Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
578 DIÓSZEGI ISTVÁN eszméje Danyilevszkij, Fagyajev, Akszakov, Katkov és mások publicisztikai munkássága nyomán mély gyökereket eresztett az orosz társadalomban. Az eredetileg platonikus együttérzés a szláv komiték tevékenysége eredményeként egyre inkább a politikai mozgalom jellegét öltötte magára. A pétervári szláv komité már 1875 őszén gyűjtést rendezett a hercegovinai felkelők javára. A háború küszöbén ez a tevékenység tömeges méretűvé vált, majd a Szerbiába induló önkéntesek toborzása is megindult. Sz. A. Nyikitin szovjet történész pontos adatai szerint 4303 önkéntes utazott a szerbiai harctérre.14 4 Különösen nagy feltűnést keltett, hogy Csernajev szolgálaton kívüli tábornok, aki korábban a taskenti hadjáratban tüntette ki magát, 1876 áprilisában ugyancsak Belgrádba utazott. A szláv komiték tevékenysége nyomán a háborúra készülő szerb hadsereg jelentős lőszer- és fegyverkészlethez jutott. A mozgalmat a pravoszláv egyház teljes súlyával támogatta, és annak különös nyomatékot adott, hogy a trónörökös, a későbbi III. Sándor is mögötte állt. Az Anyicskov palota, a cárevics rezidenciája, a Szerbia és Montenegró megsegítését célzó organizáció valóságos főhadiszállásává vált. A szerb és a montenegrói vezetés ezekből a megnyilvánulásokból joggal vonta le azt a következtetést, hogy az orosz társadalom, és végső fokon az orosz kormány segítségére is számíthat. A hiedelmet csak erősítette, hogy a szláv komiték feltűnő tevékenysége az orosz kormánykörök részéről sem ütközött rosszallásba. Egy olyan önkényuralmi államban, mint Oroszország, a cár minden további nélkül megtehette volna, hogy cenzúráztatja a sajtót, betiltja a pénzgyújtést és az önkéntes toborzását, és bevonatja az útlevelet azoktól, akik Szerbiába szándékoznak utazni. De nemhogy ezt nem tette, hanem 1876. június 27-én azt is megengedte, hogy az állományban lévő tisztek utazási céllal szabadságot kéljenek, és Reutern pénzügyminiszter tiltakozása ellenére ahhoz is hozzájárult, hogy nagyösszegű kölcsönt bocsássanak Szerbia rendelkezésére.145 Az ambivalencia a Belgrádba és Cetinjébe küldött üzenetekben is megmutatkozott. Novikov május 30-án azt az utasítást kapta, hogy közölje Milán és Nikita fejedelmekkel, hogy a cár azt tanácsolja, hogy semmiféle meggondolatlan lépést ne tegyenek, mert az keresztezné a nagyhatalmak erőfeszítéseit, amelyeknek sikere még nem lehetetlen.14 6 Ugyanakkor ezzel nagyjából egyidőben Ignatyev azt mondta Riszticsnek, hogy a cár és Gorcsakov rejtett szándékkal beszél Szerbiához szóló intelmeiben, és hogy Oroszország Szerbia mellett fog állni, ha az megüzeni a háborút.14 7 Karcov, a belgrádi orosz konzul visszaemlékezéseiben azt írta, hogy ez az ellentmondás abban az óhajban gyökerezett, hogy Oroszország egyidőben akart kapcsolódni a három császár szövetségéhez és bevett szokásaihoz.14 8 Végül is nehéz hibáztatni a belgrádi és cetinjei politikusokat, hogy az ambivalens orosz magatartást a maguk számára kedvező módon értelmezték. Szerbiának és Montenegrónak elméletileg nem volt esélye a sikerre, hiszen Törökország sokkalta erősebb volt mindkettőjüknél. Az európai diplomácia az összecsapásból érdekes módon mégis inkább szerb és montenegrói győzelmet várt. Bismarck még áprilisi emlékiratában kedvezőnek nevezte a keresztény lakosság esélyeit,14 9 Andrássy meg június közepén figyelmeztette az angolokat, hogy ne legyenek reményeik, hiszen a törökök csak negyvenezer katonát képesek felvonultatni kilencvenhatezer szerb harcossal szemben.15 0 A török vereséggel kapcso-
