Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
1266 MISKOLCZY AMBRUS amely az „idegen elemek" asszimilációját valamiféle nemzeti katasztrófaként értelmezte. Szekíu Gyula ettől a szerencsétlen és hírhedt írástól elhatárolta magát, annál is inkább, mert Farkas éppen az ő követőjének tartotta magát. Közben pedig egyre harsányabb lett az ún. törzsökös magyarok mozgolódása, mely úgymond a zsidók és az árják ellenében hirdetett magyar fajvédelmet, azon céllal is, hogy a maga soraiból töltse fel a megüresedő pozíciókat.8 Szekíu ezekről is nyilatkozott a Magyar Szemle 1939 márciusi számában: „A magyaros magyarok, vagy „törzsökös magyarok" mozgalma, bár ránk kényszerített és átmeneti, de mégis nemzeti önvédelem, melynek tehát olyan elvi alapokat kellene adni, hogy a magyarság mai kétségtelen birtokállományát ne csökkentse ő maga is azáltal, hogy erőszakkal disszimilálja jó magyarok ezreit. Nem az én feladatom itt pozitív javaslatokat tennem; hasznos volna, ha a mozgalom elvi alapját illetőleg független, józan és megvesztegethetetlen érzésű magyarokat kérdezne meg, minők például Bethlen István gróf, Ravasz László, Horváth János, Babits Mihály, a fiatalok közt Németh László."9 Ezek után fordult Eckhardt Sándor, aMagyar Szemle szerkesztője Horváth Jánoshoz, hogy nyilatkozzon. Horváth János válaszában nem utalt a nagy Mi a magyar? című vállalkozásra. Annál inkább viszont arra, ami Szekíu Gyulát oly messzemenően aggasztotta: a disszimiláció kérdésére. Ez kettős folyamatként bontakozott ki. A német szármázásúakat a náci Németország próbálta „faji" alapon megnyerni, és valamiféle ötödik hadtestté alakítani. A pax germanicában fontos szerep jutott volna nekik, hiszen a zsidónak és a zsidóbérencnek minősített tömegek kiszorításával új középosztályként uralkodhattak volna a parasztnépeken. Mert a kelet-európai népeket alapvetően parasztnépeknek tartották a náci jövőtervezők, és a maguk módján szerették is, mint az erdélyi irodalomtörténész Richárd Csáki, aki a stuttgarti Külföldi Németek Intézetében álmodozott a barna jövőről. Erezték is sokan ennek a náci protektorátussal egybekötött disszimilációnak a fenyegető súlyát. Babits Mihály példáid ezért is intette Németh Lászlót, hogy a mély- és hígmagyar osztályozás parasztnéppé tesz bennünket, más szóval: öncsonkítás. 1938 tavaszán elkészült az öncsonkítás és az erőszakos disszimiláció törvénye: a zsidótörvény. E törvény ellen a Mi a magyar ? szerzői közül egyedül Kodály Zoltán írta alá a majdnem negyven közéleti személyiség, író, értelmiségi tiltakozását. Babits Mihály cikkben fordult ellene.1 0 Szekíu Gyula nyílván felesége zsidószármazása miatt nem tartotta célszerűnek a tiltakozásban való közvetlen részvételt. De lehetett valamiféle ellenérzés is az aláírásgyűjtéssel szemben. Bibó István, aki a háború után lelkiismeretvizsgálatot is tartott a magyarországi zsidókérdés elemzésével, úgy vélte még:, A zsidók körül pro és contra érzelmek gennyébe nem szabad belemennünk".11 A tiltakozás aláírása ellen kialakult valamiféle ellenérzés még Babitsban is, mert az szerinte „érdekcsata", és: „Nem tudhatom, mi kinek az érdeke, s mit kellene tenni, hogy pillanatnyilag minden jól menjen." Ezt híres: „A tömeg és a nemzet" című Magyar Nemzetbeli (1938. május 18.) cikkének fogalmazványában olvashatjuk. A nyilvánosság előtt már óvatosabb formában jelenik meg a kétely. De antirasszizmusa 8 Juhász Gyula: Uralkodó eszmék Magyarországon 1939-1944. Bp. 1983. 9-17. 9 Szekfü Gyula: Időszerű történeti munkák. Magyar Szemle, 1939. március, 3. sz. 226-229. 10 Babits Mihály: Beszélgetőfúzetei. I. Szerk. Belia György. Bp. 1980. 683-684. 11 Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. Szerk. Huszár Tibor. Bp. 1995. 174.
