytak mindenkor a magyar kultúrát önálló tudatra ébresztő, emberileg elmélyítő francia szellem ellenmérge után, félretéve minden érzelmi tekintetet, mely őket a hivatalos francia világtól elválasztja. ' '54 Magyarországon a baloldalról így aligha lehetett volna írni. Nem is lett volna" tanácsos. Eckhardt Sándornak feltehetően kedve sem volt belekeveredni valamiféle magyar belső vitába. Egyrészt Szekfű Gyulával, akit tisztelt. Másrészt a nemzeti sorskérdések hivatásos esszéistáival. Magatartását jól jellemzi Sőtér Istvánhoz intézett, 1942. augusztus 1-én kelt levele: „Kedves Tanár Úr! Átolvastam a cikket, sajnos úgy látszik, nem értjük egymást. Nem arról van szó, hogy célzásokkal bíráljunk meg nem nevezett ellenfeleket, hanem hogy megmondjuk mint Possonyi [László] a „népi" társaságnak, Németh Lászlót is beleértve, hogy ők sikkasztották át az irodalmat a politikai és személyi hajsza vonalára, Szabó Dezső 54 Eckhardt Sándor: A francia szellem. Bp. 1938. 279-280. (Zolnai Béla könyvtára az MTA Könyvtárában található.)
