Századok – 1997

Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223

A KÖZÖS HADSEREG TISZTJEI A DUALIZMUS KORÁBAN 1257 születésű magyar tipikusan a családi birtokon nevelődő nemes (vagy gazdatisztjének fia), jóval kisebb a falusi értelmiségi, tisztviselő réteg aránya. Pedig a Budapest után legtöbb tisztet adó városok (Nagyszeben, Pozsony, Temesvár) német többségűek. A városi származásúak aránya a HL mintában meghaladja az egyharmadot, az „F" és „O" minták fele körül jár. A HL és О mintában a dualizmus köra második fele növekedést hoz a városiak számában, az F mintában a két negyedszázad egyensúlyban marad. A városiak aránynövekedésének fő oka mégsem a városok lakosságának növekedése. Míg Budapest lakossága az országos lélekszám 2%-áról 5%-ra nőtt a dualizmus korában, mintáim szerint a kinevezett aktív tisztek 10-14%-át adta. Van azonban kilenc vidéki város, amelyek részesedése együttesen közel 20%, noha lakosságuk a századfordulón csak kétharmada Budapestének. E városok között is elől járt a 4 magyarországi hadtest-parancsnokság (az ötödik a budapesti): Kassa, Nagyszeben, Pozsony, Temesvár. Melléjük sorakozik a hadsereghez régtől sok szállal fűződő Sopron. A legnagyobb vidéki városok közé tartozik, emellett iskola-centrum és helyőrség Kolozsvár, Szeged, Debrecen és Nagyvárad. Budapestet ideszámítva e 10 város az ország lakosságának mintegy 7%-át, a tiszti utánpótlás több, mint 30%-át mondhatta magáénak. Budapest kiemelkedő szerepe nem szorul magyarázatra; a másik főváros, Bécs, még nagyobb mértékben járult hozzá a tiszti utánpótláshoz. A hadtest-parancsnokságokon és háziezredekben szolgáló tisztek fiainak egy része folytatja apja mesterségét, de a civilekre is hat a katonazene, a csillogó egyenruha meg a lányok rajtfelejtkező szeme - a Soldatensohnok mellett kassai postatiszt, pozsonyi vaskereskedő, soproni borkereskedő fia is jelentkezik tisztiiskolára. A négy említett iskolavárosnál szembetűnő, hogy olyan vidékek veszik körül őket az Alföldön és Észak-Erdélyben, melyek leghátul állnak a tisztek származási tábláján; Hajdú, Csongrád, Kolozs, Bihar megyék. E mellett szerepet játszik az urbanizáció, a falusi nemesség egy része is városi hivatalt vállal, a tisztikar értelmiségi bázisában az első világháború előtt még a (városi) tanár, főtisztviselő, bíró, ügyvéd jár elöl, a tanító, jegyző sokkal kevesebb. 1867 előtt a magyar tisztek mintegy negyede születhetett, katonafiúként, horvátországi, olaszországi, galíciai garnizonokban vagy Ausztriában. A békekorszaknak, az ezredek hazai elhelyezésének, s a katonacsaládból származók arány-csökkenésének köszönhető, hogy a 67 után kinevezett tiszteknek már csak 1-2%-a született Magyarországon kívül, 1890 után az ilyenek száma már jelentéktelen. Viszont a kiegyezés utáni évtizedben Wiener Neustadtban tanuló magyarországi származásúaknak még több, mint tizede született Itáliában, Galíciában stb. Ha az 1867 előttről maradt magyarországi tisztek 40%-a származott a Bécs és Pest-Buda között elteiülő, Bécs vonzáskörébe tartozó régióból (Pozsony, Nyitra, Komárom, Sopron megyék, Pest és Buda), a dualizmus korában ez az arány csupán 2-3%-kal csökken. Nagyobb mérvű lenne ez a csökkenés, ha nem pótolná Budapest térnyerése, különösen 1889 után. Az 5 északi, szlovák többségű megye részesedése továbbra is elenyésző marad. Visszanyeri régi, 1848 előtti jelentőségét a mai Kelet-Szlovákia, részben a szepes-sárosi németség, részben a sáros-zemplén-abaúji magyar köznemesség és Kassa városa révén: a tiszti növedék egytizedét adja, vagyis a nyugati régióval együtt felét. A Dél-Dunántúl részesedése változatlanul átlagos. Természetesen csökken viszont az egykori bácska-bánáti határőrvidéké, bár hozzájárulásuk még 13-14% (nagy-