Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Molnár András: Batthyány Lajos a reformkorban (Ism.: Glósz József) I/291

292 TÖRTÉNETI IRODALOM 292 Batthyány Lajosnak, 1848 miniszterelnökének, a függetlenségi küzdelem mártírjának reformkori pályáját választotta műve tárgyául. Mint az igen alapos bibliográfiai áttekintésből kiviláglik, meglepően kevés visszaemlékezés, történeti feldolgozás foglalkozik Batthyány személyével, különösen politikai pályájának első szakaszával, az 1840-es évekkel. Molnár tehát arra vállalkozott, hogy bemutassa az ország jövendő miniszterelnökének életútját, politikai nézeteinek alakulását, pályájának kibontakozását, amely valóban történelmi magasságokig ívelt, s egyúttal közvetve választ adjon arra a sajátságos hallgatásra, mellőzésre, amelyben — a szerző szerint méltánytalanul — holta után mind a politikai közvélemény, mind a történetírás oldaláról része volt. Igazolni kívánja, hogy a liberális ellenzék, sőt politikai riválisai által is támogatott kormányfői kinevezését — amely számos történelmi formátumú kortárs mellőzésével történt — olyan évtizedes politikai pálya előzte meg, amely méltóvá, sőt egyedül alkalmassá tette őt a történelmi kihívás elfogadására. Bár Batthyány Lajos kevés személyes iratot hagyott hátra — nem vezetett naplót, levelet alig, könyvet, hírlapi cikket egyáltalán nem írt — így is imponálóan gazdag az a forrásanyag, amelyre műve megírásában Molnár András támaszkodott. A műfaj sajátosságának megfelelően az életrajz kronologikus szerkezetű. Röviden kitér a család évszázados múltjára, kiemelve néhány személyiséget, akik számottevő szerepet játszottak az ország életében, s magalapozói voltak a család vagyonának, rangjának, amely a magyar arisztokrácia legfelsőbb köreibe emelte a 19. századra már igencsak szerteágazó nemzetséget. Szerencsés születése ellenére sem volt könnyű gyermek- és ifjúkora Batthyány Lajosnak. Apja korai halála után, anyjától anyagi természetű viták miatt elhidegülve meglehetősen magányosan nőtt fel. Molnár ezekre az előzményekre vezeti vissza a későbbi politikust is jellemző szeszélyességet, gőgöt, indulatos természetet. Neveltetése egyébként a rangbéli arisztokrata ifjakénak megfelelően alakult: magántanároktól szerzett széleskörű felvilágosult európai műveltséget, német, angol, francia, olasz nyelvtudást, ám nem tanult meg magyarul, latinul, keveset tudott a magyarországi viszonyokról, s ez sokáig hátráltatta politikai karrierjének kibontakozását. Öt évi katonáskodás után átvette öröklött birtokát, s a szétzilált jószágot korszerű aliódiumokká fejlesztette. Az 1830-as évek egyéb vonatkozásban is a felkészülés kora volt számára. Beutazta Európát, bővítette műveltségét, fokozatosan megismerkedett hazája gazdasági és politikai viszonyaival. Gróf Zichy Antóniával kötött házassága révén bekapcsolódott a magyar arisztokrácia társasági majd politikai életébe is. Molnár András színes, érzékletes képet rajzol e mondén világról, s igen jól sikerültek a grófot és új környezetét néhány vonással felvázoló emberi és politikusi portrék is. Batthyány az 1839-40. évi országgyűlésen lépett a politikai porondra. Egy aulikus hagyományú arisztokrata család sarjaként korántsem volt természetes, hogy az e korban már erősen polarizálódott politikai életben az ellenzék oldalára álljon. Mivel kiforrott politikai nézetei ekkor még aligha voltak, a szerző feltételezi, hogy a kezdő politikust elsősorban engedelmességre nem hajló impulzív természete, pártvezéri ambíciói állították a liberálisok oldalára. Az utolsó három rendi országgyűlésen a főrendi ellenzék vezéreként szerepelt, s bár sikerült egy viszonylag népes és szilárd ellenzéki bázist kialakítania a felsőtáblán, igazi áttörésre nem került sor. Az ellenzék politikai irányvonalát, taktikáját az alsótábla köznemesi vezérei diktálták, s megfelelő bázis és felkészültség hiányában Batthyány is ehhez alkalmazkodott. A grófnak a szerző által idézett országgyűlési megnyilatkozásai elsősorban a hagyományos sérelmi, közjogi kérdések körül forogtak, sajátos, önálló profilt nézeteinek az kölcsönzött, hogy — neveltetésénél és helyzeténél fogva — a birodalom egészében gondolkodva felismerte, hogy a magyarországi belső átalakulás kérdései a birodalom nyugati fele nélkül vagy éppen ellenére nem oldhatók meg. Ugyanakkor a történeti jogokon alapuló önálló magyar államiság híve lévén az ebből fakadó ellentmondást nem gondolta végig, holott az egy birodalom - több állam dilemma felismerése és esetleges feloldása lehetett volna Batthyány személyes hozzájárulása az ellenzék programjának kidolgozásához. Ám ő nem volt teoretikus elme, így az 1848-ban kialakult helyzet mindenkit készületlenül ért, s fatális következményeinek maga is áldozatul esett. Ha volt Batthyánynak e korban önálló politikai arculata, az inkább negatívumokban fogalmazható meg. 1846-ig nincs egyetlen dokumentált megnyilatkozása a jobbágykérdésről, amely vitathatatlanul a reformkori küzdelmek legnagyobb tétje volt. Ugyanígy nincs érdemleges reflexiója a nemzetiségi kérdés tárgyában sem. Országgyűlési felszólalásai gyakran marginális kérdések körül forogtak, mint például a parlamenti gyorsíróképzés megvalósítása. A reformellenzék derékhadától elütő volt felfogása az arisztokráciának az átalakulás folyamatában betöltendő szerepéről. A magának és osztályos társainak szánt vezető szerep mögül azonban nemcsak a szélesebb bázis hiányzott, maga Batthyány sem bizonyult alkalmasnak a professzionális politikus szerepére. Felszólalásai