Századok – 1997
Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234
VITA 265 szembeni szinte zsigeri ellenszenv. Ennek igazolására Takács írásából idézek két, erősen szubjektív értékítéletre valló (hogy ne mondjam: nyíltan tendenciózus), egymással szorosan összefüggő gondolatsort. Egyik megállapítása: „Kristó Gyula elvitatja a honfoglaló magyaroktól az állandó téli szállás létezését. Érvelését... az ún. Dzsajháni-hagyományt továbbörökítő Ibn Ruszta, Gardízi, Bakri stb., illetve Bölcs Leó, Regino, Ibn Hajján, a Nyesztor-krónika híradására építi. E szöveghelyek túlnyomó többségéről el kell ismerni, hogy a magyarokat — pontosabban a potenciális fegyverforgatóként és vásárlóként is számba vehető részüket — tényleg nomádként írják le. Viszont Kristó Gyula talán túlzott mértékben [kiemelés tőlem - K. Gy.] is ad hitelt ezen auktorok legjobb esetben is másodkézből származó információinak." Takács másik megállapítása, amely különös kontrasztot képez az iméntivel, így szól: a honfoglaló magyarokkal kapcsolatba hozható egyetlen maglelet mint „egyetlen adat is perdöntő!" Takács gyakorlatilag a teljes honfoglalás kori írott kútfőanyagot értéktelennek tekinti, legalábbis azon pontokon, amikor a magyarok nomadizmusáról szólnak, megalapozatlan fejtegetések sorával próbálja őket megfosztani történeti forrásértéküktől. Bezzeg amikor egyetlen írott forrás a magyarok sok szántóföldjét említi, Takács nem finnyás a forrás hitelét illetően, bezzeg amikor egyetlen magleletről van szó (az is egy, földműveléssel aligha foglalkozó személy, a zempléni előkelő halott síitából!), ez az egyetlen adat perdöntővé válik, fontosabbá, mint a teljes honfoglalás kori írott forrásanyag (a magyarok sok szántóföldjét említő passzust kivéve). Ezért értékelődik fel Takácsnál Maszúdi egyetlen szöveghelye is, mert az letelepedett népekről szól (amelyet fentebb már elemeztem). Takács azzal vádol, hogy szándékosan nem vettem figyelembe ezt az adatot, mivel nem felelt meg prekoncepciómnak. Holott ezt írtam: „Maszúdi törzs- (vagy inkább nép-) nevei nem értelmezhetők teljes egyértelműséggel... Egységesnek minősíti az arab szerző őket annyiban, hogy mindegyiknek a »királya« nomád életet él, viszont nyitva hagyja azt a kérdést, hogy közülük melyik törzs (nép) nomád és melyik letelepült. (Mindenesetre a 10. század közepén a Kárpát-medencében is éltek már magyar uralom alatt nagy valószínűséggel letelepült népek, ilyenek lehettek a szlávok, a túlélő avar maradványok és esetleg az onogurok is.) A magyarság nomadizmusára ez az adat sem vitathatatlanul egyértelmű kútfő."9 8 Ha a magam nézetével kapcsolatban tartózkodó és elővigyázatos voltam, legyek határozott Takács nem igazolható feltevésével szemben: a vázolt okok miatt nem tekinthető Maszúdi igazán forrásnak a magyarok letelepedett voltára sem! S hogy mekkora csúsztatást — és még hányat! — enged meg magának Takács, hadd illusztráljam éppen ezzel az esettel. Miután elmarasztal Maszúdi mellőzése miatt (akiről az egyik munkámban kimutattam, hogy nem használható fel az életmód kérdésében perdöntő tanúként, s egy másik munkámban ennélfogva nem építettem rá), a kioktatást így folytatja: „a koncepciónak [ti. az én koncepciómnak - K. Gy.] nem megfelelő források [kiemelés tőlem - K. Gy.] mellőzése mindenképpen egyoldalú, és igencsak rontja az egész érvelés hitelét." Mi jogosítja fel Takácsot az egyetlen Maszúdi — előzetesen megmagyarázott és nem a prekoncepció miatt történt — „mellőzése" miatt a többes szám használatára? Kivált Takács alkalmazza előszeretettel azt a módszert, hogy a neki nem tetsző adatokat hitelteleníteni akarja. Kétségbe vonja, hogy amikor e források
