Századok – 1997

Vita - Révész László: Kristó Gyula könyvéről I/215

VITA 221 folyamat termékei, s megfogalmazásukhoz roppant aprólékos feldolgozás révén jutott. Kristó többször felveti, hogy a régészet nem tud etnikumot meghatározni, s ily módon nem tudja bizonyítani a köznépi tömegek magyar voltát sem. Ebben igaza is van. Egyedekre (sírokra) lebontva valóban alighanem soha nem fogjuk tudni meghatározni az etnikumot. Egyvalamit azonban vitán felül ki lehet mutatni: azt, ha egy területen gyökeresen új anyagi és szellemi kultúrát hordozó népesség jelenik meg. így van ez az írott forrásokat nélkülöző korszakokban, és ez a helyzet a 10. századi Kárpát-medencében is. A — nem jelentéktelen — különbség „csak" annyi, hogy az egykorú feljegyzéseknek hála, meg is tudjuk nevezni a jövevényeket. Márpedig a 10. századi Kárpát-medencébe egy ilyen új népesség érkezett. Hagyatékuk egyes elemeit nagy távolságra lévő területeken is ki tudjuk mutatni, de így együtt, összességükkel összetéveszthetetlenek másokkal. Ebben rejlik emlékanyaguk homogén volta, amely nem jelenti azt, hogy Vereckétől Dévényig mindennek uniformizáltnak kellett lennie. Ha szabad egy példával élnem: megvannak a maga jellegzetességei a zoboralji és a háromszéki, az (eredeti) sárközi és az (eredeti) matyó népviseletnek egyaránt, de attól még valamennyi beletartozik a magyar népviselet körébe, nem is beszélve a szellemi háttérről. A 10. századi magyarságnak is teljes bizonyossággal megvoltak az egymástól bizonyos mértékben eltérő csoportjai, mégha a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem is tudjuk elkülöníteni azokat teljes bizonyossággal. Ebben az értelemben feltétlenül helyes és követendő Bálint Csanád és Mesterházy Károly azon törekvése, amely regionális különbségek meghatározására törekedett. Nem is a szándékukat érte kritika — mint azt Kristó tudni véli —, hanem az eredményeiket, és ez alapvetően más kérdés. Az imént idézett új típusú hagyaték pedig nemcsak a Hampel A csoport leleteit jellemzi, hanem a köznép temetőit is. Az újonnan teljesen feltárt és közzétett, jól megfigyelt temetők révén a régészet most jutott el arra a pontra, hogy újra át kell tekintenie és értékelnie az eddigi eredményeket. Mégpedig szigorúan a saját forrásanyagára támaszkodva, más tudományágak hipotéziseitől lehetőleg minél kevésbé befolyásolva. Persze, ez nehéz lesz, ha tudományágunk az instrukciókat ismét kívülről kapja, megszabva azt, hogy mit szabad vizsgálnunk, és mit nem. Maradjunk annyiban, hogy ezt majd eldönti maga a forrásanyag. Minden esetre a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján úgy tűnik: a Hampel A és a Hampel В csoport — legalábbis a maga vegytiszta formájában — nem létezik. Ha valóban olyan éles és mélyreható különbségek lennének köztük, mint ahogy Kristó Gyula hiszi, akkor bizony kellene lennie egy határozott választóvonalnak is, amely élesen elválasztja azokat egymástól. E helyett, ha a két végpontot nézzük (pl. Karos és pl. Majs), a kettő között számtalan átmenet, variáció létezik, éppen olyan sokszínű, változatos módon, mint amilyen a hajdani élet, a hajdani társadalom volt. Merev kategóriákat csak a sematikus gondolkodásmód képes ezekből kiolvasni. Közrendű vagy szolga sírok még a leggazdagabb temetőkben is voltak (Karos, Kenézlő, Algyő stb.), s bizony, ezek mellékletei semmiben sem különböznek bármely köznépi temető hasonló leleteitől. Gyűrűik, kar-