Századok – 1997
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019
1038 MISKOLCZY AMBRUS idealizálta; nem a szláv újjászületés választott országaként, hanem a nyugati és egyetemes szabadságeszme előőrseként és terjesztőjeként magasztalta. A lengyel legendának, ha van polemikus éle, az éppen a jó barát: Mickiewicz ellen irányult. Régóta folyó rejtett párbeszédük és vitájuk utolsó állomása ez a mű. Michelet, ha nem is mélyült el Mickiewicz műveiben, a lengyel költő Collège de France-on tartott 1842^44-i előadásaira figyelt, és amikor ezek 1849-ben nyomtatásban is megjelentek, alaposan tanulmányozta. Míg 1845-ben már megírta neki, hogy bár együtt ünneplik őket, külön utakon járnak.104 Nyilvánosan és magán körben csak magasztalta Mickiewiczet. 1847. március 4-én például azt fejtegette hallgatóinak, hogy ő maga Voltaire és a racionalizmus, a lengyel költő „a nagy misztikus, keleti és legendás értelemben", míg Quinet e kettő megbékítője. Három év múlva pedig — akarva, nem akarva: korántsem irónia nélkül —- Ollivier-nek „a nagy misztikus" józanságát dicsérte: „Nagy ember, józan esze meghaladja géniuszát."10 5 Ugyanakkor, ha barátja eszméit tolmácsolta, átmagyarázta azokat. 1847-ben például azt fejtegette hallgatóinak, hogy Mickiewicznek egyetlen nagy legendája van: Franciaország. Márpedig a lengyel barát éppen az ellen emelte szavát, hogy a szlávokat mindenki europaizálni akarja, angollá, franciává, németté tenni, kiforgatva eredeti jellemükből. Egyetlen hatást fogadott el: a zsidót. Úgy vélte, a zsidó messiásvárás hatott a lengyel messianizmusra,10 6 pontosabban Towianski általa is felkarolt messianizmusára, mely szerint Lengyelország a világ megfeszített Messiása, a nemzetek Krisztusa. De e megváltó eljövetele mellett hirdette még egy másikét is: „a bosszúálló és jutalmazó Krisztus"-ét, aki „az utolsó ítélet, az apokalipszis, Michelangelo Krisztusa".10 7 Napóleon lehetett volna ez, ha hű maradt volna küldetéséhez. Mégis az ő szelleméből meríthet az új megváltó, „a végzet embere". Ez természetesen csak lengyel lehet, hiszen „a szláv lélek Napóleon szellemével érintkezik".10 8 Csak ezt a megváltót követve „ismerheti fel és imádhatja a francia szellem Jézus Krisztust".10 9 Michelet természetesen nem fogadhatta el a lengyel messianizmust és a nagy emberek hőskultuszát. De ösztönzést nyert barátja messianizmusából és megpróbálta azt saját francia messianizmusába beépíteni. Egyszerre közös és ellentétes mozzanat a két barát művében: a francia és a lengyel partikularizmust univerzalizmussá változtatni akaró igyekezet. Ezért jellemzi „megkapó szimmetria" megnyilatkozásaikat.11 0 A hétköznapi politikában azonban csak szembekerülhettek, amikor Mickiewicz Napóleon-kultuszának jegyében Napóleon Lajos szolgálatába állt, és lapját a Tribune des peuple-1 is - a kor népszerű orosz emigránsa: A. I. Herzen kifejezésével „a tisztátalan ügy" szolgálatába állította.111 Ezért is jegyezhette fel magának legendaírás közepette Michelet: „A mi egyetlen ellenfelünk, kedves ellenfelünk, nekünk filozófusoknak: Mickiewicz, aki kevésbé ellentétes, mint inkább megfelelőnk és szimmetrikus. Az eljárás közötti különbség megfelel a népeink, civilizációnk közötti különbségnek."11 2 Michelet hű maradt a történelemformáló nép eszméjéhez, viszont ha írásban nem is hirdette, írásán érződik: csalódott a francia népben. Gyermeke halálát — láttuk — a rossz dajkának tulajdonította, és ez plebejusellenessé tette.11 3 Csalódott a tömegekben, ha nem is a nép eszményében és a tömegek ösztönös jó minőségében. Hiszen a forradalomban a tömegek fellépése kétszer is,
