Századok – 1997
Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Tanulmányok Pécs történetéből 1.; 2–3. Pécs népessége 1543–1990. Az 1993. december 15-én rendezett konferencia előadásai (Ism.: Nagy Mariann) IV/975
977 TÖRTÉNETI IRODALOM szabad értelmiségi együttes aránya a legmagasabb volt. A tanulmányban bemutatott folyamatokat nagyon gazdag táblázat- és grafikonmelléklet támasztja alá. Hoóz István a két világháború közötti időszak népmozgalmi jelenségeit elemzi. Továbbra is gyorsütemű növekedés jellemzi a lakosságszám alakulását, még ha az első világháború hatása érzékelhető csökkenést is okozott a születések számában. A természetes szaporodás egyre kisebb lett a vizsgált évtizedekben, a születési arányszámok már nem biztosították a népesség reprodukcióját, tehát a lakosság számának növekedése a vándorlási többlettől függött, akárcsak az előző korszakban. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a város gazdasági és kulturális fejlődése következtében továbbra is vonzóerőt gyakorolt szűkebb és tágabb környezetére. Bár gazdasági tekintetben a konjunktúra változó volt, az 1930-as évekre a trianoni békeszerződés következtében gazdasági hátterének jelentős hányadát elvesztett város át tudta alakítani a termelési szerkezetet úgy, hogy ez az évtized már a városépítés időszaka volt és Pécs ekkor vált vasúti közlekedési gócponttá is. Az 1920-as években idehelyezett egyetem pedig mind közvetlen, mind pedig közvetett úton növelte a város vonzerejét. Az 1940-es években került sor egyrészt a zsidóság nagy részének elhurcolására, másrészt a németek egy részének kitelepítésére, az adatok hiányossága azonban nem engedi, hogy a szerző pontos számokat adjon meg e veszteségekről. Németh Zsolt az 1949-es, 1960-as, 1970-es, 1980-as és 1990-es népszámlálások alapos feldolgozásával a város felfelé ívelését, majd hanyatlását tárja elénk. Módszertanilag ki kellett küszöbölnie azokat a zavarokat, amiket az éppen uralkodó politikai áramlatok okoztak a népszámlálásokban alkalmazott kategóriák és definíciók használatában. Fontosnak tartotta azt is leszögezni, hogy az egykorú állapotokat kívánta rögzíteni és elemezni, nem pedig a mából szemlélni az eseményeket. Arra a következtetésre jut, hogy a háború és a negyvenes évek megrázkódtatásai szétroppantották a pécsi társadalom korábbi szerkezetét. Erre rázúdult a több évtizeden keresztül bevándorlók hatalmas tömege, akiket a város nem tudott magába integrálni. Sajnos adatok hiányában a közelmúltban zajlott nagy vándormozgalmakról már szinte kevesebbet tudunk, mint a századfordulóéról, mivel sem a bevándorlók számát, sem összetételét nem ismerjük pontosan. Minden kétséget kizáróan jelentős struktúra-átalakító hatása volt a gazdaság szerkezetébe és a tulajdonviszonyokba történt erőszakos beavatkozásnak: nagymértékben megnőtt a nem fizikai dolgozók aránya és csökkent az önállóaké. 1970-ben az ipar a keresők 45 %-át foglalkoztatta, a második legjelentősebb területté pedig az egészségügy, kultúra, oktatás és tudomány vált. A népesség növekedése a 70-es években lefékeződött, a 80-as évektől ismét romló halandósági mutatók mellett mind országosan, mind Pécsett a természetes szaporodás természetes fogyásba váltott és a népesség alakulásában a vándorlási különbözeté lett a főszerep. A 80-as évek végétől a munkahelyek vonzóerőt jelentő bősége megszűnt, a bányák, a hozzájuk kapcsolódó termelési vertikummal együtt csődbe jutottak. Bár pontos adatok nincsenek, de a szerző feltételezi, hogy megélénkült a korábbi bevándorlásokkal ellentétes mozgás, az elköltözés a városból. Egyedül a népesség iskolai végzettsége az, ami összességében töretlenül javul az egész vizsgált időszakban. A kötet színvonalas és további kutatásokra ösztönző tanulmányait angol és német nyelvű rezümék teszik elérhetővé a külföldi érdeklődők számára is. A 2-3. kötet az 1994-ben és 1995-ben tartott konferenciák válogatott előadásait tartalmazza. Eltérően az első kötettől, mind tematikai, mind műfaji szempontból változatosak a tanulmányok, azonban jól szolgálja a tájékozódást az, hogy a különböző műfajú munkákat önálló fejezetekbe (tanulmányok, forrás, adattár, módszer) szerkesztették. A Pécset, mint regionális központot tárgyaló fejezetben T. Mérey Klára arra vállalkozik, hogy bemutassa a város helyzetét a Dél-Dunántúl közlekedési hálózatában a 19. század elején. A szerző a 18. sz. végén és a 19. század első évtizedeiben megjelent gazdag hazai irodalom (lexikonok, leírások, térképek) segítségével ad bepillantást a város és környéke közlekedési kapcsolataiba. Az adatok alapján megállapítható, hogy Pécsnek, mely a dél-dunántúli régió egyetlen szabad királyi városa lett 1780-ban, a közlekedési hálózatban betöltött szerepe — a postavonalakat illetően — nem volt jelentős. Nem centruma, csupán egyik fontos állomása volt a postakocsiknak. Kajtár István a dél-dunántúli régió és Pécs példáján keresztül megkísérli bemutatni a modern magyar állam infrastruktúrájának kiépülését a 19. században. Míg korábban a közhatalmat csaknem kizárólag a vármegyék és szabad királyi városok közegei valósították meg, a 19. század közepétől kezdetét vette a kihelyezett „királyi" szervek megjelenése a helyi-regionális közjogi-közigazgatási infrastruktúrában, melynek kiépítésében az 1849 és 1860 közötti és az 1867 utáni időszak volt jelentős. A régióban működő igazgatási székhelyek 80%-a Pécsett található, így a város korabeli kiemelkedő szakigazgatási centrum jellege nyilvánvaló. Rajczi Péter tanulmányában azt vizsgálja, hogy Pécs mikor töltött be tankerületi központ szerepet, illetve a pécsi iskolák az 1776-1935 közötti időszakban
