Századok – 1997
Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265
A KÖZÉPOSZTÁLY TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A HORTHY-KORBAN 1279 utóbbiakat egyaránt megillette az úri titulus kezdve a „tekintetes", a „nagyságos", folytatva a „méltóságos" és a „kegyelmes" mon át egészen a „főméltóságú" megszólításig. Az utóbbi Horthy kormányzót, a hercegprímás őeminenciáját, a kalocsai érseket és a kevés számú herceget illette meg. A nagyságos úr, mint a legtömegesebben forgalomban lévő megszólítás pedig jól mutatja, hogy milyen heterogén és horizontálisan széles az úriemberi minőség „osztálytartalma", hiszen ez a titulus egyaránt megillette az úri középbirtokosokat, a vezető köztisztviselőket, az egyetemi végzettségű értelmiségieket és a tőkés középpolgárság képviselőit. Tény viszont, hogy jóllehet az úri rendbe ekkor már nem lehetett egyedül csak a születés vagy az élethivatás alapján bekerülni, mégiscsak hatott egy szigorú szelekciós elv, melyet nem fejezett ki maradéktalanul a címek és rangok rendszere. Az úri rend fogalmát a Horthy-korban mindinkább a társas érintkezés gyakorlata kezdte autonóm módon megszabni azáltal, hogy a formálisan (kaszinói tagság) és kivált informálisan a társasághoz tartozók számára tartotta fenn az úriember státusát. Megyeszékhelyen, kisvárosban vagy egy-egy arisztokrata kastély köré szerveződve az úri társaság ugyanakkor nem képezett többé sem állandó, sem változatlan összetételű személyi csoportosulást.6 2 A köztisztviselők pozicionáüsan adott köre is csak annyiban élvezett előnyt az úri társaságba kerülés során, hogy a születéssel kapcsolatos családi-barátsági kapcsolati rendszeren (a kapcsolati tőkén) túl a közhatalmi funkciók hierarchiájának személyes képviselőiként minden helyi közösségben jelen volt valamilyen szinten; ráadásul mindig egyértelmű volt, hogy miféle tekintélyt is élvez adott beosztású közhivatalnok. A hivatal már a maga keretein belül nyilvánvalóvá tette az egyenrangúság tényét, meghatározva annak határait lefelé és a tegezés intézménye révén integrálva az úriemberek társaságát. Ami nem zárta ki, hogy a tegezés ellenére akár ebben a szűk körben is érvényesüljenek a finom megkülönböztetések.6 3 Az úri középosztály tehát több is, kevesebb is annál, mint amit köztisztviselőként azonosíthatunk. Több, amennyiben az úri társaság tagjai között esetenként arisztokraták éppúgy találhatók, mint jómódú, magasan képzett, polgári származású értelmiségiek, ritkábban vállalkozó középpolgárok. Kevesebb is nála ugyanakkor, mivel nem minden köztisztviselő kvalifikálta magát az űri társaságba és nem minden tagjuk volt képes élethossziglan bennmaradni a helyi közösségek úri társaságaiban. Az úri középosztály és a tisztviselői kar párba állítását a keresztény középosztály fogalma teszi teljessé. Tény, hogy a köztisztviselőkön belül a zsidóság már a dualizmus évtizedeiben legföljebb a teljes népességbeli arányának megfelelő számban jutott képviselethez; a két háboiú között viszont, olyan korban, amely kezdetben a rendszer keresztény jellegét hirdette jelszó gyanánt, a zsidók részesedése a köztisztviselők között ezt a szerény szintet sem érte el. Ebből gyakran vonják le következtetésként, miszerint „a polgárosulásra kész nem-zsidó rétegek gyenge gazdasági-társadalmi versenyképessége" a fő oka, hogy e rétegek szakmai mobilitása a „védett", csak nekik fenntartott érvényesülési pályák felé irányult. Ezeken a nem-piaci pályákon azután úrként juthattak hozzá mindazokhoz a státusokhoz, melyeket a zsidóknak a piacon teljesítmény útján kellett a maguk számára biztosítani, ha megkapták egyáltalán a kellő megbecsülést.6 4
