Századok – 1997

Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234

VITA 259 К. Gy.] biztosította, mely a téli szállások körüli járulékos földművelés munkaerejét adta, jórészt a hadjáratokból 1246 óta zsákmányként hazahurcolt osztrák, stájer, morva keresztény foglyok tízezres nagyságrendű tömege... Ezen túl, a szabad nomád számára nem volt gyűlöletesebb dolog, mint a rákényszerülés a földművelésre és kötött települési rendre, nem volt fenyegetőbb veszedelem, mint hagyományvilágának feladása."80

E sorokat Szűcs Jenő az 1240-1270-es évek közti magyarországi kunokról írta! Mivel a magyarság a 10. század második feléig maga is a Szűcs által említett „nomád struktúra" része volt (ezt igazoltam az ide vonható, megbízható adatok összegyűjtésével8

1

), ugyanezek jellemezték a magyarságot is, mint a 13. századi kunokat. Szempontunkból most annyi a kiváltképpen fontos: a zsákmányszerző haderőt képező szabad magyarok alatt is idegen szolgaréteg állt a 10. században. Ez a szolgaréteg három összetevőből verbuválódott; etnikailag szerfelett eltérő népcsoportok, az itt talált „őslakosok", a magyarok magukkal hozott alávetettjei és a kalandozó hadjáratokból behurcolt foglyok alkották ezt az igen népes csoportot. Ezek régészeti hagyatékának kimutatása és azonosítása döntően még az eljövendő vizsgálódások feladata.8

2

Az utóbbi kettő létét eddig sem vonta kétségbe kutatásunk, az egyik legnehezebbnek tartott kérdésben, az — avar és szláv — „őslakosság" (maguk is persze bevándorlók voltak, csak a magyarok előtt érkeztek) továbbélésében pedig újabban határozott elmozdulás tapasztalható a korábbi elutasításhoz képest, azaz egyre bizonyosabbra vehető, hogy a Kárpát-medencében a magyarok jelentős számú népességet találtak (ezt szintén megtárgyaltam bírált könyvemben8

3

). Csak saját szerény, ott felsorolt példáimra meg а С 14-es módszerrel meghatározott korú dunacsébi késő avar anyagra gondolva egyszerűen érthetetlen számomra, hogy miért írta vitacikkében Révész a következőket: „A szarvas-kákapusztai pár sírós temető csak egy rendkívül elszegényedett, úgyszólván vegetáló [avar - K. Gy.] csoport továbbéléséről tanúskodik, de ez az egy szál adat az egész Nagyalföldre bizony édeskevés." A Hampel B-csoport időrendjének meghatározása éppen olyan régészeti feladat, mint a Hampel A ezer (illetve megfelelő kibővítés esetén ezret jóval meghaladó) sírja kronológiájáé. Magam mindaddig, amíg ezt meg nem cáfolják, J. Giesler véleményét tekintem mérvadónak, aki a 10. század közepével indította az általa Bijelo Brdo-inak nevezett kultúrát, de ugyanakkor e kultúra elterjedésével a 11. századi magyar állam határai között számolt. Ebből számomra aligha vitathatóan az derül ki, hogy a Hampel B-ből nem lehet kirekeszteni a magyarságot. Ügy vélem, a Hampel B-csoport a különböző eredetű, de lassan összeolvadó szolgarendű őslakosság és a közéjük (a szolgák közé) lesüllyedő magyarok egységesülő régészeti kultúrája. így véltem már 1980-ban: „Aligha látszik jelenleg vitathatónak, hogy a Bjelo Brdo-i kultúra megjelenése kapcsolatban van azzal az uralomváltással, amely а X. század első évtizedében a Kárpát-medencében befejezett ténnyé vált. Ennek a földrajzi és politikai keretnek a régészeti hagyatéka a Bjelo Brdo-i kultúra. Benne van tehát а X. századi Kárpát-medence egész lakossága, azaz benne kell lennie az itt talált, több népből összetevődő őslakosságnak, az ide bevonult heterogén etnikumú »magyarságnak« és az ide behurcolt kevert népességű fogoly-szolgáknak."84

így gondoltam bírált könyvem írásakor is. Egyszerűen nem értem, miért vádolt meg vitacikkében Révész László azzal,