Századok – 1997
Tanulmányok - Péter Katalin: Társadalom és gazdálkodás a kora újkori Sárospatakon. A patakiak csendes ellenállása IV/809
810 PÉTER KATALIN összeírok esetleges felületességével nem lehet magyarázni, mert Sárospatak 1567-ben kamarai kezelésbe került. Akkor rendkívül alapos összeírások készültek; rögzítették az összes telektulajdonos jobbágy vagy zsellér valamennyi kötelezettségét éppen úgy, ahogyan a szolgálat alóli mentességeiket is.6 Aztán még kamarai igazgatás alatt vették fel a megint csak feltűnően alapos urbáriumot 1570-ben.7 Lehetetlen feltételezni, hogy azok, akik 1567-ben pontosan összeírták Kowach sok darab szőlőn szüretelt termését, majd 1570-ben elszámoltatták őt a malomkövekkel, ne írták volna össze telektulajdonosként, ha a telektulajdonosok kategóriájába tartozik. Nyilvánvalóan azért nem szerepel a telkek tulajdonosai között, mert nem Г számított közéjük. Valamilyen módon, a körülményeket nem ismerjük, megszabadult a telektől és a telekkel együtt a kötelezettségektől, a személyes függéstől is. 2. Az eset formális tanulsága Kowach példája elsősorban és felületesen nézve arra a közismert tényre figyelmeztet, miszerint a történetírás nagyon gyakran használt forrásai, az urbáriumok távolról sem tartalmazzák egy-egy helység lakóinak teljességét, illetve mindenkinek a neveit.8 Általában azt szoktuk feltételezni, hogy a legszegényebbek vagy a paraszti famíliának nevezhető elemek maradtak ki. Kowach esete azonban az ellenkező végletet mutatja. Vagyis megengedi azt a feltételezést, miszerint bármilyen anyagi helyzetű emberek kimaradhattak az urbáriumokból. A kimaradtaknak a lakosság egészéhez viszonyított arányát nagyon nehéz megfogni.9 Sokat segíthet az, ha az urbáriumok mellett vannak velük egy időben felvett dézsmajegyzékek. Az eltérő szempontok szerint felvett összeírások jól kiegészítik egymást; a dézsmajegyzékek azoknak a neveit is tartalmazzák, akik a telkiállományon kívüli termelést folytattak, tehát esetleg nem voltak telektulajdonosok. Két különleges sárospataki forrás azonban arra utal, miszerint a szabályos, rendszerint felvett uradalmi összeírások, lettenek légyen akár urbáriumok, akár dézsmajegyzékek, a lakosság bizonytalan arányú, de bizonyosan nem elhanyagolható mennyiségű részét egyszerűen figyelmen kívül hagyták. A két különleges forrás közül az első 1620-ban keletkezett, akli or, amikor * Lórántffy Zsuzsanna és Lórántffy Mária örökségi osztozkodásakor az egész uradalom népét összeírták.10 Az összeírás során pedig, nyilván azért, mert a telektulajdonosok felvétele nem adott volna teljes áttekintést, nem a telkeket, illetve tulajdonosaikat, hanem a „lakosokat" vették számba. A másik különleges forrás tizenegy évvel későbbi. Ez egy egyébként szabályos urbárium, de Sárospatak egyik negyedében, ahol sok telken földesúri célra használt épületek álltak, a vár körüli, előkelő helynek számító Belsővárosban - érthetetlen okból - nem a telektulajdonosokat, hanem a házak tulajdonosait írták össze.1 1 Az 1620-as összeírás „lakosok" megjelölése, a nevek alapján következtetve, a családfőket, illetve az egyedülálló, de önálló egzisztenciájú személyeket jelenti. A házastársak és a gyermekek bizonyosan nincsenek közöttük. A háztulajdonos megjelölés nem igényel magyarázatot. Minthogy ez utóbbiakról a forrás csak a Belsővárosban ad felvilágosítást, ennek a városrésznek a viszonyait lehet a két szokatlan összeírás alapján vizsgálni.
