Századok – 1997

Figyelő - Makkay János: Az első országos kiállítás a Honfoglalásról III/777

780 FIGYELŐ ki. Valamikor a Kr. e. 3. évezred végén az ősgörögök érkeztek először északról, és 1900-1700 között követték őket az akhájok, akik az első görögökként jelentek meg Krétán. Majd a jónok, és végül a 12. század táján a dórok vándoroltak be. A tudománynak mindmáig fogalma sincs róla, mindezek a görögök honnan, hogyan és miért jöttek az Égéi-tenger partjaira, de épeszű emberben mégsem vetődik fel, hogy betolakodók lennének mai hazájukban. Mondhatja azonban valaki, a példa nem jó, mert nagyon régen, évezredekkel ezelőtt történt honfoglalásokról beszél. Vegyük akkor másik példának a brit szigeteket! Itt már a Stonehenge első szakaszának építői betolakodók voltak a Kr. e. 3. évezred első felében: ismeretlen indoeurópai nyelvű nép, amely a kontinensről érkezett, és leigázta az őslakókat. Amely őslakókról csak sejtjük, hogy a régen kipusztult piktek lehettek, talán egy Észak-Afrikától Skandináviáig a nyugati tengerpartokon elterjedt atlanti nép, amely még a megalit sírokat építette. Sőt lehet, hogy ők voltak a híres-nevezetes őskőkori barlangfestmények alkotói. Később, valamikor a Kr. e. 1. évezredben legalább két külön hullámban érkeztek a kontinensről a kelták, és végeredményben Caesar római légiói is az addigiaktól teljesen idegen, ámbár indoeurópai hódítók voltak. Ok már nem is nagyon találkoztak piktekkel, de a keltákat kegyetlenül irtották és romanizálták. Majd megérkeztek az angolszászok, és fél évezred műltán, 1066-ban a viking normannok. Tehát 150 évvel később, mint Árpád katonái, ám aligha akad olyasvalaki Angliában, aki ma, 900 év után betolakodóknak tartaná az angliai ír keltákat, az angol nyelvet honosító angolszászokat, vagy az angolban bőséggel lévő vulgáris latin vagy máiófrancia kölcsönszavakat hozó Hódító Vilmost és mai utódait. Lehet, hogy Árpád népének érkezésében manapság azt tartják furcsának, rendkívülinek, szokatlannak, hogy nagyon messziről jöttek? Ez sem magyarázat, mert a nyugati szláv és a déli szláv népek alig valamivel Árpád előtt, az 5-6. században ugyanonnan jöttek nyugat felé, ahonnan a magyarság: a Dnyeper folyó tájáról. És ki tudja, honnan és milyen messziről érkeztek Toszkánába az etruszkok, felmérte-e, tudja-e valaki, milyen távolról jöttek Amerika őslakói, vagy űj lakói, az indiánokat irtó gyarmatosítók. A máig élő torzképre, a magyarságot betolakodónak tartó felfogásra, a kis közép-európai népeket közösen sújtó végzetes történeti félreértésre a valószínű magyarázat a következő: az Európa mai teljes népességének 95 százalékát kitevő indoeurópai nyelvű népek távolról-közelről, de azért mégis valahonnan máshonnan érkeztek mai lakterületükre. Azonban történeti elterjedésük és mai lakterületük kivétel nélkül megfelel egy szabályosságnak, egy I. Dyen nevű nyelvtörténész által felfedezett jelenségnek: az egyes nyelvi csoportok (ősgermán, ősszláv, italikus, ősbalti, ős- és óiráni, óind) önálló nyelvekké vált dialektusai általában később is megmaradtak egymás közelében, zárt csoportokat alkotva. Az itaükus-latin utódai Európa déli sávjában, az ősgermáné északon és nyugaton, stb. (Egy J. E Mallory nevű neves őstörténész éppen ezzel bizonyította, hogy a vulgáris latin nyelvcsoportba tartozó vlach (mai nevén román) nyelvű nép a Balkán délnyugati részéről költözött fel a Kárpátok vidékére. Hiszen eredetileg nyelvi kontinuumot kellett alkotnia saját csoportjának a dialektusaival, a portugál-spanyol-francia-olasz-dal-