Századok – 1997
Tanulmányok - Hámori Péter: Kísérlet egy „Propagandaminisztérium” létrehozására. A Miniszterelnökség V. Társadalompolitikai Osztályának története 1938–1941 II/353
KÍSÉRLET PROPAGANDAMINISZTÉRIUM LÉTREHOZÁSÁRA. 359 komolyan aggasztotta a magyar kormányköröket.6 9 A képet tovább árnyalta a felvidéki magyarság, főleg a fiatalság hangadó részének beállítottsága, mindenekelőtt a katolikus mozgalom, a SZKIE7 0 és az Actio Catholica köré csoportosuló értelmiségi fiatalok kérdése.71 Az ő föllépésük több kérdésben, pl. a földreform ügyében tanúsított határozott és radikális álláspontjuk könnyen zavarokat okozhatott — és a visszacsatolás után okozott is — a magyar belpolitikában. A vázolt helyzetben természetesen a propaganda fontossága lényegesen megnőtt. Komoly veszély volt ugyanis, hogy a müncheni kedvező döntést a tömegek az elmúlt tizennyolc év oktatásának és propagandájának szellemében fogják „lereagálni": követelni fogják az azonnali fegyveres fellépést és így a kormány időhúzásra, kivárásra és esetleges külföldi támogatásra építő politikáját belülről teszik lehetetlenné.7 2 Ebben helyzetben a még szervezés alatt álló Y Osztály keveset tehetett. Nemhogy egy országos propagandahálózat, de még egy napiszinten jól működő hivatal sem állt a rendelkezésükre.73 Ezért jobb híján a társadalmi egyletekhez74 fordultak, s mindenekelőtt személyes ismerőseiken keresztül igyekeztek a kormány álláspontját „bizalmasan" terjeszteni s tömegtámogatást szerezni. Az elküldött körlevelek hangja a baráti kérés és a hivatalos, majdnem utasítás jellegű közt széles skálán mozgott: előadások, egyleti gyűlések, vacsorák, sőt, tömegdemonstrációk tartását sürgették, melyeken „ki kell fejezni a bizalmat a kormány iránt", tüntetni kell a felvidéki kérdés mielőbbi megoldásáért, - de „el kell kerülni a katonai beavatkozás sürgetését, mert erre még nem vagyunk elég erősek" és figyelemmel kell lenni „Románia és Jugoszlávia érzékenységére" is.75 Az egyesületi-társadalmi propaganda azonban csak a közvélemény egy szűk körére lehetett hatással, ráadásul a terület-visszacsatolás előtt a felvidéki szavazópolgárokat egyáltalában nem, vagy csak alig érte el, s ezért mellette több tervet dolgoztak ki a közvetlen, mindenekelőtt szociális-társadalmi kérdésekkel összefüggő propagandára. Jó példa ezekre Kovrignak az a javaslata, hogy a sajtót az addiginál sokkal nagyobb mértékben a szociális kérdések (azaz a kormány szociális reformtervei) felé kell orientálni: „E téren nem szabad beérni az általános politikai irányítással! Gazdasági, szociálpolitikai irányítása a publicisztikának elengedhetetlenül szükséges, mert e téren messze le van maradva a korszellem követelményei mögött." (Ez részben a gyakorlati cselekvést is pótolta volna: Kovrig megjegyzi, hogy erre sem idő, sem pénz sincs.76 ) Újdonságnak számít, hogy a napilapok eddig „elhanyagolt" rovatainak (társasági hírek, színes írások, sőt bűnügyi riportok) fokozott ellenőrzését is javasolta, felismerve ezek elsődleges propagandahordozó jellégét. Emellett újra megjelenik a régi terv,7 7 a néplap kérdése is. Tekintettel azonban egy ilyen újság túlzott költségeire, áthidaló megoldásként a községi faliújság bevezetését ajánlja: „legalább egy, a falvak középponti helyein kitett falilapot" szükséges beindítani, „mely anyagait közvetlenül a Miniszterelnökségtől kapná",7 8 de a titkosság legnagyobb mértékű betartása mellett. Kovrig itt is hivatkozik „a magyar faj speciális lelki beállítottságára", arra, hogy a nyílt propaganda inkább az ellenkező hatást éri el, s ellenzi, hogy a faliújság mint hivatalos kormánypropaganda jusson el az érintettekhez.79
