Századok – 1997
Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168
VITA 177 (A tisztánlátás érdekében: a Szegfű László által felsorolt Szeged környéki példák,9 0 a leletanyag hiányos ismeretén, és az időrend félreértésén alapulnak.) Viszont a Szabadka (Subotica, Jug.) ,91 Szarvas,9 2 Szentes9 3 stb. környéki temetők vizsgálatai éppen azt bizonyították a közelmúltban, hogy a késő avar sírmezőket nem érdemes lezárni külön vizsgálat nélkül, „automatikusan" a 9. század elején. A felsorolt adatok alapján tehát egyre világosabb az, hogy a régészeti leletek alapján csak a Dél- és a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Mátra vonalától északra tudunk számolni nagyobb arányú, feltehetően szláv etnikumú lakosság beáramlásával. így a recenzens a 9. századi etnikai viszonyok kérdésében Szőke Béla Miklós álláspontjával9 4 tud egyetérteni, amely szerint a 9. század eleji frank és avar háborúkat túlélő avarok utódainak a többsége a magyar honfoglalásig nem vesztette el etnikai önazonosságát. A recenzens e sorokkal természetesen nem igyekezett tagadni azt, hogy a 9. század eleji háborúk által megtizedelt avarok elszlávosodása megindult, különösen a peremvidékeken. Ennek első lépéseként fogható fel a kulturális önazonosság feladása, az akkulturáció. Nyelvváltásra azonban inkább csak az avar szállásterület szélein élő közösségekben kerülhetett sor. Az is joggal felvetető, hogy a 9. században egyes nyugati és/vagy déli szláv dialektusok tölthették be a lingua franca szerepét a Kárpát-medencében.95 Kristó Gyula azonban nem e megállapítások keretei között szemléli a 9. század etnikai folyamatait. A fenti adatok áttekintése helyett inkább Róna-Tas András azon tanulmányára9 6 hivatkozik, amely szerint több magyar szó, pl. a 'terem' bizonyítja az avarok elszlávosodását - mivel e török eredetű szavak magyar alakjában szlávos elemek is felfedezhetők. Viszont Róna-Tas András elemzésének végkövetkeztetése szerint az avarok elszlávosodása csak megindult, de nem fejeződött be a 890-es évekig. „Számos látszólag „rendhagyó" jelenséget török és szláv jövevényszavaink köréből csak akkor tudunk megmagyarázni, ha egy török-szláv kétnyelvűséget feltételezünk, természetesen úgy, hogy „egynyelvű " szlávok nagy számban voltak, de egynyelvű törökök már aligha." Azaz — legalábbis a recenzens értelmezésében — e népesség tagjai már rákényszerültek arra, hogy a saját közösségükön kívüli nyelvi érintkezések során anyanyelvük helyett a szláv lingua francát használják, és ez természetesen nyelvi-omlással is járt. E tény azonban még sokkal inkább az akkulturáció, és nem az asszimiláció fogalomkörébe tartozik. Az elhangzottakat összefoglalva: akár tagadjuk a magyar köznép létezését97 a honfoglalás utáni évtizedekben, akár nem, a Kárpát-medence központi részein meghódított helyi lakosságot nem lenne szabad kizárólagosan vagy túlnyomórészt szlávnak nyilvánítani, ahogyan ezt a könyv szerzője teszi.9 8 Különösen akkor nem, ha Kristó Gyula nyomán9 9 hitelt adunk Szt. Naum I. legendája azon kitételének,10 0 hogy a magyarok jövetelének hírére Morávia (Kristó Gy. értelmezése szerint a Nagyalföld) lakói Bulgáriába menekültek. III. A honfoglaló magyarok életmódja Talán triviálisnak hangzik, a recenzensnek mégis ki kell emelnie már e fejezet elején azt, hogy meggyőződése szerint a magyarság 10. századi gazdálkodásának és életmódjának a rekonstrukciója olyan összetett feladat, amelynek végleges igényű tisztázását csak a jövő kutatónemzedékektől várhatjuk. így az alábbi
