Századok – 1998
Közlemények - Balogh Margit: A katolikus egyház és a forradalom. (Események a források tükrében 1955 őszétől 1956 őszéig) V/1053
A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS A FORRADALOM 1087 Mindszenty mindössze négy napot mozoghatott szabadon, s ennyi idő alatt semmiképpen sem folytathatott komoly politikai tevékenységet. Sem fogsága alatti, sem kiszabadulása utáni magatartásából nem következik annak feltételezése, hogy bárminemű forradalmat vagy ellenforradalmat tervezett volna. A beszéd ugyanakkor valóban tartalmaz néhány elgondolkodtató, netán meghökkentő, belemagyarázásokra is alkalmat kínáló részt. Ilyen példáid az, amelyben kétségeit fogalmazta meg a Nagy Imre-kormánnyal szemben: „az örökösök ne várjanak még egy bizonyságot". A történeti hűséghez tartozik, hogy itt felidézzük a Magyar Szocialista Munkáspárt Intéző Bizottságának 1956. november 16-án tartott ülését. Ezen Kádár János beszámolt a „Nagy Imre-csoport helyzetéről", s megállapította, hogy „Az a veszély, amelyet először vázoltam, hogy Magyarországon két kormány lesz, ténnyé vált." Azt ezt bizonyító jelek között másodikként említette meg, hogy „Mindszenty — aki az Egyesült Államok budapesti követségén tartózkodik—követeli a Nagy Imre kormányt. Ezt a nyugati rádió átvette."70 Ám néhány nappal később, 1956. november 22-én — amely napig egyébként Kádár nem is beszélt a nyilvánosság előtt az amerikai követségre menekült Mindszenty bíborosról — Kádár fogadta a román hírügynökség tudósítóját és neki már a következő nyilatkozatot adta: „Mindszenty dolgozta ki az ellenforradalom programját és Nagy Imre kormányának likvidálására törekedett. Mindszenty a demokratikus és szociális vívmányok ellensége, a földreform és a nép tulajdonát képező üzemek ellen van."7 1 Ezzel hivatalosan is megszületett a rágalom: a legfőbb (de legalábbis az egyik ezek közül) ellenforradalmár Mindszenty József, aki fasisztákkal, nyilasokkal, imperialistákkal és kapitalistákkal tartott szoros kapcsolatot, együttműködött velük hosszú éveken, évtizedeken át.7 2 Bibó István, a Nagy Imre-kormány egykori államminisztere a vele évtizedekkel később készített (és csak 1989-ben megjelenhetett) interjúban úgy nyilatkozott, hogy Mindszenty beszédéből — legalábbis az arra fogékonyaknak — kihallható volt a Monarchia, így a királyság iránti nosztalgia: „Engem legjobban az hökkentett meg, amit, azt hiszem, rajtam kívül senki észre nem vett, hogy azt mondta: „Politikai nacionalizmus helyett a kultúrnacionalizmusé a jövő." - Senki sem értette akkor, mert ennek az akkori helyzetben se füle, se farka nem volt. De Mindszenty a maga szellemi habitusát a kilencszáztízes években kapta meg, és a kultúrnacionalizmus jellegzetesen osztrák program volt. A Monarchiában próbálták az osztrák állam létjogosultságát azzal meghosszabbítani, hogy politikai nacionalizmus ne legyen; legyen kultúrnacionalizmus, a népek ápolják nyelvüket, de maradjanak meg az osztrák állam keretein belül. Ez az ő részéről a Monarchiára való visszasandításnak volt a teljesen egyértelmű megnyilvánulása, aminek az adott helyzetben értelme nem volt."7 3 70 MOL 288. fond 5/2. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Intéző Bizottsága által 1956. november 16-án tartott üléséről. 71 Magyar Péter: Magyar kommunista megnyilatkozások Mindszentyről a forradalom után. Katolikus Szemle, 1965/2. sz. 179. 72 Csak egy példa a sok közül: 1956. december 1-én a Népszabadság cikke föltette a sunyi kérdést: „Mennyit jövedelmez a börtön?" Válasza így hangzik: „A Reuter hírügynökség budapesti jelentése nyomán a Scotsman című angol lap beszámolt arról, hogy Mindszenty, mielőtt menedéket keresett az Egyesült Államok budapesti követségén, eladta fogsága történetét egy amerikai magazinnak negyedmillió dollárért." 73 Bibó István: 1956. október 23 - november 6. Huszár Tibor interjúja. Valóság, 1989/2. 59.
