Századok – 1997

Közlemények - Kováts István: István nádor száműzetése és halála V/1063

ISTVÁN NÁDOR SZÁMŰZETÉSE ÉS HALÁLA 1079 Az elhunyt főherceg holttestét 1867. február 23-án egy közúti kocsival szállították Mentonból Genuába és onnan egy menetrendszerű vonattal továbbították Görzig az Osztrák-Magyar Monarchia határállomásáig. Ott rakták át a koporsót a várakozó különvonatra. Ez a „szellemvonat" az éjszakai órákban érte el az akkor még Kanizsának — ma Nagykanizsának — nevezett magyar állomást. István főherceg akkor hunyt el, amikor Magyarország az osztrák-magyar kiegyezést ünnepelte és Ferenc József és neje Erzsébet magyar királlyá és királynéjává történő koronázását készítette elő. Az elhunyt szerette életében a „népszerűséget", talán egy fokkal jobban, mint az tanácsos lett volna. Az ő feladata lett volna a centralisztikusan kormányzott Ausztria és a függetlenségre törekvő Magyarország érdekeinek a koordinációját elősegíteni, ami az akkor uralkodó szisztémák idején egy ugyanolyan nehéz, sőt megoldhatatlan feladat volt, mint a kör négyszögesítésének matematikai megoldása. Amikor nádorrá választották, apja, József főherceg népszerűségéből örökölt előleggel kezdhette pályafutását, a magyarok az egekig magasztalták. Majd megkezdődtek a forradalmi események és azok nem tették neki lehetővé, hogy apja politikailag a két tábor közötti egyensúlyozást kövesse. Mindkét oldal, osztrák és magyar, félreérthetetlen állásfoglalást követelt tőle. Erre a szerepre nem volt István főherceg alkalmas. Hiányzott az akarat és tehetség hozzá. A két malomkő — a dinasztia és haza — amelyek közé őt az idő belökte, két ellentétes irányban forgott és nem volt annyi ereje, hogy ebből a kényszerhelyzetből kiszabadítsa magát, mielőtt az könyörtelenül szétmorzsolja, mint sok más nálánál erősebb jellemű kortársát. A Turinban száműzetésben élő Kossuth Lajos, Magyarország volt kormányzója, aki az ötvenéves főherceget huszonhét évvel élte túl, úgy nyilatkozott Istvánról: „Az igazságos történetírásnak le kell vonnia a beszámítás rovatából azt, ami zűrös pályáján inkább fatum volt, mint akarat."'79 István főherceg volt Magyarország 103. és egyben utolsó nádora. A kiegyezési törvény 1867-ben egyelőre felfüggesztette a nádor választását (1867:VII.). Többé nem is került Magyarországon nádorválasztásra sor, mert az alkotmányosan kormányzó miniszterelnök vette át a nádor jogkörét. István főherceg így feledésbe merült. A nádori kripta lakói, „a magyar Habsburgok" remélhették, hogy megtalálták az „örök nyugalmat". Csakhogy 1973-ban a királyi várban restaurálási munkáknál dolgozó archeológusok és munkások elviselhetetlen bűzre lettek figyelmesek. A nyomozás megállapította, hogy ismeretlen tettesek feltörték a kriptát. Azt korábban már többször is feltörték, de a tetemeket tartalmazó szarkofágokat nem bántották, sértetlenek maradtak. 1973-ban feltörték a koporsókat és urnákat és a kiforgatott maradványok köröskörül szétszórva hevertek. A soha ki nem nyomozott sír- és hullarablók, nyilván aranyak, ékszerek és a kitüntetések után kutattak. Orvosok és különböző szakemberek hosszű ideig dolgoztak, míg a maradványokat identifikálni és a kriptát rendbe tudták hozni.