Századok – 1997
Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383
NÉVVÁLTOZTATÁS ÉS TÖRTÉNELEM (1894-1956) 417 ami kb. 100-150 kérelemnek felel meg) után visszaesik, s 1948-ban már kimutathatatlan. Ezek a számok és arányok egyértelműen jelzik a háborút követő névváltoztatási mozgalomnak a politikai változásokkal szorosan összefüggő konjunkturális jellegét. A konjunktúra egyik okozója a németség egészének felelősségre vonása, jogkorlátozása és kollektívumuk közel felének Németországba telepítése volt. A „svábok" megbüntetésére irányuló törekvés túlment az embertelenségekért felelősök és a hűtlenségért elmarasztalhatok körén, nem nélkülözte a háborús felelősség részbeni áthárításának szociálpszichológiai mozzanatait sem, és egyéb társadalompolitikai problémák megoldásának is eszközéül szolgált (a földbirtokreformmal és a szomszédos országokból menekülő-áttelepülő magyarok elhelyezésével összefüggő telepítések.). A „svábokkal", de általában a német nevűekkel szemben már a bevonuló szovjet hadsereg is foganatosított megtorló intézkedéseket, amelyeknek hellyelközzel zsidók, sőt kommunista párttagok is áldozatul estek.7 9 1944 késő őszétől kezdve ezerszámra fogdostak össze és szállítottak el embereket kényszermunkára csupán német hangzású nevük miatt is. 1945 első hónapjainak névmagyarosítási rohama feltehetőleg ezzel függött össze. Az ország különböző részeiből német származású, jelentős részben már asszimilálódott emberek is kétségbeesetten fordultak segítségért a Belügyminisztériumhoz: nevük megmagyarosításával adjanak nekik menedéket a fenyegető elhurcolás elől... (Függelék 14.) 1945 kora tavaszától a magyar belpolitikai életben is előtérbe került a svábkérdés, illetve a háború előtti és alatti németbarát magatartás megtorlásának gondolata. A felelősségre vonandók körének folyamatos bővítése végül is odavezetett, hogy a nyilvánvalóan nácibarát németeken kívül Németországba történő áttelepítésre kötelezték azokat is, akik az 1941. évi népszámláláson német nemzetiségűnek és anyanyelvűnek vallották magukat, továbbá azokat is, akik megmagyarosított nevük helyett újra felvették eredeti német családnevüket.8 0 De a közgondolkodás, a politikai retorika és a sajtó jelentős része a svábság egészét ültette a vádlottak padjára, bár a kollektív felelősség elvével és gyakorlatával szemben sokan szót emeltek a koalíción belül és azon kívül is. Az áttelepítések 1946 januárjában kezdődtek, és több hullámban egészen 1948 júniusáig folytak. A végrehajtás szigora már 1946 folyamán enyhült, s egyre bővült a mentesítendők köre,81 mégis: összességében mintegy 170 ezerre becsülhető azok száma, akiket deportáltak.8 2 Azonban az itt maradott, de lakóhelyükről, ingatlanaikból kimozdított, vagyontárgyaik, ingóságaik jelentős részétől megfosztott, összeköltöztetett németeket — különösen a svábok által sűrűbben lakott településeken élőket — is jelentős vagyoni és erkölcsi kár érte. A németségben is élt bűntudat, mégis, joggal érezhették úgy, hogy a magyar állam cserbenhagyta őket, ugyanis széles, magyarhű és nem náci tömegeik is oktalan áldozatai lettek a háborús felelősség utólagos kimérésének. Ezzel is összefügg az a, háború után tömeges méretekben megnyilvánuló jelenség, hogy identitásukat, németségüket sokan nyilvánosan megtagadták, vagy legalábbis elrejteni igyekeztek azt.8 3 Ennek a felelősségelhárító, illetve menekülési mechanizmusnak
