Századok – 1997
Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857
876 SZVÁK GYULA társasággá. A két évtized és két grémium közötti folytonosságot egy Ivan Nyeronou nevű nyizsnyij-novgorodi lelkész jelentette, de a hasonlóképpen gondolkodó egyháziak valójában Sztyefan Vnyif atyjeu köré tömörültek. Nem véletlenül, hiszen Vnyifatyjev atyja egyben az ifjú cár lelkiatyja is volt. Ide tartozott két későbbi esküdt ellenség is: a muzsikból lett szerzetes, Nyikon és az ugyancsak a nyizsnyiji vidékről származó falusi pópa, Avvakum is. A csoport tagjait kezdettől támogatta (anyagilag is) a cár egyik bizalmi embere, Fjodor Rtyiscsev. A kérdést végül is, természetesen, az döntötte el, hogy a fiatal uralkodó szimpátiája a harcos egyház képviselőié volt. Akik ennek ellenére sem számíthattak gyors sikerre. A bajok ugyanis mélyen gyökereztek. Nem egyszerűen az egyház belső gondjairól szólt a történet, hanem általában a keresztény hit felszínes elterjedtségéről és befogadásáról. Nem véletlenül ismétlődnek meg újra és újra — az 1640-es évek második felében cári rendeletek által megerősített formában is — a nagy népszerűségnek örvendő csepűrágók, a vásári ökölcsaták, kártyajátékok elleni egyházi filippikák. A papi prédikációk azonban süket fülekre találtak, az uralkodói ukázok pedig üres papírlapok maradtak. A nép a ritka ünnepnapokat nem böjttel és zsolozsmálkodással, hanem tánccal, énekkel és vodkával szerette volna feledhetetlenné tenni. Az istentiszteletekre ugyan eljártak, de a hosszű és követhetetlen szertartások fárasztották őket. Az idők során ezért kialakult az orosz templomokban egy „gyorsított" szertartás-menet, aminek az volt a lényege, hogy a pópák és diakónusok, akár négyen-öten is, egyszerre énekeltek és olvasták fel a szertartáskönyvekből az aznapra rendelt passzusokat. A „harcos" egyház képviselői ezt már nem tűrhették. Nyeronov a vörös-téri Kazanyi (a későbbi Vaszilij-Blazsennyij) székesegyházban, eszmetársai pedig vidékre kirajzva minden alkalmat megragadtak, hogy a híveket ostorozzák és állandó lelki terrorban tartsák. A nép a maga módján válaszolt: megverte, majd kergette a fanatikus prédikátorokat. Tette ezt a realitások iránt több affinitást táruló helyi hatalom segítségével. Egyébként a hivatalos egyház vezetői szintén nagyobb kompromisszumképességet tanúsítottak, ugyanis az 1649-ben összehívott egyházi zsinat végül elvetette a templomokban uralkodó bábeli zűrzavart megszüntetni kívánó reformot, mondván: ahol helyreállt a régi rend, ott az emberek nem járnak istentiszteletre.3 5 Nikoniánusok kontra óhitűek Ebben az évben azonban az orosz egyház megreformálásának szempontjából, a következményeit tekintve, lényegesebb esemény is történik. (Annál inkább, mivel a cár „nyomására" 1651-ben mégis elfogadják a javaslatot.) Alekszej Mihajlovics Kijevből kér tudós szerzeteseket a szertartáskönyvek felülvizsgálatára. A bangsűly itt Kijeven van, ugyanis a liturgikus könyvek szerkesztési és másolási abái régtől fogva ismertek voltak az orosz írástudók számára. Sőt, az egyházi vezetés időről-időre kísérletet is tett a kiküszöbölésükre, nem véletlenül hívták az előző század elején Makszimot, a görögöt ebből a célból Moszkvába, vagy tárgyalta a Sztoglav-zsinat a kérdést ugyanezen század közepén, és tett Filaret kísérletet alig pár évtizeddel unokája előtt már egyszer a probléma orvoslására.
