Századok – 1997

Közlemények - Hoffmann Tamás: „Egy marék rizs” IV/937

„EGY MARÉK RIZS" - KULTÚRHISTÓRIAI VÁZLAT 943 va) mindössze megduplázódott. A túlnépesedés tipikus kísérője: a behajthatatlan adók tömege, a korrupt hivatalnokok erőszakoskodása és furfangja, az uzsorások szemérmetlen kapzsisága, a földbérletek emelkedő ára, s ha ez nem volt elég, mindmegannyi fosztogató katona tartósította a korábban már megismert nyomort, az éhínségekből tömeges éhhalál lett. Az elmúlt százötven-kétszáz év krónikájában leírt krízist nem enyhítette a kivándorlás, a dinamikusan terjeszkedő ipari központok elözönlése, sőt még a polgárháború sem. A modern társadalmak születésének előestéjén üdvtanok, kábítószerélvezet, a boldog egyenlősdi társadalmát ígérgető agitátorok és politikai mozgalmaik hozták mozgásba - az emberiség egynegyedét, hovatovább egyharmadát. Jóval ennek előtte a kínai paraszt kölesen élt. A búza csak az európai kora középkor kezdetére, amikor a malomtechnológiát sikerült megjavítani, váltotta fel az irtásföldek ősi terményét. Délről terjeszkedett a legnagyobb hozamokkal kecsegtető rizs. A búza — Amerika felfedezése utáni századokban — a Jangcetői északra foglalta el vezető helyét, ettől délre pedig a rizs, noha a hegyoldalakon sok minden megmaradt az ősi termeivényekbői. A parasztokat azonban a síkság vonzotta. Az elmúlt évezred folyamán a hidrokultúra délkínai gazdaságában uralkodóvá vált a rizs monokultúrája, kettévált az ősi „vegyes gazdaság", a növénytermesztésről leszakadt az állatok tartása, s az utóbbi mihamar el is sorvadt. A parasztok minden földet (még a legelőt is!) elárasztottak, hogy minél több rizst arassanak, a vonójószágot tehát levágták és megették, ettől kezdve maguk húzták az ekét. A falu két tényező közé szorult. A vízzel elárasztott síkság agglomerációja, a város elszívta — közmunkák, adók és migrációk révén — energiáit, miközben szinte semmit sem juttatott vissza a parasztoknak találmányai, gazdaságszerkezeti újításai átadásával — az anyagi ösztönzőkben csökötten maradt — vidéknek. A javak áramlása tehát teljesen egyirányú lett. Másrészt ott maradtak a hegyoldalak - a fölösleges természet, hiszen a hegyoldalt nem tudták elárasztani (itt nem építettek teraszokat), még állatokkal sem legeltethették, mert azoktól rövid úton megszabadultak. A történtek ellenére az öntözéses gazdaság (persze megjósolhatatlan fejleményei tudtának hiányával) követendő minta lett csaknem valamennyi Távol-keleti társadalom számára. Kambodzsa volt talán az az ideális terep, ahol a hidrokultúra — meglehet még a kínainál is korábban — a paraszti világot új feltételek közé vezette, majd idővel (az európai kora középkorban) szintén civilizációt fenntartó tényező lett. Hatása (a kínaival egyesülve) Délkelet-Ázsia terein mindenütt érzékelhető. Malájföldön és a Fülöp-szigeteken azonban megőrizték a rizstermesztés legrégibb eljárásait. Itt a hegyek lábainál húzódó lapályt művelik. Az esős évszakban a helyi folyók elöntik a síkságokat. Amikor a víz már szétáradt, felszántják a földeket és széthintik a magvakat. Sehol nem építenek gátakat és nem alakítanak ki teraszokat. Még el sem egyengetik a termőtalajt. Egyáltalában még arról sem gondoskodnak, hogy a vizet a csatornákból a magasabban fekvő földekre emeljék vízikerekekkel. Tulajdonképpen a termőtalajjal sem gazdálkodnak. Szántanak, vetnek, aratnak. A száraz gazdaság rendszerét alkalmazzák — az ég akaratából — elárasztott földjeiken. A legtöbb helyen azonban nemcsak felszántják a földeket, hanem kapálják, vagy ami még gyakoribb (pl. Japánban), felássák.