Századok – 1997
Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234
VITA 263 rábbiak a század második felénél vagy utolsó harmadánál".9 5 Várom a bizonyítottan honfoglalás kori és igazoltan magyarok által lakott objektumo(ka)t. Végére értem szerény és — az idő rövidsége, valamint a terjedelmi korlátok miatt — vázlatos kronológiai áttekintésemnek. A végső kép eléggé lehangoló. Ügy tűnik számomra, hogy a magyarországi honfoglalás kori régészet — a kétségtelenül elért eredmények ellenére is — alapvető keltezési nehézségekkel küzd. Amíg ezen gondok nem csillapodnak, amíg az évszázados időközök nem rövidülnek sokkal kisebb időtávokká, a régészet magát zárja ki abból a lehetőségből, hogy érdemben beleszólhasson a honfoglalás kor problémáinak megoldásába. Születhetnek (és születtek is) igen kiváló részösszefoglalások egy-egy tárgytípusról, egy-egy kisebb területről, de kárpát-medencei méretekben és az egész 10. századot illetően minden, általánosító igényű régészeti megállapítás mögött ott lappang az időbesorolás bizonytalansága. A hazai régészettudománynak szilárd alapokra kell helyeznie — amennyire ez lehetséges — leletei időrendjét, azt az újonnan felszínre került tárgyakkal állandóan kontrollálnia kell. Ehhez az szükséges, hogy a kormeghatározások széles arzenálját használják fel, ne prekoncepciók után induljanak. Csakis a szilárd alapon álló régészeti időrend megalkotása teremt lehetőséget arra, hogy a régészeti kronométer kompatibilis legyen a történészek abszolút időt mutató órájával. Félreértés ne essék, az, hogy a történész pontos időrenddel tud (ha éppen tud) dolgozni, nem a történész érdeme, hanem forrásaié. Az, hogy a régész ezt nem tudja megtenni, rendes körülmények között nem személyes hibája, hanem anyaga nem ad erre lehetőséget. A régészet csak akkor és annyiban képes érdemben bekapcsolódni az időrend láncára felfűzhető történeti folyamatok elemzésébe, ha és amennyiben nem csupán egy-két évszázados „pontossággal" tud keltezni. Arról már nem is szólva, hogy a régészeti adatokból levonható (??) etnikai, társadalmi, politikai következtetések puszta létének is csak akkor van egyáltalán jogosultsága, ha ez szilárd időrend alapján történik. Úgy vélem, kevés sürgetőbb feladata van honfoglalás kori régészetünknek, mint a szilárd időrend alapjai lerakásának megkísérlése, amihez viszont az szükségeltetik, hogy az archeológusok sokat ássanak és a kiásott anyagot — a jelenlegi, megnyugtatónak aligha nevezhető gyakorlattal szemben — mielőbb tegyék közzé, a leleteket pedig gondosan és sokoldalúan elemezzék. Hosszú még az út, amely egy megbízható régészeti kronológia megalkotásáig elvezet, de soha nem érnek (érünk) célba, ha el sem indulnak (indulunk). *** Mégoly rendhagyó válaszom végén illő, hogy a vitacikkek néhány, fentebb nem érintett, számomra fontosnak ítélt tanulságára, illetve megállapítására kitérjek. Kezdem a fentebbi tanulmányomból adódó következtetéssel. Aki figyelmesen végigolvasta a két vitacikket, aligha derült ki onnan számára markánsan, hogy mekkora problémákkal kell a honfoglalás kor régészetének szembenéznie. Ellenkezőleg: bírálóim kioktató, fölényes hangű, lehengerlő stílusú, olykor a vitapartner megszégyenítésének határáig elmenő szövegeit áttekintve az a benyomás támadhat: szerfelett dilettánsnak kell lennie Kristó Gyulának, ha ennyi megfellebbezhetetlen „érv", állítás egyértelmű tanúsága ellenére is mást mer állítani. Ügy gondolom, a régészet általános (de kiváltképpen adott) pozíciójának ismere-
