Századok – 1997
Tanulmányok - Péter Katalin: Társadalom és gazdálkodás a kora újkori Sárospatakon. A patakiak csendes ellenállása IV/809
TÁRSADALOM ÉS GAZDÁLKODÁS A KORA ÚJKORI SÁROSPATAKON 831 Gergely és a belsővárosi Szilvási István voltak a legnagyobb bortermelők. Melléjük vehető talán még Tatar István, valamint Tatár Mihály, akik ugyanabban a rossz esztendőben csak 6-7 hektót szüreteltek fejenként, de minden jel szerint közösen gazdálkodtak a Felsőhóstátban egymás mellett lévő telkeiken. A legnagyobb szőlőtermelők tehát a 17. századra nevükben változtak meg, de a többség terméséhez képest kimagasló eredményeik aránylag azonosok maradtak, és nem változott az sem, hogy a legnagyobb termelők rendszerint egyben telektulajdonosok is voltak. Az 1567-ben legtöbbet termelők közül csupán Kowachy Antal, az 1688-ban legtöbbet szüretelők közül Bika Istvánné gazdálkodott önálló telektulajdon nélkül. Csak neveiben változott meg, de jellege szerint azonos maradt a 17. századra a legkevesebbet termelők csoportja is. Igaz, 1567 körül - a rendkívül kedvező forrásadottságok miatt - vizsgálható két, később feltárhatatlan mozzanat. Az egyik az, hogy az igen alacsony terméseredmények egy része véletlen: egész sor 1567-ben nagyon keveset szüretelő személynél az 1570-es évek elején12 4 az első felvételben szereplő mennyiségnek körülbelül háromszorosát írták be. Eszerint Kwldws, vagyis Koldus János, Swes János, Zomboky János, Kassa István és Kerekgiarto Ferenc az 1567-ben egyszeri nagyon rossz termés mellett rendszerint az átlagosnak tekinthető bormennyiséget állította elő. A másik, később nem vizsgálható mozzanat az, miszerint egyesek a legkevesebbet termelők közül hamarosan vettek újabb szőlőt vagy szőlőket. Ezt kell feltételezni olyan személyeknél, akiket az 1570-es években az eredeti mennyiség körülbelül tízszeresével tüntettek fel. így Agardy Pálnál, akinek 1567-ben 3 hektó bora termett, öt évvel később viszont 28,5 hektóliter. Vagy Nagy Istvánnál. О 1567-ben nem egészen 2 hektót szüretelt; 1572-ben mintegy 23 hektó után fizetett adót. Ugyanilyen mértékben gyarapodott a 16. századi Sárospatakon a két megnevezettel együtt összesen négy személy. A kevés szőlőtulajdont ezek szerint lehetett növelni, de nagy vagyoni kiugrások erről a szintről nem képzelhetők el. E két, később vizsgáihatatlan motívum mellett is világos azonban, hogy a legkevesebb szőlőt termelők egy része a város szegényeinek előkelőségét alkotta. Mert 1567-ben például Bona István vagy Miklós deák a maga 1,6-2 hektós termésével, telek és szántó nélkül, nyilvánvalóan nagyon szegény volt a szőlőművelők között, de szinte gazdagnak számíthattak azok előtt, akik még ennyi szőlőt sem tudtak szerezni. Hozzájuk hasonló volt 1688-ban Bogdan Mihály vagy Váncsai György, akik akkor 8, illetve 40 litert szüreteltek. A rendkívül rossz viszonyoknak megfelelően termett náluk kevesebb, mint a 16. századi szegény szőlőtermelőknél, de a helyzetük azonos: Egy időre tudtak szőlőt venni maguknak. Aztán eladták vagy meghaltak ők maguk; az összeírásokban mindenesetre nem kerülnek többet elő. 1567-ben 7, 1688-ban 5 ilyen személy fizette a dézsmát. Az arányokat figyelembevéve előbb a 4 hektó alatt, utóbb a 0,4 hektó alatt szüretelők számíthatók ide, a szőlőtermelők között szegények, de a nincstelenekkel szemben gazdagok közé. A felvételekben szereplő összes szőlőtulajdonoshoz viszonyított arányuk 1567-ben 2,22%, 1688-ban 4,58% volt, vagyis szinte pontosan megduplázódott. Semmi közük nem volt aztán a szegénységhez a 4 hektó, illetve 0,4 hektó alatt szüretelők többségének. Mert egy részük egyben telektulajdonosként gaz-
