Századok – 1998

Történeti irodalom - Ö. Kovács József: Zsidók a Duna-Tisza közén. Társadalomtörténeti esettanulmányok XVIII–XIX. század (Ism.: Schweitzer Gábor) V/1174

1176 TÖRTÉNETI IRODALOM zsidó kézművesek — szobafestők, szabók, tímárok, pipaszerelők és mások — már társulattá" kívántak szerveződni. A hitelezés és pénzügyek terén betöltött — az ország más régióihoz hasonlatos — szerepüket a monográfia további adatokkal támasztja alá. A múlt század első felében pénztelenséggel küszködő kecskeméti tanács hitelezői között, az egyházi intézmények és magánszemélyek mellett már ott találjuk a zsidó pénzkölcsönzőket is. Kecskemét városa 1845-ben — példának okáért — 40000 váltóforinttal tartozott a helyi közösség egyik jeles személyisége, Hellsinger Simon családjának. Ami a kevésbé népszerű uzsoraügyeket illette, a kötet szerzője hangsúlyozza, hogy — jóllehet az uzsoraügyletek mögött ott húzódik a feudális, rendi gazdasági-társadalmi rendelkezések" szülte kényszerhelyzet — az ellen már a polgárosodás és az asszimiláció útján haladó zsidó rétegek is tiltakoztak." (79. o.) Az utóbbi évtized társadalomtörténeti és helytörténeti kutatásai — a polgárosodással összefüggésben — az életmód alakulását különös figyelemmel vizsgálják. Nincs ez másként a mostani monográfia esetében sem. Egy társadalomkutató többek között azt kereste az életmódban — olvassuk —, hogy a kényszer-lehetőség-képesség és a szükségletek viszonyrendszerében az emberek hogyan szervezik, tervezik, élik és gondolják életüket." (87. o.) Ö. Kovács kiindulópontja az, hogy a vizsgált korban a zsidóság helyzetét — egyebek mellett a feudális jogegyenlőtlenség miatt — egyfajta sajátos szükségállapot" jellemezte. A leírás során képet kaphatunk a múlt század első felében Kecskeméten élt zsidóság házassági szokásairól, lakásviszonyairól. Érdekes adatsorokat olvashatunk az 1840-es évek utónévadási gyakorlatáról, hiszen — mind a fiú- mind pedig a leánygyermekek esetében — a még túlsúlyban lévő héber nevek mellett (32% illetve 36%) egyre nagyobb teret kaptak a latin és német eredetű nevek. Ez pedig azt jelenti, hogy, ha lassan, és még egyelőre nem is a magyarosodás irányába, de e téren is mérhetővé válik a zsidóság kulturális modernizációja. A múlt század középső évtizedeiben Kecskeméten is fokozatosan előtérbe kerültek az asszimiláció és a szekularizáció kérdései. Emancipáció-aszimiláció-szekularizáció és antiszemitizmus egymással párhuzamosan futó folyamatai a zsidóság társadalomfejlődésének" - olvashatjuk Ö. Kovács összegző megállapítását. (98. o.) Az együttélés pozitív példájaként említhető, a részleges társadalmi befogadás fokmérőjeként is értékelhető az a tény, hogy a kecskeméti kaszinónak már az 1840-es években voltak zsidó vallású tagjai. Közöttük volt a helyi zsidó és nem-zsidó közélet egyik jeles képviselője, Milhoffer István orvos. Párhuzamos példákkal — Michael К. Silber kutatásai nyomán — a reformkori Pápán, vagy Nagykanizsán is találkozunk. A zsidóság saját belső tagozódása, szervezete szintén szembesült a kihívásokkal. Ez abban is megnyilvánult, hogy a vallásgyakorlatot tekintve megkezdődött a zsidóság polarizációja. Míg a (hit)község vezetését kézben tartó vagyonosabb családok egyre kevésbé tartották meg a vallási előírásokat, addig a szegényebb rétegekhez tartozók szigorúan ragaszkodtak a rituális előírásokhoz. Eszerint Kecskeméten is megkezdődött az a, főleg a Duna-Tisza közét és a Dunántúl polgárosultabb területeit jellemző folyamat, amely 1869-ben végül egy belső szakadáshoz, a haladó és a konzervatív tábor szétválásához vezetett. A kecskeméti társadalom és a zsidóság viszonylag nyugalmas kapcsolatrendszere eredményezte, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc időszaka, egy-két atrocitástól eltekintve, kiegyensúlyozott volt a városban. Nem úgy, ahogy '48. tavaszán több szabad királyi városban történt! A kecskeméti fejezet záró, 1850 utáni, érthetően rövidebb része, az előzőekkel sokban hasonló tematikát követ. Ennek során áttekintést kapunk a zsidóság létszámának alakulásáról, a foglalkozási struktúra változásairól, a vagyoni helyzetről, az életmód egyes kérdéseiről, továbbá az asszimiláció állomásairól. Ami tematikus szempontból feltétlenül új (nem is lehet más), az az 1880-as évek elején jelentkező politikai antiszemitizmus helyi megnyilvánulásaira vonatkozik. Az 1850-et követő időszakban jelentős zsidó betelepedés volt tapasztalható Kecskeméten. A betelepülők jelentős része a Duna-Tisza közéről, vagy az észak-magyarországi területekről érkezett. A városvezetés zsidókat befogadó szempontjai az országban végbemenő jogi változások ellenére sem sokat módosultak. Ez tehát annyit jelentett, hogy továbbra is a vagyonosabb, gyapjú- és terménykereskedés terén tevékenykedő zsidókat fogadták be szívesen. A lélekszám-szaporodás következtében az 1850-ben regisztrált 939 fővel szemben 1900-ra 1978 személyre (3,4%-ra, ami jóval alatta volt az országos átlagnak megfelelő 4,9%-nak) duzzadt a helyi zsidóság létszáma. A foglalkozási összetétel sajátosságait jelzi, hogy egy 1860-as statisztika szerint a kereskedők 55%-a — 120 főből 66 — volt zsidó vallású. A korábbiakhoz képest új színt jelentett, hogy feltűntek