Századok – 1997
Tanulmányok - Péter Katalin: Társadalom és gazdálkodás a kora újkori Sárospatakon. A patakiak csendes ellenállása IV/809
TÁRSADALOM ÉS GAZDÁLKODÁS A KORA ÚJKORI SÁROSPATAKON 845 A halászok tehát Sárospatak legnagyobb adófizetői voltak, illetve óriási pénzeket fektettek munkaeszközeikbe. Mivel viszont munkakényszerről olyan értelemben nem tudunk, hogy az uraság megszabta volna, kinek milyen foglalkozást kell űznie, nyilván saját akaratukból folytatták ezt a nagy anyagi teherrel járó mesterséget. Ha vállalták, bizonyosan bejött a megfelelő jövedelem is. Csak a pénzek befektetéséről nem hagytak nyomot, mert a fennmaradt adatok alapján nem lehet a halászoknál általában sem szántó-, sem szőlőtulajdont feltételezni. Talán egyszerűen eltették, vagyis tezaurálták ők is a pénzt, ahogyan a 16. századi és a 17. századi kortársak rendszerint igyekeztek készpénzt felhalmozni. így járt el mindenki, akinek lehetősége volt rá: Egy sárospataki iparos, Warga Lőrinc hagyatéka 16 forintból állt,14 9 az egyik földesúr, Dobó Ferenc után 30 000 forintot örökölt valaki készpénzben.15 0 Halászoktól viszont nem maradt fenn ebből az időből hagyatéki rendelkezés. 6. A kereskedés és a pénzforgalom A kereskedelmi tevékenység természetét tekintve a 16. és a 17. század folyamán tulajdonképpen a pénzfelhalmozással rokon. Először is mindenki törekedett rá, és működését leginkább a készpénzekről szóló adatok alapján lehet vizsgálni, mert a társadalomnak csak nagyon szűk rétegei jutottak pénzhez anélkül, hogy kereskedtek, illetve munkájuk termékeit eladták volna. A földesurak adót szedtek; az uradalmi tisztviselők rendszerint termények mellett kaptak különböző címeken pénzt; ugyanígy díjazták a lelkészeket, a tanárokat vagy az ügyvédeket. Még a városi bíró és a jegyző is szedhetett illetéket, ha valamilyen hivatalos írást fogalmazott. A lakosság többsége azonban nem folytatott pénzkereső foglalkozást. Általában volt ugyan az órásmesterségekhez is értő lakatos vagy harangozó,15 1 bár egyszer Lengyelországból hívott órásmester javította meg a templom toronyóráját,15 2 és feltehetőleg a rendszeresen tisztított belsővárosi kútról is itteni mester gondoskodott, de bérmunkás iparosok nagyobb számát ekkora település nem tudta eltartani. Sárospatakon egyedül a nagy szakértelmet kívánó szőlőmunka igényelt napszámosokat. Őket meg is fizették: addig, amíg a Somlyod egy részét az uraság pénzen műveltette, 20 dénárt és 1 icce bort lehetett ott naponta keresni.15 3 A magánszemélyektől fizetett napszámról azonban semmit nem tudunk, és az allodiális földeken bérért dolgozók számát sem ismerjük azon túl, hogy - a robot terjedésével arányosan - fogyatkozott. Pénzre viszont mind nagyobb mennyiségben volt szüksége mindenkinek. Először is fizetni kellett a legkülönbözőbb címeken adót. Nélkülözhetetlenek voltak bizonyos munkaeszközök, használati tárgyak. Ez többé-kevésbé természetes. Nem egészen magától értetődő viszont az, hogy a patakiak minden jel szerint öltözködésre és élelemre is viszonylag sokat költöttek. Az öltözékre kiadott pénzzel akkor még valószínűleg nem rendszeresen cserélték a ruházatukat és a lábbelit. A társadalom különböző rétegeinek a lehetőségei vagy az igényei is eltérőek lehettek. Mégis feltűnő, hogy először az öltözködést szolgáló iparosok, a szabók, a csizmadiák és a gombkötők szerveződtek céhekbe. Ügy látszik, először az ő termékeik iránt támadt nagy helyi kereslet. Ez
