Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
588 DIÓSZEGI ISTVÁN pontjából rendkívül nehéz és veszélyes dilemma lenne, és Németországtól nem lehet elvárni, hogy annak keletkezését megkönnyítse.20 5 A szeptember 13-i felterjesztésben megfogalmazott, az orosz fegyveres fellépéssel kapcsolatos kilátások, részint az oroszok merevsége, részint saját hibái miatt, mindenesetre alaposan összeszűkültek. Bismarck olyannyira nem tudott napirendre térni a Werder-távirat fölött, hogy az október 3-án Varzinba érkező Münch bárónak a diplomáciában kissé szokatlan módon kiadta az oroszokat, és az osztrák-magyar küldöttel is közölte azt a gyanúját, hogy az egészet Gorcsakov csapdájának tartja. Maga a két alkalommal folytatott, több órán át tartó beszélgetés nagyobbrészt az Andrássy által szeptember 28-án Stolbergnek feltett kérdések körül forgott.206 A beszélgetés tartalma régóta ismert a történetírásban, mert Münch jelentésének legfontosabb részeit Fritz Leidner még a harmincas években nyilvánosságra hozta,207 Martin Winkler pedig azt a hatvanas évek elején teljes terjedelemben közölte.208 A jelentés209 részletes bemutatásától tehát bízvást eltekinthetünk, célszerűbb, ha ehelyett inkább a beszámoló egyes passzusainak a történetírásban vitatott pontjaira fordítjuk figyelmünket. Az a benyomásunk, hogy Bulgáriával kapcsolatosan Andrássy nem érte el célját: a német kancellár nem látott problémát abban, hogy az oroszok oda bemasíroznak, és nem tartotta valószínűnek, hogy ott végleg meg szándékoznának vetni a lábukat. Az annexiónak, mint mondta, ellene szól a délorosz attraktivitás hiánya, úgyszintén a várható erőteljes brit ellenállás. Érdemes megjegyezni, bár Bismarck erre nem tért ki, hogy Andrássy bolgár félelmei nem is voltak teljesen átgondoltak, hiszen az orosz bemasírozás, amelyet oly hevesen opponált, az általa elfogadott orosz-török háború alkalmával is esedékessé vált. Hasonlóképp elutasításba ütközött az a tájékozódás, amely az Olaszországgal szembeni szövetség létrehozására irányult. A kancellár azt válaszolta, hogy a kérés teljesítésének éppúgy oroszellenes éle lenne, mint ahogy osztrákellenes éle lenne a hasonló orosz puhatolózásra adandó német beleegyezésnek. Az osztrák-magyar külpolitika Münch missziója kapcsán Bosznia-Hercegovinával kapcsolatosan könyvelhetett el teljes sikert. A kancellár fenntartás nélkül helyeselte, hogy ha az oroszok egyoldalúan (tehát előzetes megállapodás nélkül) bevonulnak Bulgáriába, akkor a Monarchia is foglalja el és annektálja a két török tartományt. A Münch-küldetés tulajdonképpeni célját szolgáló, Andrássy által kezdeményezett három kérdéskör megbeszélése mellett Bismarck szóba hozta még a Manteuffel-missziót, és arról a német forrásokkal teljesen egyező tájékoztatást adott. Emellett újra említést tett a Németország és a Monarchia közötti organikus, a törvényhozó testületek által jóváhagyandó szövetség lehetőségéről, és Münchnek az volt a benyomása, hogy a kancellár azt a prágai béke Észak-Schleswigre vonatkozó cikkelyének hatálytalanításával szándékozik összefüggésbe hozni. Hogy mennyire lehetett helytálló ez a benyomás, az az egyébként bőbeszédű, de ezen a ponton szófukar jelentésből nem állapítható meg teljes bizonyossággal. Hasonlóképp kételyeket ébreszt a jelentés azon pontja, hogy Münch impressziói szerint a kancellár a keleti válság későbbi szakaszában arra számít, hogy Oroszország, Franciaország és O-laszország áll majd az egyik oldalon, Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Anglia pedig a másikon. Nem kizárt persze, hogy a kancellár ilyesmiket mon-
