Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 101 (október 18.) ütközetet megelőző, illetve az azt követő események főszereplőjeként jelenik meg.14 8 A fejezet címe elég általános, de a helyzet megítélésében egyértelmű: „Arról, hogy a Magyarországi Blanc (le Blanc de Honrie) miként győzedelmeskedett egy csatában a nagyszámú török sereg fölött",149 Ez a fejezet valójában több, a törökellenes harccal összefüggő eseményt kapcsol egybe, (illetve „csúsztat egymásra") melyben Hunyadi déli — Havasalfölddel és Szerbiával szembeni — „pacifikálási" akciói is helyet kapnak. A csata leírása viszonylag részletes (noha helyenként a csataleírásokhoz általában használatos „panelekkel" dolgozik a szerző), majd kitér a keresztények vitézségére és bemutatja Hunyadi ismert szekértábor-taktikáját is, a szövegben pontosítva, hogy a sikerek és a vitézség ellenére, a három napig tartó, és a törökök soraiban kezdetben óriási pusztítást okozó csata másnapján fordulat történt, mivel a „...keresztény seregből kivált s elmenekült ezer valach, s otthagyva a csatateret hazatért országába, ami igen nagy haragra gerjesztette a Blancot, aki hiába próbálta őket szelíd szavakkal visszatartani..." ami végül oda vezetett, hogy a keresztény seregnek vissza kellett vonulnia a török túlerő elől.150 Erre az elhatározásra a „kapitányok többségének " véleménye alapján jutottak, a visszavonulás pedig a hadieszközök megtartásával, rendezetten történt, úgy, hogy a töröknek zsákmányolnivaló sem nagyon jutott. A hadiszerencse fordulását — ezt az összefoglalás végén a dokumentum ismét megerősíti — a „Vallarok árulása okozta, amely nélkül győzelmet arathatott volna" a keresztény sereg (tehát nem a törökök vitézsége gyűrte le őket).15 1 A rendelkezésre álló adatok összevetése alapján azt láthatjuk, hogy az események központjába állított csata az ún. második rigómezei (koszovpoljei) ütközet lehetett (1448. október 16-18.) mely a történet fejezetcímével ellentétben a magyar csapatok vereségét hozta, és korántsem bizonyult olyan következmények nélküli epizódnak, mint ahogy azt a forrás sejtetni engedi.15 2 A pozitív végkicsengés annak a körülménynek köszönhető, hogy az összefoglalóban megtalálhatjuk a nyomait Hunyadi korábbi és későbbi sikereinek, érezzük benne a török támadásnak közvetlenül kitett keresztény népek rettegését és bizonytalanságát (erre a szöveg egyértelműen utal is), de érződik belőle az a reménykedés is, ami elsősorban Hunyadi személyéhez kapcsolódik, amit oszt az aggódó krónikás is: „S bizony úgy igaz, hogy a mondott Blanc volt ebben a korban a leghatalmasabb és a legdicsőségesebb hadvezér mindazok között, akik a török és más hitetlen népség birodalma ellen hadat viseltek. "153 Azzal, hogy az utolsó információ, amit d'Escouchy az általa használt forrásra való hivatkozással közöl, VIII. Johannész Palaiologosz bizánci császár (1425-1448) halála, arra enged következtetni, hogy nemcsak a krónikásunk kezébe került dokumentum datálható közvetlenül a 148 Uő„ I., XXII. fej. 121-124. 149 Vő.,I., XXVI. fej. 139-143. 150 Uő., I., XXVI. fej. p. 141. Fresne de Beaucourt, D'Escouchy kiadója itt megjegyzi: „Ennek éppen az ellenkezője történt. Rávetették magukat az ellenségre. Nicolae Iorga szíves közlése"....141. 2 sz. j. 151 D'Escouchy, I., 141-142. 152 Thuróczy, 373-378., Teke, 168-170, 171-176., Marinescu, La polirique..., 143-152. Setton, 97-107. 153 D'Escouchy, I., 143.
