Századok – 1997
Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265
1284 GYÁNI GÁBOR fele állt ipari (elsősorban közép- és nagy) vállalatok alkalmazásában, valamivel több mint a felét pedig kereskedelmi cégek, bankok és biztosító intézetek foglalkoztatták.8 7 A magántisztviselő pályát már az „polgárivá" avatta, hogy feltűnően gyakori volt itt a zsidó származású munkavállaló: a foglalkozási csoportnak szinte a fele, 45-47%-a került ki rendszeresen zsidókból, de a kereskedelmi és a banki alkalmazottaknál arányuk a háromötödöt is elérte.8 8 Tekintetbe véve a magántisztviselők nagy számát, nem túlzás kijelenteni, hogy ez talán a legtömegesebben választott kereső pálya a zsidók körében. Ezen a helyzeten az 1930-as évek legvégén elfogadott zsidótörvények módosítottak érdemben. Az első, az 1938-as zsidókat sújtó foglalkoztatási diszkrimináció 20%-ban, a második, az 1939-es egyenesen 6%-ban szabta meg a felvehető, az alkalmazható zsidók számarányát. Az antiszemita törvényhozás közvetlen hatásáról adatok hiányában is megállapítható, hogy az egyébként szelektíven alkalmazott diszkrimináció a feltételezhetőnél kevésbé közvetlenül érintette a magángazdaság alkalmazottjait. Az „áijásítás" politikája ugyanakkor megtizedelte a zsidó magántisztviselők számát és ezzel együtt megritkította köztük a kistisztviselők táborát.8 9 Márpedig a magántisztviselők túlnyomó, a köztisztviselők között megfigyeltnél is nagyobb részét éppen olyanok alkották, akik sem jövedelmüknél, de képzettségüknél, életformájuknál, sőt még identitásuknál fogva sem tartoztak a szorosabban vett középosztályba. A réteg anyagi helyzetét a roppant alacsony kezdőfizetés, a rögzített jövedelmi skála, s vele a szamárlétraszerű hivatali előrejutás teljes hiánya, végül a magántisztviselő elit kiugróan kedvező jövedelmi helyzete egyszerre határozta meg. Mindezek nyomán, bár 300 pengőn felüli fizetést aránylag több magánalkalmazott élvezett, mint ahány köztisztviselő, ám a 100-150 pengő alatti havi fizetés is gyakoribb volt itt, mint amott.90 A magántisztviselői kezdő fizetés és az átlagos, valamint a vállalati vezetőket megillető csúcsjövedelmek közti kiáltó egyenlőtlenség igen gyakori oka a nőtisztviselők férfiakénál kedvezőtlenebb anyagi megbecsülése. A húszas évek végén, a harmincas évek elején a fővárosi férfi magánhivatalnokok hosszabb (tízévi) szolgálati idővel a hátuk mögött a kereskedelmi és iparvállalatoknál rendszerint 170 pengőt kerestek (ehhez gyakran, de nem minden esetben lakbérpótlék, esetleg családi pótlék járult még); ugyanakkor a nőalkalmazottat legföljebb 120 pengő fizetés illette meg. A banktisztviselők ugyanakkor akár 100 pengővel is többet kerestek ennél.9 1 A feltűnő jövedelmi egyenlőtlenségek közvetlenül összefüggtek a képzettségbeli különbségekkel. A magántisztviselők esetében az alkalmaztatást és az előrejutást nem szabályozta semmilyen képesítési előírás, bár azért anélkül is érvényesült a karriert befolyásoló professzionalizáció. Igazgatói, cégvezetői és osztályvezetői beosztást a magántisztviselők nagyjából egytizede töltött be az 1930-as évek elején, akkora hányada tehát, amekkora egyetemi diplomával is rendelkezett egyúttal. Ok, szinte kivétel nélkül férfiak, kétségtelenül a magántisztviselők szűkebb középpolgári vagy középosztályi részét alkották. A diplomásokéhoz hasonló, legföljebb kevéssel nagyobb az érettségizett magántisztviselők aránya; így tehát a foglalkozási csoport egynegyede, s legföljebb a harmada számítható, iskolai cenzus alapján a középosztály tagjai közé. S erre a magántisztviselők legjobban kereső kategóriájának, a bankhivatalnokoknak, valamint legjobban képzett rétegének, a nagyipari vállalatok menedzsmentjében fog-
