Századok – 1997

Közlemények - Hermann Róbert: A feldunai hadtest kapcsolata a politikai és katonai vezetéssel az 1849. évi téli hadjárat időszakában V/1101

Hermann Róbert A FELDUNAI HADTEST KAPCSOLATA A POLITIKAI ÉS KATONAI VEZETÉSSEL AZ 1849. ÉVI TÉLI HADJÁRAT IDŐSZAKÁBAN1 Budapesttől Debrecenig. Az OHB és a feldunai hadtest, 1849. január 1-13. Perczel Mór hadtestének 1848. december 30-i móri veresége után Kossuth december 31-én még teljesen tanácstalan volt a hadsereg további működését illetően. Véleményezés végett megküldte Perczel Mórnak a Klapka György és Vetter Antal által kidolgozott hosszútávú haditervet a főváros feladásáról és a Tisza-vonal mögötti összpontosításról, s Görgeinek is ellentmondó parancsokat küldött. Felajánlotta a fővezérséget Vetter Antalnak, a helyettes hadügyminiszternek, aki azt nem fogadta el. A nap végén már maga is egyetértett a hadsereg közép- és felsőtiszai összpontosításával, de továbbra sem küszöbölte ki a Görgeinek korábban küldött parancsok ellentmondásait.2 A december 31-én délelőtt tartott képviselőházi zárt ülésben még a főváros harc nélküli feladásáról szólt, a délutáni zárt, majd nyílttá váló ülésben azonban a főváros előtt vívandó csatáról beszélt, de felszólalásában nem fűzött túlzott reményeket annak győztes kimeneteléhez.3 1849. január 2-án Szolnokon kapta meg Csány Lászlónak, a feldunai hadtest mellett működő főkormánybiztosnak a levelét, amelyben az beszámolt a fővárosban uralkodó lehangoltságról, s arról, hogy az országgyűlés által Windisch-Grátzhez küldött békekövetség híre milyen rossz hatást tett a közvéleményre. Kossuth — tőle szokatlan módon — barátságtalanul válaszolt Csánynak: „Lehangolásról beszélnek, különös! ha lehangol valami, az örökös retiráda és csatavesztés hangolhatott, de a kormány székhelyének áttétele az, aminek emelnie kellene, mert ez azon határozásra mutat, hogy bizon még Budapest elvesztővel sem adjuk fel az országot, hanem reá támaszkodunk a magyarság törzsgyökeres vidékére." Az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) és az országgyűlés Debrecenbe távozásáról szólva kifejtette, „...én azon lehangolt seregnek [ti. Görgei feldunai seregének! egy ütközetére a nemzet sorsát nem bízhatám, én Pest elvesztővel az országot nem adom fel, azért azt gondolom, eszélyesebb lépést nem tehetett a diéta, mint midőn azt mondá: menjünk Debrecenbe, mert ha Pest elveszne is, a hazát védeni meg nem szűnünk". A békeküldöttségről pedig kijelentette, hogy az nem az ő műve. „Ez bolondság, sikere nem lesz, nem lehet, de épp azért ártalom sem lesz belőle." Ez utóbbi megjegyzésből kitűnik, hogy Kossuth valószínűleg azért sem tudósította a hadsereget a követség tényéről, mert egyrészt nem értett vele egyet, másrészt túlságosan jelentéktelen apróságnak tartotta azt.4