Századok – 1997
Közlemények - Makkay János: Sir Arthur Evans és Trianon VI/1339
1346 MAKKAY JÁNOS Evans személyiségének egyik jellemzője volt, hogy makacs gőggel mindvégig kitartott fiatal korában kialakított felfogása mellett, lett légyen az politikai ítélet (pl. a monarchia fennállásának ügyében) vagy tudományos kérdés. Ha egyszer tehát elkönyvelte magában, hogy Schliemann csak egy kereskedő, akkor az haláláig megváltoztathatatlan nézete maradt. Ha első utazása során úgy találta, hogy a Monarchiát fel kell számolni, akkor álláspontját negyven év múlva is fenntartotta. Ilyen természetére akkor figyelhetett fel a tudományos világ, amikor lassan rájött, hogy a Knósszoszban általa talált lineáris В írással írott agyagtáblák (ha minden igaz, akkor Európa legkorábbi írásos emlékei, mert korábbiak a görög szárazföldön talált agyagtáblácskáknál) esetében Evans négy évtizedig mindenkit kizárt a kutatás és ezzel a megfejtés lehetőségéből. Beleértve a legkiválóbb szakértőket is. Eközben makacsul kitartott a mellett a téves felfogása mellett, hogy ezeket az ősi szövegeket bármilyen nyelven írhatták, csak éppen mükénéi görögök és görögül nem. Aki pedig ellene mert mondani neki, azt óriási befolyása segítségével elnémította, egyszerűen kiiktatta a nemzetközi tudományos életből. Mint például azt a J. Sundwall nevű kutatót, aki az iraklioni múzeumban kiállított, évtizedek óta közöletlen knósszoszi agyagtáblácskákról ingének keményített kézelőjére készített titokban jegyzeteket. Számomra az lebbentette fel a fátylat minderről, amikor elolvastam Evans már említett előszavát Emil Ludwig könyvében. Ebben azt írta, hogy a kincskereső Schliemann sohasem vált régésszé, nem volt érzéke a régiségek művészi értékeinek a megértéséhez, főleg nem az apró tárgyak iránt, és csak az igazán barbár jellegű tárgyak érdekelték. Emiatt ő, Evans igazában nem is tartotta sajnálatosnak, hogy Schliemann végül is nem tudott ásatásokat végezni Knósszoszban.54 Evans szerint tehát Knósszosz archaeologiájában nagyon fontosak az apró tárgyak, és feltétlenül gondos régész kell ahhoz, hogy jól fel lehessen tárni őket. Mi is történt volna, teszi fel a kérdést S. Hood, ha a palota feltárása a felületes Schliemann-nak a kezébe kerül? A válasza egyértelmű: az évek során Schliemann-ból jó és pontos ásató lett. De a kérdés egy más szempontból is vizsgálható! A régészetben aligha vannak apróbb, törékenyebb és fontosabb tárgyak, mint a legkorábbi írásokat őrző agyagtáblák. Ma már tudjúk, hogy a főleg Knósszoszban és a szárazföldi, messzéniai Pűloszban, Nesztor mondabeli palotájában megtalált, a Kr. e. 13. (vagy mások, például L. Palmer szerint a 14.) században lineáris В írással írott agyagtáblácskák új fejezetet nyitottak a civilizált világ régi történetének a megismerésében. Hiszen Evans halála (1941) és a táblákra vonatkozó zárlat feloldása után hamarosan kiderült, hogy mégiscsak görög a nyelvük, mükénéi, acháj görög.55 A zárlatot és vele együtt Evans alattomosságát szó szerint kell vennünk, mert csak halála után fél évszázaddal derült ki, hogy az iraklioni múzeumban imitt-amott elrejtve még napjainkban is találni általa eldugott írásos agyagtáblácska-töredékeket, első világháború előtti újságpapirosokba csomagolva. E darabocskák száma felülmúlja az ötezret, és egy részük összeülik évtizedek óta vizsgálgatott és sokszor leközölt, a kutatóknak ezernyi fejtörést okozó részekkel, nagyobb darabokkal.5 6 Evans tehát, aki saját maga minden erőlködése ellenére egyetlen lépéssel sem jutott előre ennek az írásnak a megfejtésében, alighanem somolyogva és álnokul figyelte, hogy felkészült kutatók mint küszködnek a rejtéllyel, és minden tőle telhető módon hátráltatta a
