Századok – 1997

Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305

JAMES KEIR HARDIE 1323 A fogalmazás ugyan még kissé óvatos, de kétségtelen, hogy lényegében Hardie már ekkor nyilvánosan is vállalta ezt a szakítást. Megjelennek cikkeiben az általános munkásvédő követeléseken túlmutató radikális, szocialista irányba mutató fontos programpontok, például az ásványkincsek (a szén is!) és a földbirtokból származó adójövedelmek államosítása. Ugyanekkor a Liberális Párthoz való kötődés sem szűnt meg: „Ami az általános politikát illeti, én a Liberális Pártra szavaznék, amelyhez egész életemben tartoztam." Ezek azonban már az utolsó ilyen típusú kijelentések, amelyek arról tanúskodtak, hogy Hardie még mindig ódzkodott a köldökzsinór elvágásától. Ugyanebben a cikkben legalább ennyire jellemző az ellenpont, amely már éppenséggel a szakadás, sőt a szakítás irányába mutat: „A jelen pillanatig valamennyi párt viszszautasította, hogy beavatkozzon a munkások és a munkáltatók között kötött szerződések szabadságába... Én egy olyan törvényhozás előmozdítását szorgalmaznám, amely a politikai gazdaság törvényszerűségeit a humanitárius elvek alapján enyhítené." Vagyis Hardie itt már világosan körvonalazott alapelveket, s egyúttal félreérthetetlenül pálcát tört — méghozzá egyszerre tört pálcát — mindkét nagy polgári párt fölött. Ezek voltak a világos politikai sajtóállásfoglalások, amelyek 1888 elején, kora tavaszán megelőzték a Mid-Lanarkban lejátszódott választási küzdelmet, ahol Hardie már önálló munkásjelöltként indult, de amelynek során még mindig nem szakított a liberálisokkal. Egyfelől a Labour Elector Association (Munkás Választási Szövetség, a szervezet a munkásjelöltek támogatására létesült), másfelől a liberálisok segítségére számított, választási röpcéduláin is ez állt: „egy szavazat Hardie-ra, egy szavazat Gladstone-ra". Ugyanakkor változatlanul félreérthetetlenek voltak az új, elválasztó elemek is. Noha még a liberális szövetség keretében, de Hardie már határozottan az önálló munkásbányászjelöltek felléptetését követelte, ami a különválás folyamatában fontos fázis volt. Ezeket az indítványokat a liberális párt vezetőségében is fenntartásokkal fogadták, s többnyire csak olyan munkások indulását támogatták, akiknek „önállósulásától" nem kellett tartaniuk. Hardie esetében is úgy döntött a Liberális Párt, hogy csak más választókörzetben támogatja jelölését. Ezt azonban ő elutasította, s a választási küzdelembe mégis bekapcsolódott. Ebben a fázisban már elsősorban a munkás, szocialista erők támogatására épített, s csali néhány, a liberálisoktól független radikális polgári csoport segítette. Hardie támogatására a helyszínre érkezett John Mahon a Szocialista Liga, s Tom Mann53

a Szociáldemokrata Föderáció szervezője (mindketten gépészek, szakmunkások), a skót arisztokrata, de szocialista vonzódású Cunninghame Graham, és Henry Champion, aki hosszú ideje fáradozott a liberálisok munkáskörökben élvezett hegemóniájának megtörésén, de eközben a torykkal homályos szövetségbe is került. Végül is Hardie csak 617 szavazatot kapott, míg liberális ellenfele 3847-et, ám ez az ütközet mégis jelentős esemény volt.54

E küzdelemben jól megfigyelhető Hardie kiáltványaiban a szociális-osztálytartalmú megfogalmazás. Valósággal reflektorfénnyel világított rá, hogy a 72 skót képviselő között az elmúlt ülésszakon 18 földbirtokos, 21 ügyvéd, 8 kereskedő és 6 hajótulajdonos, 5 katonatiszt, 3 gyáros foglalt helyet -f. a statisztikai összesítés után le is vonta a tanulságokat: „Mindebből láthatjátok, hogy Skócia munkásembereinek nincs egyetlen képviselőjük sem, aki előadhatná kö-