Századok – 1997
Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234
256 VITA ben szinte szó szerint ezt írta Révész László is: „a Hampel A és a Hampel В 4 csoport — legalábbis a maga vegytiszta formájában — nem létezik." A Bónánál ezt bizonyítani hivatott legfőbb, szinte egyetlen érv — az imént tárgyalt 1 : 25-ös arány (az aránypár nem azonos alapú volta következtében) — bizton elvethető. Magam nem kételkedem abban, hogy indokolt a Hampel A- és B-csoport megkülönböztetése, bár részletekbe menő vizsgálat feltételezhetően korrigál majd a jelenlegi (hampeli) határvonalakon. Bizonyára igaza van Bónának akkor, amikor felvetette: túlságosan szűken értelmezte Hampel az A-csoportot, amikor az ide soroláshoz „még a zabla és kengyelpár sem volt elegendő, a magyarsághoz lócsontváz is szükségeltetett".7 2 A lovat nélkülöző, de lószerszámokat tartalmazó síroknak az A-csoporthoz vonásával az ezres szám megnövekedik. Ügy vélem, a — nyilván még más vonatkozásban is lehetséges — korrekciók a csoportok közötti alapvető tartalmi különbséget nem fogják érinteni, bár a számbeli arányt módosítják. Ezt a feltevésemet arra alapítom, hogy az A-csoport mozgékony, lovas, nem letelepedett, harcos, támadó népességet foglal magában, fegyverekkel, a zsákmányok következtében többnyire gazdag mellékletekkel, míg a B-csoport anyaga letelepedett, békés népességet mutat kevés és értéktelenebb mellékletekkel, illetve mellékletek nélkül. Ezt a két népességet akkor sem lehet összemosni, ha bizonyos (inkább kevesebb, mint több) megfelelések vannak is a két csoport anyagában. Egy hasonlattal élve: a szivárvány szélső színei sem hasonlítanak egymásra, jóllehet az egyes színek éles kontrasztok nélkül mennek át egymásba. Ügy gondolom továbbá, hogy a két csoport között eredendően etnikai és nem társadalmi különbségek voltak. Mi bizonyítja ezt? A világtörténelem nem ismer olyan képződményt, ahol egy nomád hatalmi elit saját nemzetség-, illetve törzsbelijeit, saját etnikumát süllyesztette volna le csatlakozott segédnépi helyzetbe. Az ide vonatkozó adatokat, bizonyítékokat vitatott könyvemben elősoroltam.7 3 Ezt a nézetemet — íija Takács Miklós vitacikkében — „teljes mértékben cáfolja al-Maszúdi... kijelentése, amely szerint — három másik kelet-európai néppel együtt — a magyarok is »részben nomádok, részben letelepültek... Királyaik nomád életet folytatnak«". Takács úgy véli, Maszúdi e helye annak bizonyságául szolgál, hogy a magyar főemberek életmódja különbözött köznépükétől. Ez a szöveghely azonban a legcsekélyebb mértékben sem alkalmas állításom cáfolatára. Nem elsősorban azért, mivel magam sok példát soroltam elő a tétel igaza mellett, Takács Miklós mindössze ezt az egyet szegezi ezzel „szembe". Mikor én egy sor nép (hunok, avarok, kazárok, a jelen írás következő részében pedig a kunok stb.) esetére hivatkoztam/hivatkozom, Takácsnak további más nomád népeket és a rájuk vonatkozó azon forráshelyeket kellett volna felsorakoztatnia, ahol és amelyek szerint a nomádoknál bevett gyakorlat volt a saját nemzetség/törzs/etnikum — egyébként vérrokon vagy vérrokonná fogadott és akként tekintett — tagjaiinak szolgává süllyesztése, vagyis hogy az alávetett, szolgai állapotú köznépet saját nemzetségük/törzsük/etnikumuk népessége tette volna ki. Példáim bizonyító erejét csakis ilyen módon lehetett volna hatálytalanítani, a példákkal példákat, a forrásadatokkal kútfőhelyeket állítva szembe. Ilyen adatokat, ilyen forrásokat azért lesz Takácsnak szerfelett nehéz (hogy ne mondjam: lehetetlen) találnia, mert a nomád nemzetség/törzs/etnikum saját népe egyetemlegesen katonai fela-
