Századok – 1997

Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383

NÉVVÁLTOZTATÁS ÉS TÖRTÉNELEM (1894-1956) 427 A különböző mobilizációs hatások (iparosítás, munkaerővándorlás, telepítések, társadalmi ranglétrán való hirtelen emelkedések) következtében zártabb közösségükből kiváló személyek kapcsolathálójának megváltozása és új környezetükbe való beilleszkedésükre irányuló törekvésük, szintén egyik összetevője volt a korszak névváltoztatásainak. A néwáltoztatók térbeli (lakóhelyi) mobilitását érzékelteti az alábbi táblázat: 19. táblázat Az 1951-56 között névváltoztatásért folyamodók születési és lakóhelye településtípus szerint Településtípus A kérelmezők születési hely* A kérelmezők lakóhely* szerinti Településtípus szerinti megoszlása megoszlása nincs adat 13 2,0% 6 0,9% főváros 176 27,1% 330 50,8% megyeszékhely 70 10,8% 78 12,0% egyéb város 60 9,2% 53 8,2% község 265 40,8% 182 28,0% külföld 66 10,2% 1 0,2% Összesen 650 100,0% 650 100,0% [*= Az 1950. január 1. utáni közigazgatási beosztás, illetve a párizsi békeszerződés által meghatározott országhatárok szerint.] A táblázatból jól kivehető, hogy főképp a faluról elvándorlók és a fővárosba beáramlók száma jelentős a tárgyalt évek néwáltoztató népességében. De igen sokan (10,2%) a párizsi (ill. trianoni) országterületen kívülről vándoroltak az ország belseje felé. A kormány 1955-ben hatályon kívül helyezte a néwáltoztatásokat korábban szabályozó 40.200/1933. BM. sz. és 5151/1945. BM. sz. rendeleteket. Helyettük megalkotta a 11/1955. (II. 20.) M. T. rendeletet, amelynek végrehajtásáról a belügyminiszter 2/1955. (IV 23.) B. M. sz. rendelete gondoskodott. (Függelék 3. és 4.) Az új rendeletek nem sokat változtattak a korábbi szabályozás lényeges pontjain. Inkább csak a szövegezést igazították az átalakult társadalmi közeg realitásaihoz, s immár együttesen szabályozták a családi és az utónéwáltoztatásokat, valamint a névviselést. Továbbra sem kezelték alanyi jogként a néwáltoztatást („magyar állampolgár családi és utónevét — kérelmére — a belügyminiszter megváltoztathatja."), azaz: a miniszter elvileg az összes szükséges feltétel megléte esetén is mérlegelheti a döntést, s nincsen fellebbezésre vonatkozó passzus a normaszövegben. Az újdonságok közé számít az 50 éves felső korhatár eltörlése, valamint a nők névviselési és néwáltoztatási jogainak kibővítése. A korábbi szabályozás a férjes, elvált és özvegyasszony leánykori nevének megváltoztatását általában nem tette lehetővé, illetve ezt „...rendszerint csak elvált asszony, és csak abban az esetben" kérhette, ha félje nevének viselésére nem volt jogosult. (40.200/1933. BM. sz. r. (2) bekezdés.) Az új rendelkezések semmilyen megszorítást nem tartalmaztak a férjes, elvált és özvegyasszonyok leánykori nevének megváltoztatását illetően. Beemelték a nők jogai közé azt is, hogy az elvált asszony „...férje néwáltoztatásának tudomására jutásától számított hat hónapon belül kérheti, hogy férje nevének megváltoztatása reá is kiterjedjen". (2/1955. BM.