Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

874 SZVÁK GYULA a tavaszt és újra megindul a Volga felé. Ekkor azonban már a „gonosz bojárok", a cár „rossz tanácsadói" megsemmisítése, és a , jó" cár megsegítése a cél. A rendteremtést a Moszkvától legtávolabb eső helyen kezdik, ugyanis ismét Dél felé úsztatnak a Volgán - talán, mert jó emlékeik voltak erről az útvonalról, de bizonyosan tömegbázisuk kiszélesítése céljából is. És valóban, a Volga-menti parasztok, szolgák özönlenek a táborukba, hiszen az ellenállás nélkül hódoló városokban minden alá-fölérendeltségi viszonyra utaló dokumentumot megsemmisítenek, a jobbágyokat felszabadítják, a gaz hivatalnokokat kivégzik, a gazdagokat pedig kifosztják. Tipikus népmozgalom bontakozik ki, mégpedig a középkori felkelések minden jellemző ismérvével. Nincs világos cél, hiszen a kozákok sokáig azt sem tudják eldönteni, hogy egyáltalán a főváros felé induljanak-e. A kozák szabadság elvont eszméje lebeg szemük előtt, szigorúan a ,jó cár"-hit eszmerendszerén belül, nem véletlenül utaztatnak egyik lefüggönyözött csónakjukban egy álcárevicset. S bár igyekeznek a felkelés területét kiszélesíteni, és csapatokat küldenek a Donhoz, az Északi-Donyechez, a népi ellenállás a Volga mentén hatalmas területekre kiteljed, de a harcoló egységek között laza, szervezetlen a kapcsolat. Amennyire kiszélesítik a paraszti tömegek a kozákfelkelés méreteit, annyira fel is hígítják soraikat. Caricin, Asztrahany, majd ismét Caricin, Szaratov, Szamara után Szimbirszk következne, de itt az irreguláris kozák sereg szükségszerű vereséget szenved az ideérkező cári csapatoktól. Amilyen törvényszerű volt a felkelés bukása, olyan kiszámítható véget ért a vezére. A csatában megsebesült Razint társai még hazamenekítik, ám az ottani „házas" kozákok kiszolgáltatják az oroszoknak, akik a Vöröstéren, testvérével együtt kivégzik. A Razin-felkelésnek, minden tipikus vonása mellett, megvoltak a konkrét történelmi tanulságai. Egyrészt az, hogy a cári rendszer már eléggé konszolidálódott ahhoz, hogy könnyűszerrel leveijen egy lázadást. Másrészt mégis azt példázza, hogy a társadalom végzetesen polarizálódott jobbágyokra és jobbágytartókra. A szociális értelemben megosztott Oroszország azonban lelkileg is meghasonlott önmagával. A nagy orosz schisma Az orosz egyház „clunyi" mozgalma A „zavaros" időszak nemcsak az állam világi feladatainak megoldását tette parancsoló szükségszerűséggé, de a vallásiakat is. Igaz ugyan, hogy a háborús anarchiában éppen az egyház őrizte meg leginkább egységét, s válhatott ezért az idegenek elleni küzdelem élharcosává, ám az sem kétséges, hogy a társadalmi és állami csőd demoralizálta az alattvalókat. Felborult a hagyományos értékrend, az orosz élet addigi axiómaként elfogadott alapjai rendültek meg, az írástudók kínzó kérdések sorát fogalmazták meg, s nemigen érkezett rájuk válasz. A 17. századi orosz egyház egyébként is inkább világi kvalitásaival, és nem morális magasabbrendűségével vagy intellektuális színvonalával tűnt ki. A profán elemek dominanciájának a „zavaros" időszakban megvoltak a tagadhatatlan eredményei: Hermogén pátriárka, mint egy országszervező, a Troice-Szergijev ko-