Századok – 1998
Történeti irodalom - Földes György: Az eladósodás politikatörténete. 1957–1986 (Ism.: Szakács Sándor) V/1206
1206 TÖRTÉNETI IRODALOM A ZSAB felszámolásához a végső érveket Abakumov, az Állambiztonsági Minisztérium vezetője gyűjtötte össze és juttatta el Sztálinnak, Molotovnak, Zsdanovnak és Kuznyecovnak 1948. március 26-án. A kötetben hiánytalanul szereplő terjedelmes dokumentum mind a ZSAB tagjait, mind tevékenységét „Amerika-barát", „cionista" és „szovjetellenes" jelzőkkel jellemezte. Abakumov azzal ijesztgette az egyébként is betegesen gyanakvó Sztálint, hogy egy szovjetellenes cionista összeesküvés szerveződik. Az a tény, hogy a ZSAB mind a Szovjetunióban, mind határain kívül tekintélyre tett szert a zsidó szervezetek körében, Sztálint eleve gyanakvóvá tette a ZSAB „ellenséges szándékait" illetően. Abakumov a maga jelentését így fejezte be: (371. o.) „Az utóbbi időben letartóztatott zsidó nacionalisták között a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma egy sor amerikai és angol ügynököt leplezett le, akik ellenségesen hangoltak a szovjet rendszerrel szemben és aknamunkát végeztek." 1948 novemberében betiltották az Ejnyikajt c. egyetlen központi zsidó újságot. E hónap 20-án pedig egy, a „KB titkár" által szignált dokumentum rendelkezett a ZSAB betiltásáról: 371-372. o.: „Meg kell erősíteni a Szovjetunió Minisztertanácsa Irodájának következő határozatát: »A Szovjetunió Minisztertanácsának irodája megbízza a Szu. Államvédelmi Minisztériumát, hogy haladéktalanul oszlassa fel a Zsidó Antifasiszta Bizottságot, mivel tények bizonyítják, hogy ez a Bizottság a szovjetellenes propaganda központja és rendszeresen szolgáltat szovjetellenes információkat a külföldi felderítések számára. Ezzel összefüggésben a Bizottság sajtószerveit be kell zárni, a bizottság iratait el kell kobozni. Egyelőre senkit nem kell letartóztatni.«" Majd 1949 januárjában megkezdődött az antikozmopolita kampány, amelynek pusztán előtörténete volt a ZSAB betiltása. Sztálin, aki az eseményeket napról napra követte, maga írta alá azt a dokumentumot, amely 1949 február 8-i hatállyal feloszlatta a zsidó írók egyesülését Moszkvában, Kijevben és Minszkben, valamint elrendelte, hogy a Haza című zsidó nyelvű almanachot is zárják be. Gyakorlatilag ennek az „ügynek" a kapcsán vádolták meg Molotov feleségét, Zsemcsuzsinát is, aki „szovjetellenes cionista" elhajlásban (is) volt vétkes, Abakumov mindenekelőtt azt rótta fel neki, hogy Zsemcsuzsina támogatta a szovjet zsidók krími „honfoglalását". A kötet tartalmaz részleteket a Legfelső Bíróság katonai kollégiumának zárt ülésén készült jegyzőkönyvből és az ítéletek szövegéből (1952 májusában-júniusában). Sztálin halála előtt az orvos-per volt az utolsó állomás, amely már a „nagy tanító" nyilvánvalóan pszichológiai abberációjáról tanúskodott. A „cionista összeesküvés" őrült ötlete autentikusan ugyan nem Sztálintól származott, ám túlélte őt. Napjainkban is vannak hívei annak a gyermeteg legendának, hogy a zsidók csak valamiféle ördögi ravaszság következtében tartoznak a legkülönbözőbb, egymással ellenségesen szembenálló társadalmi politikai erőkhöz, valójában mindnyájan valamiféle egységes világösszeesküvés alanyai, akiket a szolidaritás titkos szálai kötnek össze. Krausz Tamás Földes György AZ ELADÓSODÁS POLITIKATÖRTÉNETE. 1957-1986 Maecenas Könyvkiadó, 1995. 269 o. Nagy érdeklődésre tarthat számot az a monográfia, amelvik a magyar eladósodás történetének áttekintésére vállalkozik, s ezt (mint bevezetőjében a szerző fogalmazza) „elsősorban az MSZMP és vezetői tevékenységének, vitáinak bemutatásával jeleníti meg." Különösen áll ez akkor, ha — mint Földes György könyve esetében — ez az áttekintés döntően elsődleges levéltári forrásokra, illetve dokumentumokra épül. A könyvnek (ami egyébként inkább az eladósítási politika története) a legfőbb erénye éppen az, hogy viszonylag tiszta kategóriákkal dolgozik s döntően levéltári anyagokra építi annak a politikának a történetét, ami a rendszer bukásának végül is egyik fontos elemévé vált. Igaz, e tekintetben marad bizonyos hiátus, minthogy a vizsgálódás ezúttal már 1986-tal, tulajdonképpen a dolgok vége előtt megszakad. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy Földes György monográfiája bekerül ama néhány fontos tanulmány sorába, ami a későbbi kutatás számára tájékozódási pontként szolgál. (Ez sajnos nem mondható el az Irodalomjegyzékben inflalált közlemények — monográfiák, cikkek — nagyobb hányadáról.) Szerkezetileg a munka a téma kutatásának mondhatni legérdemesebb hagyományait követi. Kiindulásként röviden jellemzi a fizetési mérleghiány és a „politika" viszonyát 1957-től 1965-ig,
