Századok – 1997
Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895
OSZMÁN-ZSIDÓ KAPCSOLATOK 917 időnként érték atrocitások, az Alliance Israélite Universelle-nek nyilván alapos oka volt arra, hogy 1892-ben, a spanyol zsidók befogadásának 400. évfordulóján, mély háláját fejezze ki Abdülhamid szultánnak azért, hogy egykori hittestvéreik „menedékre leltek Törökországban. Miközben a világ más részein elnyomták őket, az ön dicső elődeinek földjén olyan védelmet élveztek, amely sohasem szűnt meg. Ez tette lehetővé nekik, hogy biztonságban éljenek, dolgozzanak és fejlődjenek".85 Bár sokszáz év távolából a szináni próbálkozások múló epizódnak tetszhetnek, valójában nem azok voltak. Hiába térhetett vissza Dávid a fővárosba és a politikába, többé nem tudta visszaszerezni régi befolyását. Spanyol kapcsolatai miatt 1593-ban és 1594-ben ismételten letartóztatták, és ezután eltűnik a szemünk elől. Vele együtt leáldozott a zsidó udvari kegyencek kora is. Bukásával elpattant a legfontosabb láncszem, amely az Oszmán Birodalomban összefogta a legkülönbözőbb zsidó érdekeket. Hosszabb távon e láncszem kihullása tette lehetővé a vállalkozó kedvű oszmánoknak, hogy — anélkül, hogy bármiféle ideológiai vagy vallási ellenszenv vezette volna őket — kiszorítsák a zsidókat a gazdaság egyes területeiről. Fontos észrevennünk, hogy Szinán nem egyedül vállalkozott az akcióra, hanem — mint fentebb idézett beadványa tanúsítja — az oszmán elit bizonyos köreit is maga mögött tudhatta. Sőt, joggal feltételezhető, hogy maga is csupán szószólója volt a zsidók pozícióira áhítozó köröknek. Ebben az összefüggésben nézve a nagyvezír zsidóellenes retorikája nem mai értelemben vett „antiszemitizmus" volt (ami egyébként manapság is eléggé szabadosan értelmezhető és használható fogalom),8 6 hanem azt jelezte, hogy az oszmán elit egy része felmondta a korábbi együttműködést, és partnere tudomására hozta: nagyobb szeletre tart igényt a gazdaság tortájából. Miután a zsidók eddigi sikerei azon alapultak, hogy az oszmán vezető réteg egyöntetűen mögöttük állt, a kapcsolatukban bekövetkezett törés, az, hogy az elit egy része szembefordult velük, elkerülhetetlenül gazdasági hatalmuk csökkenését vonta maga után. A századforduló után lassanként elhalványult a zsidóellenes fellépések emléke, az ellenséges hangnem megszelídült, a hatalom és a zsidók viszonya újra szívélyessé vált. Közben az oszmánok (és persze az európaiak) szívósan törtek előre a gazdaságban, és — legalábbis az adóbérletekben — fokozatosan háttérbe szorították korábbi szövetségeseiket. A 17. század közepén élők valószínűleg nem is tudták már, hogy mindez csak azért volt lehetséges, mert elődeik, Szinán nagyvezírrel az élen, 1589 és 1591 között megvívták azt a „háborút", amelyet a fentiekben igyekeztem bemutatni. JEGYZETEK 1 Az oszmán zsidóság történetének összefoglalásakor elsősorban a következő munkákra támaszkodtam: Salo Wittmayer Baron: A Social and Religious History of the Jews. Late Middle Ages and Era of European Expansion 1200-1650. Volume XVIII. The Ottoman Empire, Persia, Ethiopia, India, and China. Second Edition, Revised and Enlarged. New York, 1983. Marc Alan Epstein: The Ottoman Jewish Communities and Their Role in the Fifteenth and Sixteenth Centuries. Freiburg, 1980. (Islamkundliche Untersuchungen, 56.) Bernard Lewis: The Jews of Islam. Princeton, 1984. Aryeh Shmuelevitz: The Jews of the Ottoman Empire in the Late Fifteenth and the Sixteenth Centuries. Administrative, Economic, Legal and Social Relations as Reflected in the Response. Leiden, 1984. Avigdor Levy: The Sephardim in the Ottoman Empire. Princeton, 1992. Walter F. Weiker: Ottomans, Turks and the Jewish Polity. A History of the Jews of Turkey. Lanham-NewYork-London,
