Századok – 1997
Kisebb cikkek - Glück Jenő: A Román Nemzeti Párt csírája: az aradi pártalakulás (1867–1875) VI/1371
KISEBB CIKKEK 1383 portja élesen ellenezte a jelöltséget csakúgy, mint a következő évben bekövetkezett újabb széküresedés esetén loan Metianu megválasztását. Ez alkalommal is a zsinaton a többséget loan Popovici-Desseanu csoportja szerezte meg. Az 1874-es év további kérdéseket vetett fel. A román párt mind kevesebb lendületet mutatott. A folyó évi feladatokat napirendre túző január 12-i ülésre mindössze 16-an jelentek meg, jóformán az utóbbi évek közszereplői. Az ifjabb nemzedéket csupán loan Slavici képviselte. A politikai légkörben újabb eltolódások távlatai rajzolódtak ki. Egyrészről közeledési, majd egyesülési folyamat indult a deákpárt és a baloldali ellenzék helyi szervezetei között is, ami az országos folyamat helyi vetülete volt. Az „Alföld" című lap március 7-én elemzést közölt, mely szerint a kérdéses folyamat már az év elején beindult. A Chorin Ferenc vezette aradvárosi szervezet elvileg máris döntött és csupán a közgyűlésre várt, hogy megerősítse. E folyamat a román párt elszigetelésének irányában hatott, elsősorban a megyegyűlésen, ahol a Simonyi Lajos vezette ellenzékkel számos esetben közös nevezőn voltak. Az adott körülmények között a román pártban is olyan meggondolások jelentkeztek, amelyek kétségbe vonták az önálló politikai szervezkedés szükségességét, sőt lehetőségét is. Következésképpen a románság igényeinek előbbre vitelét, főképpen kulturális és egyházi téren, a deákpárt és szabadelvű párt egyesüléséből keletkező új szervezetbe való belépéssel látták megvalósíthatónak. Ezen irányzat élén maga Dimitrie Bonciu pártelnök állt, aki 1874 augusztusában a butyini kerület választóihoz írt levelében részletezte álláspontját. Szerinte a románok csakis a magyarokkal szövetségben számíthatnak a jövendőre. Szükséges, hogy jó hazafiak legyenek és keressék kulturális értékeiket. Ezzel az állásponttal szembekerült a Stánescu vezette csoporttal, sőt ennek lapja a „Gura Satului" árulónak bélyegezte.4 8 Csakhamar forma szerint is beadta lemondását. A kezdődő megosztottság folytán az 1874 novemberében sorra került megyei választásokon a román párt csökkent erőt képviselt. Jelentősebb sikert Szabadhelyen, Gyorokon, Berzován, Tótváradon, Kurticson, Draucon, Székudvaron, Kovaszincon, valamint Opécskán lévő két kerületben értek el. A választások eredményeként az 1875. január 15-i megyei tisztújításon a megye állandó 30 tagú bizottságába mindössze három román került be, közöttük Iosif Nistor és Gheorghe Constantini a deákpárt régi tagjai. Hasonló helyzet alakult ki a tisztújítás alkalmával is, amire a legjellemzőbb, hogy Mircea Stánescu pályázatát a főjegyzői állásra mellőzték és Szathmáiy Gyulát választották meg.4 9 Ujabb erőpróbát az országos választások kiírása jelentette. A deákpárt ez alkalommal nem kötött paktumot a román párttal. A 30 fős megyei választási bizottságba hét román tagot jelöltek a deákpártból és Bonciu híveiből. A román párt választási kampánya az elmúlt évekhez képest gyengült és a párton belül mutatkozó szakadás miatt csupán másodrendű jelölteket állíthatott. Eredményes agitáció csupán a butyini kerületben mutatkozott, ahol Gurban esperest választották meg 722 szavazattal Hendrey Lajossal szemben, aki 360 támogatót mutathatott fel. Gurban megválasztásával sem értek el valódi eredményt, mert ritkán ment el Budapestre és alig kétszer szólalt fel az egész ülészszakon. A következő, 1878-as választáson már más irányzatot követett.5 0 A pécskai kerületet kivéve szoros küzdelem alakult
