Századok – 1997
Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168
VITA 195 háról vagy a juhról26 4 sem - így pl. Kristó Gyula a recenzált könyvében idézi azon forrásokat, amelyek szerint Ajtonynak nemcsak ménesei, hanem hatalmas nyájai is voltak.26 5 A juhtartásra pedig két oknál fogva is érdemes lett volna utalni. Egyrészt azért, mert a birka húsának a lóéhoz mérhetően fontos szerepe volt a steppei népek táplálkozásában, másrészt azért, mert a gyapjúból készül a nemez, a jurt borításának legfontosabb alapanyaga. (E kérdéskörre alább, a sátor tárgyalása során még érdemes lesz visszatérnünk.) Továbbá, egészen a fentebb idézett mondatig Kristó Gyula nem figyel kellőképpen a ridegtartás és a nomád gazdálkodás közötti különbségre,26 6 így eljárásával — ad absurdum — még a 15. század közepi nomadizmus is bizonyítható lenne Bertrandon de la Brocquiére ama híres leírása alapján, amelyben a betöretlen lovak sokaságát említette Szeged környékén.267 Sőt, a ló nagyfokú megbecsülése önmagában még szintén nem érv a „tiszta" nomadizmus mellett. Méghozzá nemcsak azért, mert a ló volt a korszak legfontosabb közlekedési és hadbavonulási eszköze.26 8 Kristó Gyula ui. jól felfigyelt arra, hogy a ló egyben egy életmód jelképe is lehetett, mivel már a 9. században is egy sajátos „társadalmi lecsúszás" megnyilvánulása volt a földművelés terjedése. így az újkori magyar parasztsággal ellentétben e korszak közrendűire nem a földéhség, hanem (talán megbocsátható a recenzens részéről e szókapcsolat!) az „állatéhség", pontosabban a „lóéhség" lehetett jellemző. E tény azonban nem a „klasszikus" nomád életformával, hanem sokkal inkább ennek megszűnőfélben levő, felemás változatával magyarázható. A félnomád gazdaság ui. egy olyan dinamikus átalakulást jelentett, ahol bizonyos csoportok már szinte teljesen megtelepedhettek, mások viszont még kitarthattak a jószágot követő vándorélet (vagy annak egyes csökevényei) mellett. Illett volna továbbá, (még egy írott forrásokat tárgyaló cikkben is!) legalább utalni az utóbbi évtizedekben igencsak fellendült archaeozoológiai kutatásokra is.26 9 E vizsgálatok ui. az írott forrásoknál jóval pontosabb képet adnak a tenyésztett állatok százalékarányairól. A felsoroltak következtében Kristó Gyulának feltétlenül igaza van akkor, amikor a lótartást tárgyaló fejezetet az alábbiakkal zárja: „Mert igaz ugyan, hogy a magyaroknak e századokban temérdek lovuk volt, de hogy vándoroltak-e a lovakkal, az további vizsgálatot igényel. Az eddig áttekintett anyagból egyedül Bölcs Leónak azon adata vonható ehhez az ismérvhez, hogy a magyarok „nemzetségek és törzsek szerint szétszéledve legeltetik lovaikat folyvást, télen-nyáron" 27 0 Fentebb pedig már volt szó arról, hogy Bölcs Leó, mint az ún. Maurikios-féle Taktika átírója toposzokat is tevábbörökített vagy továbbörökíthetett. Bölcs Leó adatát Kristó úgy véli megtámogatni, hogy az állandó vándorélet bemutatására a sátorra vonatkozó adatokat sorolja fel.27 1 E fejezetben 20 forráshely szerepel - ami az Árpád-kori írott források viszonylag csekély számának ismeretében szintén impozánsnak tűnhet. Sajnos azonban Kristó Gyula ez esetben áldozatul esett a mennyiségi szemléletnek, így nemcsak, hogy huszadikként feltüntetett egy olyan adatot — pontosabban Spalatoi Tamás krónikája egyik helyének Pauler Gyula-féle értelemzését — amelyet saját maga sem fogad el.272 hanem még az általa hitelesnek tekintett adatokat sem rostálta meg. Ennek következtében került pl. teljesen téves kontextusba az, hogy 1132-ben II. (Vak) Béla király lengyelországi hadjárata során „főembereivel és vitézeivel a sátorban üldö-
