Századok – 1997

Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383

390 KOZMA ISTVÁN ügyminiszteri engedéllyel. A szabadságharc leverése után a cs. kir. polgári és katonai kormányzónak 1849. dec. 15-i rendelete ezeket a névmagyarosításokat hatálytalanította, „...meghagyván, hogy az illetők régi nevök újbóli felvételére szoríttassanak".17

Ugyanakkor ez a rendelet még nem szüntette meg magának a névmagyarosításnak a lehetőségét, hanem úgy rendelkezett, hogy „...ezentúl a névváltoztatások jóváhagyása végett minden kérelmet a közigazgatási hatóságok utján a cs. kir. belügyministeriumhoz azon támogatványokkal kell beadni, melyek előbbi rendeleteknél fogva szükségeltetnek".1

8

1850-ben a meghatalmazott cs. kir. polgári biztos a névváltoztatás tárgyában újabb körrendeletet adott ki, s ezt követően már csak a legkivételesebb esetekben engedélyezték a névváltoztatást.19 Ennek következtében 1853 és 1860 között csupán 15 névváltoztatás történt. E-zekből mindössze 4 volt névmagyarosítás, 11 pedig egyéb névváltoztatás (kényszerű és önkéntes visszaidegenesítés, illetve németről németre, magyarról magyarra változtatás).2

0 Az abszolutizmus lazulása idején újabb lendületet nyert a mozgalom: 1861-ben 213-an, 1862-ben 332-en kérték névmagyarosításukat. 1863-tól ismét némi visszaesés következett (ld. az 1. táblázatot!). Ennek okáról és körülményeiről nincsenek pontos ismereteink, de feltételezhető, hogy Telkes Simonnak igaza van, amikor a visszaesés közvetlen okaként a névváltoztatás bélyegilletékének 5 Ft-ra emelését jelölte meg,2

1

ami eleve behatárolta a névváltoztatásban résztvehetők rekrutációját. A kiegyezéstől kezdődően a névváltoztatás engedélyezése — ismét — a magyar királyi kormány belügyminiszterének kompetenciájába tartozott, s a névmagyarosítás immár semmilyen elvi és politikai akadályba nem ütközött. A mozgalom — az 5 Ft-os bélyegilleték ellenére — ismét fellendült: 1867. március és 1868. december 31. között 522 névváltoztatás történt, majd 1869-1879 között évi 140-200 közötti nagyságrendet mutatott. 1880. december 26-án megalakult a Központi Névmagyarosító Társaság,22 amelynek elnöke, lelke és motorja az általunk már többször idézett Telkes Simon volt. E társaság saját tevékenysége fő célkitűzéseként a névmagyarosítási mozgalom fellendítésében való közreműködést jelölte meg. A sajtóban közzétett felhívások és a közigazgatási szervekhez küldött körlevelek útján propagálták törekvésüket. A társaság felhívásai nyomán az ország különböző vidékein fiók-társaságok alakultak, s a névmagyarosítás ügyét számos egyéb társadalmi egyesület, felekezeti közösség és helyi önkormányzat is felkarolta.23

1881-ben az Országgyűlés — a társaság kezdeményezését támogató pénzügyminiszter javaslatára — a névváltoztatás bélyegilletékét 5 Ft-ról 50 krajcárra szállította le, ami a bélyegilletékekről szóló 1881. évi XXVI. tc. 21. §-ában öltött jogi formát. A társaság tevékenységének és az illeték csökkentésének — a tiszaeszlári vérvádpörrel kiéleződő antiszemita krízis feltételezhető hatásaival együtt 2

3

'a

— látványos eredményei mutatkoztak. 1881-ben az előző évi 293-ról 1261-re ugrott a kérelmezők száma, s ettől kezdve az évi névmagyarosítások mennyisége nagyságrendekkel haladta meg a korábbi időszak eredményeit. (Ld. az 1. táblázatot!) A honfoglalás ezredik és a forradalom 50. évfordulója körüli nemzeti felbuzdulás, valamint a Bánffykormány (1895-1899) ideje alatt sovén irányba forduló nemzetiségpolitika a név-