Századok – 1997

Vita - Révész László: Kristó Gyula könyvéről I/215

228 VITA fogalmazás Györffy Györgytől: „Révész László vezéri családról, ill. kíséretről tanúskodó gazdag leletei az írott forrásoknak nem ellentmondó történeti értékelésre várnak." (Györffy 1994. 138.) A felhozott példák éppenséggel azt bizonyítják, hogy milyen csapdába eshet egy kutató, ha a társtudományok elvárásainak próbál megfelelni, s nem saját tudományága forrásainak szuverén értékelését végzi. Éppen ezért csupán néhány megjegyzést fűznék a fentiekhez. A kétélű kardos sírok keltezésében alapvető változások újabban sem történtek, s ez nem is látszik indokoltnak. Egyéb mellékleteik alapján ugyanis nincs lehetőség azokat a 950-es évek elé keltezni. Lehet ugyan, hogy a kalandozók valóban zsákmányoltak ilyen fegyvereket 899-től, de ezek harcmodoruknak nem feleltek meg, nem használták azokat, s sírjaikban sem tűnnek fel (Kovács 1990. 39^9.; Révész 1996. 205.). A nagyszentmildósi kincset pedig már Fettich Nándor megbízhatóan keltezte az avar korra (Fettich 1937., a kérdés részletes irodalma Bóna 1984. 1599-1600.). Ami pedig a kincsnek a 10-11. századi magyar politikatörténetez kapcsolódó, „igen messzire vezető eszmefuttatások"-at illeti (173. o.), azokból Kristó Gyula is igencsak kivette a részét, elfogadván és továbbfejlesztvén Német Gyula besenyő eredeztetését, s ily módon „bizonyítékot" találva a „Vata-Kórogy-i terület" 10. századi besenyő voltára (Kristó 1983. 95-96.). Nem illendő tehát az általa is elkövetett hibáért másokat is megróni. A szerző ezt követően visszatér a karosi leletekből levont következtetéseimre, mint amelyeket „többszörös nehézség terhel". Azon feltételezésem alapján, mely szerint a karosi temetőkben nyugvókat a 10. század első felében uralkodó magyar fejedelmek katonai kísérete tagjainak, vezetőiket pedig e kíséret kisebbnagyobb rangú vezetőinek tartom, Kristó számára logikusan következik, hogy „ez esetben a fejedelemnek is ott kellene nyugodnia...Karoson", de mivel Karoson nincs fejedelmi sír, adós vagyok a válasszal, hogy miért nincs. Sőt: „sajátságos, hogy Révész úgy vélte: eddigelé egyetlen fejedelmi vagy törzsfői sírt sem ismerünk a honfoglalás kori régészeti emlékek sorában." (174. o.). Nos, hogy e leleteket, s a Felső-Tisza-vidék hasonló temetőit miért tartom a katonai kíséret hagyatékának, azt részletesen megindokoltam (Révész 1996.), így e helyen nem szükséges visszatérni e kérdésre. Valóban úgy vélem, hogy első fejedelmeinknek is valahol a szabolcsi-bodrogközi térségben kell nyugodniuk, bár azt soha nem írtam, hogy éppen Karoson. Ezt legfeljebb Kristó Gyula vélte kiolvasni eddigi dolgozataimból. Miután pedig nem feltételeztem Karoson fejedelmi sír létét, annak hiányát tekintve sem maradhattam adós a válasszal. Fejedelmi gazdagságú sírt eddig még valóban nem találtunk, az eddig ismert - méltóságjelvényeik alapján kiemelkedő jelentőségű sírokról pedig valóban nem lehet eldönteni, törzsfők, nemzetségfők hagyatékát rejtették-e, vagy pedig egy részük más funkciót (a fejedelmi kíséret vezetői) töltött be. Magam az ÉK-magyarországiak esetében az utóbbi magyarázatra gondolok. Még egyszer megismétlem: nem a sírokban talált ékszerek, ruhadíszek mennyiségét tartom rangjelzőnek, hanem a méltóságjelvények jelenlétét. Erről a fentiekben már részletesen írtam, itt csak annyit tehetek hozzá: azok szerepét olyasfélének tartom, mint amikor az eurázsiai steppék teginjei és tarkanjai sírfelirataikon nemcsak kagánjuktól búcsúznak el,