Századok – 1997
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223
1250 HAJDÚ TIBOR növekszik a katolikus többség 76%-tól 81%-ig. A korábbi adatok arra utalnak, hogy az izraeliták létszám-csökkenése itt is megindult már az 1897 előtti években, a nyolcvanas évek antiszemita hullámát követően, vagyis számuk az 1880-as években lehetett a legmagasabb. Kisebb nagyságrendű, mégis fontos a görög szertartásúak aránya. A görögkeletiek (szerbek, románok) százalékaránya éppen feleannyi, mint tényleges tiszt hittestvéreiké. A görög és örmény katolikusoké viszont a tisztviselőknél magasabb. Mi több: a görög katolikusok háromszor annyian vannak, mint az ukránok. (1897-ben 1,7; illetve 0,6%). A különbségnek csak kis hányada írható a görög katolikus magyarok és románok javára, s arra mutat, hogy az ukrán görög katolikusok fele vagy még több a lengyelekhez asszimilálódott, ez egyes minősítési lapokból is kiviláglik. Evangélikusok, reformátusok — akár a magyarok — kevesebben vannak, mint a tisztikarban. Fentiek alapján talán felesleges bizonygatni, hogy míg a szerbeknél és románoknál van egy hagyományos katonáskodó réteg, ennél jóval kisebb arányú középosztályuk azon fele, mely hajlamos az államot még katonai tisztviselőként is szolgálni. A számok megcáfolják a legendát, mintha a Monarchia hadseregében a zsidó tiszteket Európában egyedülálló módon preferálták volna - Rothenberg szavaival „az osztrák hadsereg majdnem az egyetlen volt a világháború előtti európai haderők között, amely beengedte tisztikarába a zsidókat". Rothenberg fenti túlzó állítását bizonyítandó, a statisztikából a törzskönyvi létszámot közli, vagyis aktív és tartalékos tisztek együttes létszámát, s e szerint 1896-ban a tisztek 8,4%-a volt izraelita vallású. Csak annyit ismer el, hogy Conrad és Ferenc Ferdinánd vezetése idején, tehát az első világháború előtt egyes elit-ezredekben korlátozták a zsidó tisztek számát, mert az ő hatásukra „megjelentek a hadseregben a régi, de sokáig elnyomott antiszemita attitűdök".58 Más szerzők is táplálják ezt a nosztalgikus legendát, mely erős túlzásokra épül. A nyugat-európai hadseregekben általában voltak ekkoriban zsidó vallású vagy származású tisztek. Olaszországban különösen sok zsidó érte el a tábornoki rangot, közülük Giuseppe Ottolenghi 1902-1903-ban hadügyminiszter, sőt Mussolini seregében is maradtak 1938-ig zsidó tábornokok és tengernagyok.59 Hivatkozhatnék a francia vagy az angol hadseregre is. Természetesen más benyomást nyerünk, ha a liberális Monarchia tisztikarát a nyíltan vagy burkoltan antiszemita orosz és porosz államéhoz hasonlítjuk. A porosz hadseregben 1880 és 1914 között izraelita vallású tartalékos tiszt is csak nagyon kivételesen lehetett.6 0 Ez az antiszemitizmus még nem „fajelméletre" hivatkozott, vallási és társadalmi jellegű volt, tehát megfelelő társadalmi helyzetű, részben vagy egészen zsidó származású keresztény még Poroszországban is lehetett tiszt, bár az ilyenek száma csekély. A társadalmi korlátokat erősítette, hogy Németországban és Oroszországban béke idején nem volt tiszthiány, a Monarchiában annál inkább, de ennél is fontosabb, hogy a soknemzetiségű és vallásű birodalomban, melynek 1878-tól már mohamedán lakossága is volt, a „nemzetekfelettiség" és vallási tolerancia a Monarchia fenntartásának 1848 után nélkülözhetetlen eszköze. Még bevándorolt arab (maronita keresztény) ezredese is volt FJ-nek, a lovászfiúként 1857-ben damaszkuszi lószállítmánnyal érkezett Michael Fadlallah el-Hedad, évekig a bábolnai méntelep parancs-
