Századok – 1997

Tanulmányok - Gergely András: A magyar ügy és a magyar diplomácia Frankfurtban1848 nyarán V/991

A MACxYAR DIPLOMÁCIA FRANKFURTBAN 1848 NYARÁN 993 A civilizációs misszió, közkeletű magyar kifejezéssel a „polgárosodás" terjesztése (a határokon túl is) ugyancsak szerepelt a magyar liberálisok jelszavai között. Küldetéstudatuk azonban elsősorban állami-politikai síkon fogalmazódott meg. A szabadság, a szabad államiság megteremtőinek tartották magukat a Kárpát-medencében, s ezt a részben már a múltban eredményes adaptációt kívánták érvényesíteni és értékesíteni. Elsősorban akként, hogy a nemzetiségektől — a szabadságért mintegy „cserébe" — külön nemzetiségi igényeik minimalizálását kérték, és végső soron (a horvátok kivételével) beolvadásukat remélték. Logikai szempontból indokoltan hangoztatták, hogy csak a nemzetállami lét teremtheti meg az önrendelkezésen alapuló alkotmányosságot. A soknemzetiségű Magyarországban — következtették — a nemzetiségi igények teljes körű elismerése bomlasztja az államot, széteséshez vezet, amely csak a cári hódításnak, s nem a szabadságnak nyitja meg az utat. (Innen a magyar liberálisok mély meggyőződése; amikor a kevés liberális elemet felmutató nemzetiségi mozgalmakat Szentpétervárról irányítottnak látják.)6 A nemzetiségiek tehát a biztonságos előrehaladás érdekében elégedjenek meg az egyéni szabadsággal, illetve a társasági-társadalmi jogokkal, a szabad nyelvhasználattal, az egyesülési joggal és így tovább. Az államéletben fogadják el a magyarok primus inter pares helyzetét, vagyis a magyar államnyelvet. A szűkebb Magyal- Királyságban (Erdély, Horvátország és a katonai Határőrvidék nélkül) a lakosság mintegy kétharmada volt magyar, s a kisebbségnek is jelentős része szétszórtságban élő német. A liberális igények szerint 1848-ban kialakított, közös parlamentben képviselt, a pest-budai kormány alá tartozó egyesített-centralizált Magyarországon azonban a magyar etnikum aránya legfeljebb negyven százalékot tett ki. Az egyesítés indokaként a történelmi érvek mellett a szabadság kiterjesztésének gondolata játszott nagy szerepet. A Kárpát-medence perifériáin (Erdélyben, Horvátországban, a Határőrvidéken) erős liberális mozgalom nem alakult ki. Helytálló volt az érvelés, hogy az abszolutizmus felszámolása, a jobbágyfelszabadítás, a politikai jogkiterjesztés csak Magyarországgal egyesítve valósítható meg. A magyar liberálisok gondolatvilágában ezért középponti szerepetjátszott az állam, a hatalom, mint a szabadság célja és biztosítéka. A gyengébb gazdasági-etnikai súlyt a modern szervezet volt hivatott pótolni, ezért 1848-ban felerősödtek az államéletben a centralista elképzelések.7 A politikai szabadság nyugati típusú rendszerének további kiterjesztése lett volna a magyarság küldetése, missziója. A történetírásunk által feltárt „nagymagyar" koncepciónak a hátterében tehát nemcsak a hatalmi átrendeződésből adódó lehetőségek és kényszerek, hanem ezen eszmei megfontolások is rejlettek. Az államot, a hatalmi kérdéseket és a politikai szabadságot előtérbe helyező magyar liberális gondolkodásban nagy figyelmet fordítottak a hadsereg feletti rendelkezés biztosítására, a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére. A gyengeség-érzetnek és a megszerzett hatalom öntudatának különös egyvelegét találjuk 1848 magyar liberálisainál. A magyar szövetségkeresés egyértelműen a szuverén nemzetállamok kölcsönös előnyöket kínáló szövetkezésén alapult. Szorosabb egységre Magyarországon senki nem gondolt, sőt tudták: a német orientációnak is megvannak a maga veszélyei, a németekben is felébredhet a hódítási vágy, s ennek ellensúlyait igyekeztek megtalálni.8