Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
98 CSERNUS SÁNDOR különbözőbb formákban volt jelen a burgundiai közgondolkodásban: minden alattvalónak tudnia kellett, hogy a török, illetve a török szultán elleni fegyveres harc nemcsak keresztényi kötelesség, hanem a burgund herceg személyes ügye is, hiszen Jó Fülöp abban a hitben él, hogy apja nikápolyi legyőzőjének a fiával kell akár személyes párviadalban is megküzdenie, s ebben a szembenállásban a herceg alattvalóinak követni illik fejedelmüket. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a korabeli Burgundia a keresztény Európa egyik leggazdagabb állama is, világossá válik annak fontossága, hogy a burgundi herceg neve mindig ott szerepeljen a török kiűzésére vonatkozó tervekben. Ugyanakkor teljesen jogos és logikus az a megközelítés, mely szerint a történetírás a Burgund hercegség törekvéseit egy de facto független, dinamikus állam gyakorlatilag önálló külpolitikája részeként mutatja be. Eszerint a burgundiai keresztes hadjárat-eszme egy valódi koncepcionális mediterrán politika elemeként fogható föl. Láthattuk azt is, hogy a burgund hercegi udvar, s vele az egész burgund adminisztráció, igazi nagyhatalomnak számított, mely erre a jelentős vállalkozásra kellő alapossággal készült, amennyiben diplomatái, követei és utazó-kémjei (és kém-utazói) járták be a kereszténység keleti határvidékének környékét (Brocquièrenek és Lannoynak kifejezetten voltak ilyen feladatai), igyekezvén megszerezni a legpontosabb információkat az ellenfélről és azokról a helyekről, ahol az összecsapások lezajlottak (és ahol esetleg ismét sor kerülhet rájuk), valamint azokról a népekről, amelyek potenciális szövetségesek lehetnek ebben a küzdelemben. A „Voyage d'Outre-mer" eszméje, s a „keleti küldetésbe" vetett hit tehát Burgundiában nem lankadt, és egészen a burgund állam megszűnéséig a hercegek fontos, szinte a korábbi (elsősorban 13. sz.-i) francia hagyományok értelmében felfogható, „államalkotó" szerepet szántak neki, amint ezt (a sokszor hangoztatott fejedelmi szándék mellett) jól tükrözi az a körülmény is, hogy a hercegi könyvtár anyagában is külön regisztrálják — „Outre-mer"-címszó alatt — a „Keletre" vonatkozó szakirodalmat, a korábbi, klasszikusnak számító müveket éppúgy, mint a legfrissebb krónikákat és útijelentéseket. Jehan de Wavrin Krónikájának ez a fejezete is eredetileg a hercegi könyvtár információanyagát volt hivatott gazdagítani, miközben természetesen szolgálnia kellett egy adott család, a Wavrin-család dicsőségét is.138 Aligha kell külön hangsúlyoznunk, hogy az al-dunai keresztes hadjáratra vonatkozó részt nehéz lehetett szervesen beilleszteni a megkezdett nagyszabású Anglia-történeti kompilációba, kitűnően felhasználható volt viszont a szöveg megírásához a hercegi levéltár anyaga, amelyhez Jehan de Wavrin (aki egyébként kora ismert könyvgyűjtője is volt) meglehetősen gyakran folyamodott. Feltehetően ebből is következik, hogy a Wavrin-krónika talán legérdekesebb és legeredetibb része éppen az a száztíz oldalnyi betét, melyben a krónikás az unokaöccsének a parancsnoksága alatt az Al-Dunához induló burgund hajóhad történetét mondja el. Ezt a részt Wavrin minden bizonnyal a hajóhad visszatérését követően — tehát 1446 tavaszán — írta meg, és nagy szerepet szánt a történet összeállításában Waleran de Wavrin kapitány személyes élményekből fakadó elbeszélésének.139 138 Lacaze, La politique..., Bourassin, 89-96., Charles le Téméraire. Exposition organisée à l'occasion du cinquième centenaire de sa mort, Bibl. Roy. Albert 1er, Bruxelles, 1977, (catalogue), 3-67., Wavrin, I. (előszó), XV1-XXXVII. 139 Wavrin, I., 3-119.
