Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 649 ügye teljes egészében az illető szervezet hatáskörébe tartozik, jelen esetben a közös hadseregébe. Miközben a nemzeti párt konkrét követelései, bár nem következnek a kiegyezésből, nem olyan veszedelmesek, mint a közjogi indokolás, amelyet Apponyi fűz hozzájuk, mindazonáltal mégis célszerűtlenek. A külön magyar udvartartás azért, mert a királynak lakóhelye és környezete szabad megválasztására való jogát sértené, míg a külön magyar katonai oktatás (többek közt) azért, mert a hadsereg vezetői még évtizedekig a régi rendszerben kiképzett főtisztek lennének, akik az új magyar tisztképző intézetben nyert képzést természetesen nem tartanák olyan sokra, mint a közös hadsereg intézeteiben nyert képzést, és így az itt végzett tiszteket bizalmatlanul kezelnék, előléptetésük elé akadályokat gördítenének. A tisztikarban tehát nem javulna, hanem romlana a magyar elem helyzete. De helytelen volna a külön magyar tisztképzés létrehozása azért is, mert vagy a közösügyi költségvetés keretében maradna, és akkor a delegációban a delegáció osztrák része a költségeket csak valamilyen viszontengedmény fejében volna hajlandó állni, ez pedig (tekintettel a delegáció osztrák részének szláv többségére) csakis a szláv nyelveknek a Lajtán tűli katonai oktatásba való behozatala, így a közös hadsereg nyelvi egységének végső szétzilálása lenne, vagy pedig kivonnák a közös költségvetés kereteiből, de akkor nem volna nekünk sem beleszólásunk az ausztriai tisztképzésbe, ami megint csak azt jelentené, hogy ott el kellene tűrnünk a szlávok (esetleg a magyar állam ellen irányuló) befolyásának térhódítását. A Nemzeti Párt (pontosabban Apponyi) súlyos politikai hibát követ el akkor, amikor nemcsak ragaszkodik ezekhez a programpontokhoz, hanem azt is deklarálja, hogy csak a teljesítésükre vonatkozó uralkodói ígéret esetén hajlandó kormányalakítást vállalni. Önmagában ugyanis a Nemzeti Párt kormányalakítása kívánatos lenne, mivel megtörné a Szabadelvű Párt évtizedek óta tartó pártmonopóliumát, amely Andrássy szerint aláássa úgy a kormánypárt, mint az ellenzék politikai erkölcsét. A közigazgatási, vagy az egyházpolitika újabb fordulója is kívánatossá tehetné, hogy új politikusgárda kerüljön kormányra. Apponyi azonban — a közjogi követelésekhez való merev ragaszkodással — „önmagát zárta ki az uralomból". Hiszen a fennálló struktúra megbolygatásához nemcsak Ferenc Józsefnek, de az osztrák parlamentnek is hozzá kellene járulnia, amire semmi esély. Ha pedig a Monarchia két állama között konfliktus támadna, a királynak mindenképen az ellen a fél ellen kellene döntenie, aki a közös alapot meg akarja változtatni. És szerencse, hogy az uralkodó ehhez az eljáráshoz, a 67-es alap rendíthetetlen védelmezéséhez tartja magát, mert hiszen a Lajtán túl is vannak törekvések a kiegyezés megváltoztatására, csakhogy ezek távolról sem a közös intézmények gyengítésére, hanem azok trialisztikus, vagy foderalisztikus, tehát a magyarság számára elfogadhatatlan átalakítására irányulnak. Apponyiéknak közjogi követeléseik megvalósítását legalább is fel kéne függeszteniük addig az időpontig, amíg azok az osztrák politika irányadó tényezői számára elfogadhatóakká nem válnak. Ilyen körülmények között (erről, a követendő politikáról szól a könyv utolsó fejezete) a magyarság számára a legjobb út a kiegyezés jogi struktúrájának érintetlenül hagyása, ugyanakkor a közös intézmények magyar szellemmel való teli-