Századok – 1997

Közlemények - Tokody Gyula: Edmund és Harold Steinacker a német Südostforschungban III/677

678 TOKODY GYULA Steinacker politikai pályája ugyan 1874/75-ben egy pártalapítási kísérlettel kezdődött, amely a magyarországi német polgárság összefogására irányult, de sze­repe nem lépett túl a tervezett program sajtócikkek, levelezések, magánbeszélge­tések formájában történő propagálásán, majd megfogalmazásán. Nem is léphetett túl, mert a párt tényleges megalapítására, szervezeteinek kiépítésére, de még prog­ramjának elfogadására sem került sor. A kísérlet kudarcával egyidejűleg és felté­telezhető összefüggésben erdélyi szász politikai körökhöz kapcsolódva és támoga­tásukat megnyerve lehetővé vált Steinacker számára, hogy három választási cik­luson keresztül — 1875 és 78, 1881 és 84, valamint 1884 és 87 között — egyetlen nem szász képviselőként részt vegyen a magyar országgyűlés munkájában. Ez természetesen megkívánta a kapcsolatok ápolását a képviselőtársakkal és a vá­lasztókörzettel, de szintén nem szervezési, hanem parlamenti beszédekben és saj­tócikkekben kifejtett propagandisztikus tevékenységet jelentett. Miután politikailag elszigetelődött, állásából is felmentették és 52 évesen kényszernyugdíjazták, 1892-ben pedig családjával elhagyta Magyarországot és Bécsbe, illetve a közeli Klosterneuburgba települt át, végleg megszűnt annak a lehetősége, hogy részt vegyen egy mozgalom vagy párt megszervezésének, esetleg irányításának mindennapi munkájában. A „magyar ügyek szakértőjeként" azon­ban Bécsben is aktív zsurnalisztikái tevékenységet folytatott, ismertette és bírálta a magyar kormányok nemzetiségi politikáját és a magyarországi németséggel szembeni hatósági túlkapásokat. A századforduló éveiben meginduló dél-magyarországi szervezkedés, a Deut­sches Tagblatt für Ungarn (1900), majd a Deutschungarischer Volksfreund (1902) megjelentetése, végül öt évvel később a Magyarországi Német Néppárt megalapí­tása ezek után érthetően nem az ő kezdeményezésére történt, a vezetést, a lap­szerkesztési és a pártszervezési feladatokat már egy új, nála fiatalabb és radiká­lisabb értelmiségi csoport végezte el. De cikkeivel, tanácsaival, főleg pedig szer­teágazó személyi kapcsolataival ő is aktív résztvevője volt ennek a munkának. Befolyását a dél-magyarországi szervezkedésre különösen az alldeutsch Szövet­séghez és a Ferenc Ferdinánd köréhez fűződő kapcsolatok, valamint az ezek révén nyert — vagy csupán feltételezett — politikai tájékozottság biztosította. Az első világháború és az azt követő összeomlás azonban szétzilálta Stein­acker gondosan ápolt kapcsolatait és végzetes csapást mért magára az eredeti mozgalomra is. 1918 őszén és 1919 elején ugyan a Károlyi kormányzat nemzetiségi politikája új lehetőséget teremtett a politikai érvényesülésre, amellyel az akkor már 80 esztendő Steinacker is kész volt élni: képviselőjelöltséget vállalt a szent­gotthárdi választó körzetben és részt vett a szociáldemokraták által is támogatott Magyarországi Német Néptanács létrehívásában. Am a német nemzetiségi moz­galom irányításában még szellemi értelemben sem játszhatott vezető szerepet, ez ekkor már Rudolf Brandsch, illetve a vele szemben álló Bleyer Jakab kezében volt. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásával, majd leverésével, véglegesen pedig a trianoni békeszerződéssel vége szakadt ennek a politikai lehetőségnek is. Az eddig elmondottak természetesen nem arra szolgálnak, hogy minősítsék Edmund Steinacker politikai tevékenységét, még kevésbé arra, hogy kisebbítsék annak jelentőségét. A rövid vázlat csupán a nemzetiségi mozgalmak általános

Next

/
Oldalképek
Tartalom