Századok – 1997
Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Huszár Lajos: Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése (Ism.: Buza János) I/283
TÖRTÉNETI IRODALOM 285 mennyiségben különböző címletű, lengyel mintájú garasok, még szerényeb mértékben pedig magyar dénárok kerültek ki a verdékből. Barcsai Ákos és Kemény János rövid uralkodása nem hozhatott fordulópontot a fejedelmi pénzverésben, a jelentősebb módosulások Apafi Mihály idejében következtek be. Megnövekedett a verdék száma, változatosabbak lettek az éremképek, 1672-1675 között újabb váltópénzekkel kísérleteztek, de ezek nem bizonyultak sikereseknek. Számottevőbbé vált viszont a — korábbiaknál gyengébb minőségű — lengyel váltópénzek, illetve a császári, azaz Habsburg-házi veretek szerepe Erdély pénzforgalmában, amelyet kisebb mértékben egyéb váltópénzek felbukkanása (pl. a timon néven ismert francia 5 sous) színesített. Gyökeres változás következett be Erdély pénzverésében Aapafi Mihály halála után. Az erdélyi veretek elvesztették korábbi jellegzetes vonásaikat, csupán a körirat és a hátlapon látható erdélyi címer őrzött meg elemeket a fejedelmi pénzverésből. Fokozatosan centralizálták a verdéket, s 1713-tól csupán Gyulafehérvárott készültek pénzek. Az erősödő birodalmi igényeknek megfelelően az erdélyi aranyforintok pénzlábát is a körmöcinél gyengébb osztrák dukátokéhoz igazították. Továbbra sem volt jellemző az aprópénzek tömeges előállítása, de 3 krajcár értékű garasokat és polturákat — 1/2 garas értékben — vertek. Erdély pénzverésében szinte tükröződött az a változás, amely a fejedelemség közjogi helyzetében bekövetkezett; Erdély Habsburg-fejedelemség lett, s mint ilyen kapcsolódott a birodalomhoz, következésképpen az Erdélyben vert pénzekre nézve is a birodalmi normák voltak érvényesek. A pénzrendszert és a pénzlábat az 1753-ban Ausztria és Bajorország között megkötött rövid életű pénzügyi egyezmény változtatta meg. Huszár Lajos táblázatos formában közli a konvenciós pénzek jellemző adatait, finomságukat, illetve nyers- és színsúlyukat, (mai szóhasználattal teljes és tiszta tömegüket.) Rézpénzt 1761-től vertek Erdélyben. Mária Terézia halálával megszűnt a fejedelmi pénzverés Erdélyben, a gyulafehérvári verdét nem zárták be, de teljesen osztrák típusú pénzek készültek benne 1867-ig. A kiegyezés után néhány évig GYF verdejeggyel magyar királyi pénzeket bocsátott ki a gyulafehérvári verde, amelynek működésére 1871-ben tettek véglegesen pontot. A történeti áttekintés után Huszár sorra veszi az erdélyi pénzek verdehelyeit, amelyek földrajzi elhelyezkedését jól szerkesztett térkép tárja az olvasók elé. A nagy gonddal összeállított jegyzeteket követően a verdejegyek, majd a köriratok feloldása következik. Az idézett gyűjtemények és a felhasznált művek jegyzéke ugyancsak jól elkülönített, az utóbbi helytakarékossága azzal magyarázható, hogy szerző utal a részletesebb könyvészeti fogódzóra: F. Fejér Mária-Huszár Lajos: Bibliographia Numismaticae Hungaricae. Budapest 1977., amelyben Erdély önálló részt kapott. Az éremleírások foglalják el a katalógus legnagyobb részét, ezen belül a változatok nagy száma miatt is „A nemzeti fejedelmek korának veretei" a meghatározóak (41-192. old.), a Habsburg-kor produktumai értelemszerűen szerényebb helyet kaptak (193-220. old.). „Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése" c. mű az „Egyeztető táblázatok"-kal zárul, amelyek — mint fentebb említettem — lehetővé teszik azt, hogy Huszár Lajos kiemelkedősen színvonalas munkáját összevethessük Adolf Resch századelős — a maga korában úttörő — művével. A fentiekből nyilvánvalóan kiviláglik, hogy a szerzői tevékenységet illetően nincs hiányérzete a recenzensnek, Huszár Lajos post mortem is kiváló szintézissel ajándékozta meg az Erdélyi Fejedelemség pénzverése iránt érdeklődőket, numizmatákat, történészeket és igényes olvasókat egyaránt. Hiányolható azonban az idegen nyelvű összefoglaló, amely nélkül nem lett volna szabad útjára bocsátani e kötetet, akkor sem lett volna szabad, ha remélhetjük német nyelvű változatának megjelentetését. Az ilyen rangos, tudományos termékeket szakmai és üzleti megfontolásból is legalább 2 idegen nyelvű rezümével kellene kiadni! A hosszú „átfutási idő" miatt célszerű lett volna továbbá — az irodalomjegyzék után — kiegészítésként felvenni azoknak a tudományos közleményeknek, Magyarországon és külföldön kiadott monográfiáknak és tanulmányoknak a bibliográfiai adatait, amelyek Huszár Lajos halála után jelentek meg; ilyen esetben vagy fordítások közzétételekor külföldön már hosszú ideje mellékelnek kiegészítő könyvészeti adatokat. Kegyeletsértésre nem került volna sor, hiszen a későbbi részletmunkák nem cáfolják Huszár Lajos megalapozott állításait, inkább feltételezéseinek helyességét erősítik meg. E kritikai megjegyzések ellenére zárszóként természetesen azt kell kiemelni, hogy az Akadémiai Kiadó Huszár Lajos művét annak numizmatikai értékeihez, tartalmához méltó formában jelentette meg, s ezzel régi adósságainak egy részét törlesztette. Buza János
