Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

884 SZVÁK GYULA vábbi lépést jelentett ezen az úton, amennyiben a kompozíció letisztultságának, a szerkezet szimmetriájának, a geometriának egyetemes barokk elvei is érvényesülnek a korábbi aszimmetrikus, építészeti tervet nélkülöző gyakorlat helyett -anélkül azonban, hogy bárki összetéveszthetné az általuk emeltetett templomokat, mondjuk, a barokk Róma bármely épületével.5

3 A barokk hatás eredményeként szokás értékelni a színházművészet meghonosodását is Moszkvában. Es valóban, az instrumentális zene, a tánc a színpadon, az elsősorban történeti tematika életszerű megjelenítése a művészi ábrázolás radikálisan új eszközeit testesítette meg a sematikus és didaktikus évkönyvi vagy hagiografikus elbeszélésekhez képest. Az élmény annyira katarktikus volt, hogy pl. Alekszej Mihajlovics az első előadást szünet nélkül, mintegy tíz órán keresztül, ülte végig. A német vezetésú színház léte azonban túlságosan is a cár személyéhez kötődött, és 1676-ban bekövetkezett halála után az előadásokat beszüntették. A főképpen bibliai szüzséket feldolgozó moszkvai cár-színház ily módon egy gyorsan kihűlő fellángolás maradt - nagyjából Molière halálának évében.54 Az európai barokk hatását, a fentebb említett példák is ezt bizonyítják, hiba lenne eltúlozni a századvég orosz udvari kultúrájában. Szűk körben és keretek között mozgó átmeneti sikereit éppen a barokk középkorba forduló, de a reneszánsz tematikákat is megőrző kettőssége biztosította az orosz befogadó közegben. Azzal a nagyon fontos sajátossággal, hogy itt a középkori elemek dominanciája érvényesült. Ettől vált adaptációra alkalmassá, s ezért nem változtathatta meg a pravoszláv-nemzeti kultúra jellegét. Egyfajta kulturális újjászületés ígéretét hordozta magában, de nem játszhatta el az elmaradt reneszánsz pótlásának szerepét, amint ezt néhány jelentős kutató állítja.55 Végsősoron az ikonfestészet fejlődése is ezt példázza. A nyikoni reformok a kanonikus festészet terén is jelentős változásokat hoztak. Awakumék mereven ragaszkodtak ahhoz, hogy a régi ikonok szentek és sérthetetlenek, s ilyképpen megváltoztathatatlanok. Az egyfajta művészeti központ és iskola funkcióját betöltő moszkvai Oruzsejnaja Palata (Fegyvertár) műhelyeiben koncentrálódó ikonfestők azonban eltértek a régi sémáktól. A cári festő, Szimeon Usakov vezetésével működő új irányzat képviselői a szépség életszerű ábrázolását tekintik elsőrendű feladatuknak, s törekszenek arra, hogy portréik hasonlítsanak a megfestett alakokhoz. Kétségkívül megújították az ikonfestészet technikáját, és ebben jórészt az észak-európai festészetre hagyatkoztak. (Érdekes pl., hogy az épületeket nyugati nyomatokról másolják.) Művészetük mégis a régi ikonográfiái rendszeren belül maradt, és továbbra is középkori, posztbizánci jellegű.56 Bármely kulturális területet is nézünk tehát, kétségtelenül arra a következtetésre jutunk, hogy a 17. század második felében a hagyományos pravoszláv kultúra zárt rendszere szűknek és fojtogatónak bizonyul, dogmáit mindenütt kikezdik, de a lényege sértetlen marad. Még ez is sok azonban a hivatalos egyháznak, és ismét támadásba lendül a kárhozatos idegen hatások ellen. Erre a számára kedvező politikai változások adtak alkalmat. Alekszej cár halála után legidősebb fia, a 14 éves gyenge egészségű, Fjodor került a trónra. Alig több, mint félévtizedes uralkodása a lengyel szellemi befolyás és Szimeon Polockij tekintélyének csúcspontja. Ekkor már Joakim, egy rendkívül ambiciózus, ám meglehetősen iskolá-