Századok – 1997

Közlemények - Sándor Pál: Kiadatlan levéltári források 1848-ból V/1083

KIADATLAN LEVÉLTÁRI FORRÁSOK 1848-BÓL 1089 éppen pénteki nap[ra]x esvén hetivásárkor, s mivel egyébként is törvényszékek tartattak, fölötte népes volt, felvétetett, s a rendek által osztatlan egyetértéssel elfogadtatott, s a követi karnak e nyomasztó körülményekbeni férfias eljárásukért köszönet szavaztatván, egyszersmind a bizodalom szava kimondatott, s hogy a bejelentettek törvénybe iktattassanak, kifejeztetett, különösen pedig kiemelve a sajtószabadságot, közteher viselését, ürbéri viszonyok megszüntetését, úgy a nem­zeti őrség alakítását, ezekre nézve kifejeztetett, hogy magát a követi tábla per­manensnek nyilvánítva, ezekre nézve haladék nélkül törvényt szentesíttessen és foganatosíttasson, mielőtt a többi teendők bévégeztetnének, hogy így a honnak a béke biztosíttatván,1 az átalakulás2 nagy munkája egészen békés úton befejeztes­sék, s minthogy sajnosan3 tapasztalták a Rendek, hogy a Főrendi Táblának el­lenkezése miatt, úgy a múlt, mint e folyamatban lévő országgyűlése alatt a leg­üdvösebb kivánatai a nemzetnek4 vagy egészen akadályoztattak, vagy legalább a siker nem kellő arányban létesítethetett, követeiket oda munkálni utasították, hogy hasonló ellenszegülés esetében a követi tábla, mint egyesenes a nemzet kép­viselője, a Főrendi Táblának határtalan vétója alul magát szabadítsa fel, s mindez5 sürgöny által tüstént felküldetett. Egyszersmind az előre nem látható események meggátlására, a csend biztosítására első alispán úr6 fölhatalmaztatott, hogy szük­ség esetében rögtön közgyűlést hívjon össze. Ugyanezen gyűlés alkalmával Szom­bathely város közönsége egy petíciót7 nyújtott bé, melyben előrebocsátván s kie­melvén, különösen a magyar nemességnek8 érdemeit, hogy ez eránt, hogy kivált­ságairól önmaga9 lemondott, s éppen ez utolsó lépésében mondván őtet igazán nemesnek10 , kívánatképpen1 1 ugyané kérdéseket adta elő, s kívánta az országy­gyűlési követeknek12 elküldetni, hozzátévén még a papi tizedeknek tüsténti meg­szüntetését minden pótlás1 3 nélkül, egyszersmind pedig ígérte a békének és a csendnek fönntartását, a Rendeknek1 4 mindenekben segédkezet nyújtani kész. Eközben érkeztek hiteles magántudósítások1 5 is, mind Pozsonyból, mind Bécsből.1 6 Pozsonyban határtalan a lelkesedés a történtek fölött, mindenki idős,17 fiatal, rangbéli közférfiú és hölgy kitűzte, s viseli a szabadság jelét, a nemzeti három színt s hozatott Szombathelyre is, s már déli 12 óra tájban majd mindenkit hasonló színnel lehete látni, itt is a lelkesedés leírhatatlan. Bécsből hiteles tudó­sítás szerint azon hír érkezett, hogy О Fölsége a felelős18 , független magyar mi­nisztériumot1 9 megadta, s annak elnökéül gróf Battyhány Lajost nevezte ki,20 s minisztérium21 alkotásával megbízta, ami eránti királyi leirat tegnap, azaz már­cius2 2 18-án volt az ország2 3 gyűlésén felveendő. A kinevezendő miniszterek eránt hír szárnyal, hogy Deák Ferencz igazság-; Kossuth Lajos pedig külügyek minisz­tere leendene.2 4 A nádori hivatal megszűnik — István főherceg,2 5 mint alkirály fogna Budán lakni.26 Kelt Ollárban, március 19-én, 1848 A Tekintetes2 7 Kormánynak alázatos szolgája Szigethy József főügyész

Next

/
Oldalképek
Tartalom